Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
12°C
2026. március 19. József
Veszprém
12°C

kultúra

„Ha belehalok is, én akarom énekelni Che Guevara szerepét” / Lyme-kórral küzd Forgács Péter – közben élete álmát az Evitát vitte színpadra Forgács Péter talán egész eddigi színházi pályafutása során arra készült, hogy egyszer színpadra állítja Andrew Lloyd Webber és Tim Rice világsikerű musicalét, az Evitát. Még akkor kezdett el dolgozni rajta, amikor megbízott igazgatóként vezette a Győri Nemzeti Színházat, majd kinevezése után Nagy Viktor direktor sem törte derékba vágyait. Néhány nappal ezelőtt meg is tartották a premiert, melyben annak ellenére Forgács Péter játszotta Che Guevara szerepét, hogy minden egyes mozdulatért égő fájdalommal, kínokkal kellett fizetnie. A darabot egyébként rendezőként is ő jegyzi, így a súlyos betegség ellenére, nem volt pihenés. 2008. november 11. 8:58 Komédia a javából / Avagy, ha már félrelépsz, ne az ellenzék titkárnőjével Mi történhet, ha a miniszterelnök kedvenc minisztere távol marad az éjszakai parlamenti vitáról? A szomszédos hotel egyik lakosztálya átjáró házzá válik. Szeretők és feleségek, illetve fordítva egymást után keresnek menedéket a gardróbban. Egy hulla, egy féltékeny férj és kiéhezett nők sora…s hogy még nagyobb legyen a kavalkád: laza lábakon álló költségvetési tervezet… A tanulság: ha miniszter vagy és félrelépsz, legalább ne az ellenzék titkárnőjével, mert megbukhat a kormány. 2008. november 10. 23:27 Picasso telibe viszonzott vágyakozása – van jövője a rétegszínháznak / Tárlatvezetés spontán színészi játékkal A talán csak rétegeknek szóló színházművészet, az igazi kamara munka a Latinovits Játékszín megszűnésével kihunyt Veszprémből. S ugyan rendesen szétzilálták az utóbbi 7-8 évben, de valahol ma is megvan Veszprémben az a más igényű közönség, akiknek érdemes, s akikért kell is játékszínt csinálni – vallja Vándorfi László. A Pannon Várszínház igazgatója évekkel ezelőtt komoly hangsúlyt fektetett a kamaramunkára, rendezéseit, az ő általa elnevezett Latinovits Játékszínben teltházas közönség kísérte. Ezt a hagyományt szeretné újraéleszteni a rendező direktor a Pannon Játékszínnel. Az első bemutatóra november 18-án kerül sor a Dubniczay Palotában. A Picasso Veszprémben – avagy telibe viszonzott vágyakozást egyfajta nem mindennapi tárlatvezetés kíséri, miközben Picasso dilemmáin keresztül megismerhetjük a ma élő és alkotó művészek vívódásait. Érdemes-e, és hogyan érdemes színházat csinálni? 2008. november 10. 12:48 A színházcsináló: működő mintát hozott Veszprémbe / „A színház gondolkodó műhely, a közönséget nevelhetjük, de el is ronthatjuk” A közelmúltban egy olyan rendező érkezett Veszprémbe, aki nem a népszínház szolgálója. Igazi gondolkodó műhelyt kíván teremteni, és nem köt kompromisszumokat, mert vallja, a színház felelőssége, hogy milyen lesz a közönsége, és mi lesz a színjátszással 10-20-30 év múlva. Nem a habokba beszél, hiszen már bebizonyította: érdemes kockázatot vállalni. Megtette Beregszászon, ahol a semmiből épített színházat, majd Debrecenben, a Csokonai Színházban, amit elég mély pontról sikerült visszahoznia, s az ma valós értékeket közvetítő, ízig-vérig színház, mely nevel, tanít. Igaz az eredmény nem volt azonnali, de lassú víz, partot mos. Vidnyánszky Attila nem felejtette el kötelességét, és továbbra is hisz a magyar színház jövőjében. A debreceni Csokonai Színház művészeti vezetőjét a Moliére próbája előtt értük el a veszprémi Petőfi Színházban. 2008. november 7. 16:56 Sorok között –Kepes Andrással Szó szerint, mégis átvitt értelemben. Mire odaértünk, már csak a sorok között lehetett helyet találni, azt is persze állva. Természetesen nem emiatt lett az előadás címe sorok között. 2008. november 7. 16:27 A hun mondavilág rappel tarkítva - sziporkázó / Újabb Asztalos mű a Pannon színpadán Asztalos István újabb remekét, a Fehérlófiát állította színpadra a Pannon Várszínház. Íme a bizonyíték, nem kellenek szuperszonikus űrhajók és lövöldöző manga figurák – az ősi hun legenda és magyar népmesék emberemlékezet óta hódító hősei, képesek lebilincselni korunk gyermekeit. S, hogy azért mégse legyünk „antimodernek” becsúszhat egy-egy mai szleng elszólás és persze az sem baj, ha a három legény, Vasgyúró, Fanyűvő és Kőmorzsoló rappelnek egyet a színpadon. 2008. november 5. 12:47 2008: A biblia éve / Reménytelen folytatás: ezekből lesz az egyház?! - Jézus tanítványai 2008. november 4. 17:23 Elment Györgydeák György Hosszantartó súlyos betegség után mindenszentek éjszakáján távozott közülünk Györgydeák György grafikusművész, Veszprém jeles alkotója, a MEDIAWAVE "Párhuzmos Kultúráért" díjtárgyainak készítője. Életművével sajátos utat járt be, szemben korunk modernségével. Visszanyúlt az eredeti alkotásmód felé. A mitológia hőseit ábrázolta egy képzelt világban. De mindennél jobban szerette a madarakat. Talán azt üzeni ma is, onnan fentről, s művein át is: Szabadok vagyunk! 2008. november 4. 11:18 Petőfi Színház - Moliere 2008. november 4. 10:05 VMK Filmklub - Berlin felett az ég 2008. november 4. 10:02 Pannon Várszínház - Fehérlófia 2008. november 4. 9:57 Pannon Várszínház - A miniszter félrelép 2008. november 4. 9:53 Tükrök - még Jack Bauer is becsinált 2008. november 3. 9:57 Sorok között - Kepes Andrással 2008. október 29. 23:25
... 454 455 456 457 458 ...
közélet
Ovádi Péter: Új szakaszba lépett a veszprémi mentőállomás ügye Három év előkészítő munka után a megvalósítás irányába mozdult el Veszprém új mentőállomásának projektje – számolt be róla közösségi oldalán Ovádi Péter országgyűlési képviselő. Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. Földet értek Kapu Tibor űrpaprikái Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatott az intézmény.  Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. Hivatalosan is megnyitott az ifjúsági könyvtár a Zugban Az Eötvös Károly Könyvtár szolgáltatását már november óta használhatták az érdeklődők, a hivatalos átadásra viszont március közepéig kellett várni. Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zárult az állatvédő civil szervezetek támogatását célzó, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat. Az idei év januárjában meghirdetett felhívás eredményeként 472 állatvédő civil szervezet részesül állami támogatásban, ami újabb fontos lépés az állatvédelemben dolgozó civil közösségek megerősítésében – írta közleményében Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos.
sport
Bajnokok Ligája: Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott. VEHIR-VESC: hétközi siker a Tatabánya ellen Egy hónap után lépett ismét pályára hazai közönség előtt a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata. A Tatabánya elleni bajnokit a vendégek kezdték jobban, ám hamar helyreállt a rend, és a veszprémi hölgykoszorú egyre magabiztosabb előnyt harcolt ki. Szerencsés-Miklai Zsanett és Török Petra jeleskedett pontszerzésben, a hazaiak pedig végül mindössze kilenc pontot engedélyeztek ellenfelüknek az első játszmában. Pontot szerzett a Ferencváros otthonában, közel a címvédéshez a Győr A címvédő és listavezető Győri Audi ETO KC 28-28-as döntetlent játszott a Ferencváros otthonában a női kézilabda NB I szerdai rangadóján. Hosszabbítás után bravúros győzelmet aratott az Insedo Veszprém KK Újabb hazai sikerének örülhetett az Insedo Veszprém KK, amely az NB I/B Piros csoport alapszakaszának 21. fordulójában hosszabbítás után 109-103-ra legyőzte a tabella harmadik helyén álló PVSK Veolia együttesét a Vetési Albert Gimnáziumban. Európa-liga: négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé. Női kézilabda junior-vb: három kontinensről kapott ellenfeleket a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott Lengyelországgal, Tajvannal és Tunéziával került azonos csoportba a Kínában sorra kerülő nyári korosztályos világbajnokság csoportkörének szerdai sorsolásán. RAJT! – csapatversenyre készülnek az iskolások Veszprémben Újabb látványos és élményalapú sporteseménnyel folytatódik a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 program: március 20-án, pénteken a Március 15. utcai sportcsarnok biztosít otthont a „RAJT!” elnevezésű akadály- és váltófutó versenynek, amelyen Veszprém és térségének iskolásai mérhetik össze tudásukat. Elhunyt Dávid Sándor Aranytollas sportújságíró Életének 90. évében elhunyt Dávid Sándor Aranytollas újságíró, sportriporter. Női kosárlabda vb-selejtező: Magyarország 28 év után ismét ott lesz a világbajnokságon! A magyar női kosárlabda-válogatott 89-74-re legyőzte a házigazda törököket az isztambuli selejtezőtorna keddi zárónapján, ezzel kijutott a szeptemberi, Berlinben sorra kerülő világbajnokságra, és 28 év szünet után vehet részt ismét vb-n. Fazekas Gergő: fontos, hogy kipróbáljunk új dolgokat az olaszok ellen Fazekas Gergő szerint a májusi világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak fontos, hogy összecsiszolódjon és új dolgokat is kipróbáljon az olaszok elleni szombati tatabányai felkészülési mérkőzésen.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.