Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 26. Ervin
2025. április 26. Ervin

kultúra

A Tánc Fesztiválja / "Az alapoktól újra kell építeni a művészet és a közönség kapcsolatát" Május végétől újra Veszprémbe költözik a kortárs táncművészet. Az elmúlt 11 év alatt méltán vívott ki magának hírnevet a Tánc Fesztiválja, hiszen a szakmában egy fesztivál, mely ki tud lépni a főváros falai közül, különösen jelentős. A kortárs táncművészet nem populáris műfaj, a szervezők most mégis igyekeznek közelebb hozni a közönséghez azzal is, hogy jó néhány produkciót az utcára visznek ki. A szabadtéri előadásokkal "provokálni" szeretnék a járókelőket, hogy az emberek ráébredjenek, a kortárs táncművészet sok esetben fogyaszthatóbb mint gondolnák - mondta Krámer György fesztiváligazgató. 2008. április 28. 18:44 Szép Magyar Könyv / Verseny és kiállítás a VMK-ban A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése idén is megrendezte a Magyarországon tavaly kiadott legszebb könyvek versenyét. A szakmai zsűri által legszebbnek ítélt kiadványok veszprémi tárlatán a látogatók a helyszínen szavazhatnak a nekik legjobban tetsző könyvre. Ez alkalommal is gazdagnak bizonyul a paletta. Aki a Művelődési Központba látogat, a legkülönbözőbb kiadványokkal találkozhat. Verseskötetekkel, régi közismert és kedvelt regények újabb kiadásaival, kortárs szerzők írásaival, gazdagon illusztrált albumokkal és gyerekkönyvekkel, mesekönyvekkel egyaránt. A kiállítások készült fotókat megtekintheti a képgalériánkban. 2008. április 27. 17:36 Jókai-napok Balatonfüreden 2008. április 26. 13:36 Sztárparádé Tihanyban 2008. április 24. 9:20 Mindhalálig Beatles 2008. április 24. 9:18 Babják Tamás 2008. április 23. 19:49 Francia diákszínjátszó fesztivál Veszprémben / Francia nyelvű előadások 3 napon át a Latinovits Játékszínben Francia színjátszó fesztivált szervez a Pannon Egyetem francia tanszéke Veszprémben. A három napos diákszínjátszó találkozónak a Latinovits Játékszín ad otthont. Öt ország mintegy 120 diák színjátszója látogat el a királynék városába. 2008. április 22. 23:08 2008: A biblia éve / Kezdeti nehézségek? 2008. április 22. 21:10 Marha(nagy) hajtás - Nagyvázsony 2008. április 22. 14:00 A Kinizsivel zárt a Veszprémi Tavaszi Fesztivál Kovács Attila és Asztalos István veszprémi szerzőpáros musicalje hatalmas sikert aratott vasárnap este Veszprémben. A Pannon Várszínház előadása ez alkalommal több mint lenyűgöző volt. Sok apró meglepetéssel szolgált az este, a Kinizsi Pál premierjén új sztárok születtek, Varga András és Molnár Ervin meghálálták Vándorfi bizalmát. 2008. április 21. 0:00 Veszprém megyei aquatlon 2008. április 20. 8:32 Veszprém megye és Pápa város diákolimpiai Triatlon versenye 2008. április 20. 8:24 III. Badacsony Duatlon Kéknyelű Kupa És Mezei Futóverseny 2008. április 20. 8:18 MinSport Kupa - a tájfutó versenysorozat II. fordulója 2008. április 20. 8:13
közélet
Végső nyughelyére helyezték a pápát A Santa Maria Maggiore-bazilikához félórás út után érkezett meg a pápa koporsója. Ferenc pápa búcsúztatása - Giovanni Battista Re: Ferenc pápa szíve nyitva állt mindenki előtt Ferenc pápa közvetlenségét, a szegények, a menekültek, a periférián élők iránti elkötelezettségét és a béke melletti kiállását hangsúlyozta Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja az egyházfő búcsúztatási szertartásán mondott homíliájában. Ma helyezik végső nyugalomra Ferenc pápát Ma helyezik végső nyugalomra Ferenc pápát, a gyászszertartás délelőtt 10 órakor kezdődik a vatikáni Szent Péter-bazilika előtti téren. A Székesfehérvár–Szombathely vonalon május 1-jétől változik a menetrend 2010 óta megduplázódott a K+F szektorban dolgozók száma Innovációs roadshow házigazdája volt a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara pénteken. ,,A világ körforgása van benne minden egyes palackban" - díjakat osztottak a XXVI. Veszprém Vármegyei Borok Versenyén Ünnepélyes keretek között adták át a díjakat a XXVI. Veszprém Vármegyei Borok Versenyén, amelyet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Veszprém Vármegyei Igazgatósága szervezett meg. A versenyen idén is rekordközeli részvétel mellett 65 borász 219 tétellel mérettette meg magát. A bírálók szerint a színvonal kiemelkedő volt, ez pedig a borászok szakmai tudását, és elkötelezettségüket is dicséri. Egy lépéssel már közelebb a balatoni körvasút Megkezdődhet a balatoni körvasút, valamint a Balatonfüred-Tapolca-Keszthely vasútvonal villamosításának tervezése, jelentette be Navracsics Tibor. Még a 19. században is élhettek óriáskrokodilok, sikerüket magyar kutatók vizsgálták A kihalt Deinosuchus, Észak-Amerika vizes élőhelyeinek egykori csúcsragadozója még a nagy dinoszauruszokra is veszélyt jelentett. Rabi Márton kutatócsoportja a Communication Biology-ban fejti ki, mi lehetett e "szörnyűséges" lény sikerének titka 82-75 millió évvel ezelőtt. A kutatók szerint rokonai, a ma élő fajok óriás példányai főként az élőhelyek sorvadása miatt tűntek el a 19. században. Verancsics Faustusra emlékeztek Csütörtök délelőtt ünnepélyes keretek között emlékeztek és tisztelegtek Verancsics Faustus emléktáblája előtt, melyről Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora úgy fogalmazott, nem csupán egy történelmi emlék, hanem a város Európa szívéhez való szoros kötődésének és innováció iránti elkötelezettségének szimbóluma. Átalakul a városi cégek portfóliója Jelentősen átalakította az önkormányzati cégek portfólióját a képviselő-testület csütörtökön.
sport
Harmadik helyen zártak a női futsalosok A szezon utolsó mérkőzésén a Budaörs otthonában szenvedett 3-1-es vereséget a Veszprémi Egyetemi Sport Club NB II-es női futsalcsapata. Férfi kézilabda NB I/B: nagy csatában egygólos veszprémi siker A Veszprém Handball Academy U21 nagy küzdelemben 27-26-ra nyert az Ajka vendégeként szombaton a másodosztályú kézilabda-bajnokságban. Női kézilabda BL: kettős győzelemmel elődöntős a címvédő Győr A címvédő Győr kettős győzelemmel jutott elődöntőbe a női kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel 29-22-re nyert a német HB Ludwigsburg ellen a negyeddöntő szombati, hazai visszavágóján. Nem jutott be a BL budapesti négyes döntőjébe az FTC A Ferencváros nem jutott be a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjébe, miután a negyeddöntő szombati visszavágóján Érden 25-24-re kikapott a dán Odensétől. Nyíltvízi úszó vk: Betlehem Dávid második lett a debütáló csillagszóró számban Fábián Bettina után a férfiaknál Betlehem Dávid is második lett szombaton a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatának ibizai állomásán debütáló csillagszóró számban. Jöhet a döntő! Vasárnap kezdődik a női röplabda NB I fináléja. A VEHIR-VESC együttese az alapszakasz-győztes TFSE gárdájával küzd meg a bajnoki címért.  Újabb lépést tett a Veszprém a bajnoki döntő felé! Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém megőrizte hibátlan mutatóját az NB I felsőházi rájátszásában: Tatai Józsefék 6-0-ra múlták felül a Haladást, melynek csapatkapitánya, Alasztics Marcell súlyos sérülést szenvedett. Férfi kézilabda NB I : a PLER legyőzésével már biztosan érmes a Ferencváros A Ferencváros biztosította éremszerzését a férfi kézilabda NB I-ben, mivel pénteken házigazdaként 33-28-ra legyőzte a PLER-t. Magyar labdarúgó-válogatott: a bérletek kilencven százalékát értékesítették A harmincezer bérlet kilencven százaléka már elkelt a magyar labdarúgó-válogatott idei hazai mérkőzéseire. Nyíltvízi úszó vk: Rasovszky Kristóf nyolcadik Ibizán Az olimpiai bajnok Rasovszky Kristóf a nyolcadik helyen végzett pénteken 10 kilométeren, a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatának ibizai állomásán.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.