Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Gyulafirátót megússza szárazon Gyulafirátót megússza szárazon Százötvenmilliós beruházásból jön létre jövőre Gyulafirátót központjában az a vízelvezető rendszer, ami megóvja a városrészt attól, hogy egy nagyobb esőzés után víz alá kerüljön. 2012. november 20. 17:50 Hazaértek Skandináviából a huszárok Hazaértek Várpalotára több mint hatezer kilométeres útjukról a Svédországban állatkínzás miatt előállított lovas hagyományőrzők 2012. november 20. 17:10 Járások a polgárok szolgálatában Járások a polgárok szolgálatában Egyik legősibb közigazgatási fordulatunk a járás, azonban nem a múlt feltámasztása a célunk, amikor újra bevezetjük a magyar közigazgatásba 2013. január 1-jével – mondta dr. Navracsics Tibor, közigazgatási és igazságügyi miniszter. 2012. november 20. 16:41 Jávorék tárgyalnak az Együtt 2014-gyel Párbeszéd Magyarországért néven új platform létrehozását kezdeményezte az LMP-n belül az ellenzéki párt nyolc parlamenti és három fővárosi képviselője. 2012. november 20. 14:47 PPKE: Jogos Semjén PhD-je A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) állásfoglalása szerint jogosan minősítették át Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes korábbi tudományos fokozatát PhD-vé. 2012. november 20. 14:45 Létünkkel nevelünk Létünkkel nevelünk Milyen a jó nevelés? Hogyan kommunikáljunk a gyerekünkkel? Miért van szükség a bébiszitterre? Többek között ezekre a kérdésekre válaszolt Vekerdy Tamás gyermekpszichológus a Pannon Egyetemen aulájában tartott előadásán. 2012. november 20. 14:31 Visszahozni az egyensúlyt az oktatásba Visszahozni az egyensúlyt az oktatásba Két napos szakmai konferencia kezdődik pénteken Veszprémben „A természettudományok oktatásának mindennapi gondjai és örömei” címmel. 2012. november 20. 11:20 A Nemzeti élére vágynak A jelenlegi vezérigazgató, Alföldi Róbert és a debreceni Csokonai Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila mellett Szennyai Mária színésznő és Hídvégi Miklós színész-rendező indul a Nemzeti Színház igazgatói posztjáért. 2012. november 20. 8:10 Élőlánc a Parlament körül Élőlánccal vették körbe hétfő kora este a Demokratikus Koalíció (DK) szimpatizánsai a Parlamentet, így tiltakozva a választási eljárásról szóló törvényjavaslat ellen. 2012. november 20. 8:09 Megszűnt a holokausztáldozatok kontra OTP per Az elsőfokú bíróság jogerősen megszüntette az Egyesült Államokban a holokausztáldozatok által az OTP Bank ellen indított pert - közölte az OTP Bank a Budapesti értéktőzsde honlapján hétfőn. 2012. november 20. 8:06 Támogatta a megszavazott irányt Támogatta a megszavazott irányt A Lehet Más a Politika kongresszusa a hétvégén arról döntött, hogy nem csatlakoznak az Együtt 2014 szövetséghez. Megkérdeztük Gerstmár Ferencet, a párt önkormányzati képviselőjét. 2012. november 20. 7:47 Ne váljunk áldozattá! Ne váljunk áldozattá! Közös bűnmegelőzési programot indít a Megyei Rendőr-főkapitányság, a polgárőrség és Veszprém város önkormányzata. 2012. november 19. 19:57 Egyre népszerűbb az üzletközpont Egyre népszerűbb az üzletközpont Azt beszéli már az egész város… című sorozatunkban most annak jártunk utána, hogy a dózsavárosi üzletközpont mennyire nyerte el a lakosság tetszését. 2012. november 19. 19:56 Egy év próbaidő Zagyvának Zaklatás vétsége miatt bűnösnek mondta ki a Váci Városi Bíróság hétfőn Zagyva György Gyulát, a Jobbik országgyűlési képviselőjét, s ezért nem jogerősen próbára bocsátotta. 2012. november 19. 16:11
... 915 916 917 918 919 ...
sport
Nyíltvízi úszó vk: Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren Betlehem Dávid bronzérmet nyert 10 kilométeren a nyíltvízi úszók világkupa-nyitányán, a mexikói Cancúnban. A fiával közösen búcsúzott a játékvezetéstől Keszthelyi Tamás Közel 32 év után fejezte be játékvezetői pályafutását Keszthelyi Tamás, aki utolsó mérkőzésén különleges élményben részesült: a Haladás FC–Bicskei TC találkozón a fia, Keszthelyi Krisztián oldalán működhetett közre. A veszprémi játékvezető 447 NB III-as mérkőzéssel a háta mögött köszönt el az aktív bíráskodástól, a labdarúgástól azonban nem szakad el. Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Osváth: ez nem mindennapi élmény egy játékos pályafutásában A Ferencváros labdarúgói pályafutásuk egyik legkiemelkedőbb pillanatának tartják, hogy csütörtökön 2-0-ra győztek az AC Milan vendégeként az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Európa-liga: az AC Milan sem tudta megállítani a Ferencvárost A Ferencváros nagy meglepetésre 2-0-ra győzött csütörtökön az olasz AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek.
kézilabda
Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.