Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Bajnaiék minimálbér-csökkentése nyolc másik ellátást is érint 2013. január 16. 12:13 A hulladékgazdálkodási törvény felülvizsgálatát kéri az ombudsmantól az MSZP 2013. január 16. 12:06 Indul a Szóval?! Országos Vitaverseny 2013 A tavalyi évben a megyéből a veszprémi Ipari Szakközépiskola és Gimnázium diákjai jutottak be a regionális döntőbe. 2013. január 16. 9:58 Bűz, alkohol, hangoskodás Bűz, alkohol, hangoskodás Felháborító, arcpirító, amit a hajléktalanok művelnek. Vigyék őket munkatáborokba, vagy bárhova, csak itt ne legyenek – foglalta össze a hajléktalanokkal kapcsolatos nézetét Zsóka néni. 2013. január 16. 9:21 Egyeztetett a szélsőbal A Fidesz szerint ismét az a "szélsőséges baloldal" egyeztetett gazdaságpolitikai kérdésekben, amely 2002 és 2010 között "tönkretette az országot". 2013. január 15. 19:42 Iszapömlés - A menedzsment nem mulasztott Az igazgatóság elnöke szerint a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. menedzsmentje minden hatósági előírást betartott, ezért a munkatársait nem terheli felelősség. 2013. január 15. 18:18 Hoffmann Rózsa: a közoktatásnak igazságosnak és gazdaságosnak kell lennie 2013. január 15. 18:16 A hajléktalanság szociális probléma A hajléktalanság szociális probléma Szaller Péter, a Máltai Szeretetszolgálat Befogadás Házának vezetője célzott programokkal tartja kezelhetőnek a hajléktalanok helyzetét. 2013. január 15. 17:07 Kiemelték a tegnap árokba borult buszt Lezárta a rendőrség a 83-as főutat a hétfőn balesetet szenvedő busz műszaki mentése miatt - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t. 2013. január 15. 15:00 Hóeltakarítás: türelmet kérnek Hóeltakarítás: türelmet kérnek A lakosság türelmét kérte Göttlinger László, a Veszprémi Közüzemi Szolgáltaó Zrt. vezérigazgatója keddi sajtótájékoztatóján. 2013. január 15. 14:40 Árváltozások a VKSZ-nél Árváltozások a VKSZ-nél Változnak a hulladékgazdálkodási, a hőszolgáltatási és a kéményseprési díjak – jelentette be Göttlinger László a „VKSZ” Zrt. vezérigazgatója keddi sajtótájékoztatóján. 2013. január 15. 14:26 Fidesz: az E14 alkotmánytervezete veszélyes 2013. január 15. 13:53 LMP: a kormánynak nincs foglalkoztatáspolitikai víziója 2013. január 15. 12:12 Távozik a Magyar Posta vezérigazgatója 2013. január 15. 12:11
... 882 883 884 885 886 ...
sport
Futsal vb-selejtező: továbbjutott csoportjából a magyar válogatott A magyar futsalválogatott továbbjutott világbajnoki selejtezőcsoportjából, mivel a trió másik két csapata, Örményország és Svédország szombaton 4-4-es döntetlent játszott egymással. Kétszettes előnyről kapott ki a VESC Budapesten Álomszerűen kezdett, de végül fájó vereséget szenvedett a VESC női röplabdacsapata a TFSE otthonában a női röplabda Extraliga szombati fordulójában. Mészáros Péter együttese az első két játszmát magabiztosan nyerte meg, ám a fővárosiak fordítani tudtak, és 3:2-re diadalmaskodtak. A veszprémiek így újabb bajnoki ponttal gazdagodtak, első győzelmükre azonban még várniuk kell. Nyíltvízi úszó vk: Betlehem Dávid a kieséses versenyben második lett Betlehem Dávid ezüstérmet nyert a 3 kilométeres kieséses versenyben szombaton nyíltvízi úszók világkupa-nyitányán, a mexikói Cancúnban. Nem bírt egymással a VSC Veszprém és a Komárom Megosztozott a pontokon a VSC Veszprém és a Komárom VSE a férfi labdarúgó NB III északnyugati csoportjának 15. fordulójában. A bakonyiak Volter Patrik góljával szereztek vezetést, a vendégek azonban még az első félidőben egyenlítettek, így 1–1-es döntetlennel zárult az összecsapás. Nyíltvízi úszó vk: Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren Betlehem Dávid bronzérmet nyert 10 kilométeren a nyíltvízi úszók világkupa-nyitányán, a mexikói Cancúnban. A fiával közösen búcsúzott a játékvezetéstől Keszthelyi Tamás Közel 32 év után fejezte be játékvezetői pályafutását Keszthelyi Tamás, aki utolsó mérkőzésén különleges élményben részesült: a Haladás FC–Bicskei TC találkozón a fia, Keszthelyi Krisztián oldalán működhetett közre. A veszprémi játékvezető 447 NB III-as mérkőzéssel a háta mögött köszönt el az aktív bíráskodástól, a labdarúgástól azonban nem szakad el. Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Osváth: ez nem mindennapi élmény egy játékos pályafutásában A Ferencváros labdarúgói pályafutásuk egyik legkiemelkedőbb pillanatának tartják, hogy csütörtökön 2-0-ra győztek az AC Milan vendégeként az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán.
kézilabda
Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.