Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 1. Fülöp
Veszprém
6°C
2026. május 1. Fülöp
Veszprém
6°C

közélet

"Szalay Andrásnak távoznia kell!" A Czaun Jánost gyalázó, Köbli Miklós nevében küldött, gyaníthatóan Szalay András számítógépéről származó levél ügyében Mihalovics Péter képviselő ismertette a Fidesz álláspontját. Szerintük Szalaynak távoznia kell a veszprémi közéletből, akkor is, ha csupán értelmi szerzője az írás egyes részeinek. 2008. augusztus 11. 16:50 Sínek mellett találtak rá Békés megyében egy vasúti töltés mellett találtak rá egy Balatonfüredről néhány nappal ezelőtt eltűnt nő holttestére. A 35 éves romániai magyar hölgy eltűnését férje jelentette, akivel éppen szabadságukat töltötték rokonaiknál. Az asszony maradványaira csaknem 300 kilométerrel távolabb - Gyomaendrőd és Csárdaszállás közt - egy Bukarestbe tartó vonat mozdonyvezetője lett figyelmes. A kiérkező rendőrők a nála talált papírok alapján azonosították a nőt. Mivel az idegenkezűség gyanúja még nem merült fel, az ügyet Békéscsabán, közigazgatási eljárás keretében vizsgáják tovább. A szakértők jelenleg is a halál okának meghatározásán fáradoznak, a toxikológiai vizsgálatok eredményeire még várni kell, tudtuk meg a rendőrfőkapitányság munkatársától. 2008. augusztus 11. 13:51 Benzinkúthiány és bürokrácia: M7-es / Részeredmény az okok feltárásban Jelenleg az M7-es autópálya 80 kilométeres balatoni szakaszán nem található töltőállomás. Az utat a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) építteti, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (AAK) üzemelteti, a vagyonkezelői jogokat pedig a Közlekedési Koordinációs Központ (KKK) látja el. Ebben a jól felépített rendszerben bolyongtunk néhány napig, hogy megtudjuk: a kutak létesítésére kiírt 4 pályázat 2007 októberében sikeresen lezárult, így közülük egy megépülhet novemberben, egy 2009 elején, egy Nyíregyháza közelében, az ötödik pedig Alacska irányába. 2008. augusztus 11. 13:37 Sokan vitatják a pirosba hajtást / Hosszú sorokban álltak pénteken a reklamálók a rendőrségen Pénteken már második alkalommal fogadták a Veszprémi Rendőrkapitányságon azokat, akik szerették volna megtekinteni azokat a felvételeket, ami alapján 100 ezer forintra büntették őket. Sokan kifogásolták, hogy itt is csak fotókat láthattak. Bár aki ezt külön igényelte - mert a fotók nem győzték meg a bűnösségről - előre egyeztetett időpontban a videót is megtekinthette. A Budapest út és Jutasi út kereszteződésében felszerelt kamera másodpercenként 23 felvételt készít, de ezek közül elég hármat továbbküldeni a fehérvári központnak, hogy azok kiállítsák a csekket. Az elmúlt időszakban egyetlen kereszteződés 150 milliós bírságot produkált, viszont többen jelezték, hogy fellebbezni kívánnak. 2008. augusztus 11. 11:54 Kinek nem kell a strand? / – lakossági levél a polgármesternek – Az érintett területen élők kifogásolják a leendő strand elhelyezését a Középfokú Nevelési Központ területén. A Vehírhez eljuttatott levelükben egyrészt azért, mert a lakóövezethez nagyon közel lenne a strand, másrészt a keletkező zajhatás miatt emeltek szót a lakók. A levelet elküldték Debreczenyi János polgármester részére is. 2008. augusztus 11. 11:46 „A borok és az alkotmányok nem szeretnek utazni” / Megnyitották az idei füredi borheteket Szombaton délelőtt Dr. Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke megnyitott a 2008 évi Balatonfüredi Borheteket. Idén is 24 kiváló minősítést szerzett borász kínálja nedűit augusztus végéig a Tagore sétányon. A kiválasztott borosgazdák egytől egyig a Balatonfüred-Csopak borvidékről származnak, hiszen a Tokajon sem sűrűn találkozunk balatoni borokkal – emlékeztetett Bóka István, Balatonfüred polgármestere. Ezt az Alkotmánybíróság elnöke is megerősítette: Az alkotmányok és a borok nem szeretnek utazni, a legjobb, ha helyben elfogyasztjuk őket. A megnyitón a felavatták a Balatonvin Borlovagrend új tagjait is. 2008. augusztus 10. 15:51 Útgyűrűs baleset / – külföldi a sérült – Szerencsére csak két könnyebb sérültje volt annak a balesetnek, amely vasárnap reggel, 8 óra után történt a városkerülő útgyűrű balatonfüredi kicsatlakozásánál. Az ütközéshez a mentők két autóval, a tűzoltók egy járművel vonultak ki. A baleset egyik résztvevője egy spanyol rendszámú autó volt. Az esemény okáról egyelőre nem kaptunk információt, a műszaki mentés jelenleg (09 óra) is folyik. 2008. augusztus 10. 9:08 Szalay András írta a levelet? / Nikogosz:"Csak a kistérséget érintő gondolatok származnak tőlem" Egyre kuszább a történet az alpolgármestert rágalmazó, Köbli Miklós nevében kiküldött levél körül. Szalay András tegnapi közleménye után, melyben beismeri segített megfogalmazni a levelet, azt kérésre tette, megkerestük a „levélügy” további két érintettjét, Akopján Nikogoszt és feleségét, Akopjánné Csepeli Kornéliát. Jelenleg úgy tűnik, a tartalom közös – az viszont továbbra is rejtély, ki küldte ki a több száz e-mailt. 2008. augusztus 9. 22:34 Újabb kapocs – Akopjan Nikogosz az értelmi szerzője a levélnek? / Wéber László és Szalay András közleménye Wéber László, a liberális frakció helyettes vezetője közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe. Telefonon utolérte a külföldön tartózkodó Szalay Andrást, aki elhatárolódott az elmúlt napok közéletet felborzoló eseményeitől. Szalay elismeri, ő írta a levelet, de állítja, csak megfogalmazni segített azt Akopjan Nikogosznak, az Örmény Kisebbségi Önkormányzat elnökének, (akinek felesége korábban a kistérségi társulásnál dolgozott – szerk.) A képviselő azt mondja, nem tudott arról, hogy mi a szándéka Nikogosznak a levéllel. 2008. augusztus 9. 3:04 Biztonságban a várpalotai játszótereken is 2008 végéig kötelező elvégezni a köztereken található játékelemek felülvizsgálatát - mondja ki a korábbi Gazdasági és Közlekedési Minisztérium rendelete. Januártól csupán az Európai Unió követelményeinek megfelelő játszóterek maradhatnak meg, a nem megfelelőeket köteles átalakítani vagy megszüntetni az önkormányzat. Várpalota megpróbál ennek eleget tenni, a felülvizsgálatok és 5 új játszótér kialakítása már folyamatban van - mondta el lapunknak Kotzó Szabolcs, környezetvédelmi ügyintéző. 2008. augusztus 8. 14:31 Kerékpárutat kaptak a Tihanyba kerekezők / – biztonságosabb és gyorsabb – Mától nagyobb biztonsággal és gyorsabban juthatnak el a 71-es főközlekedési úttól Tihany belterületéig a biciklisek. Ünnepélyes keretek között (a Közép-dunántúli Operatív Program keretében) péntek délben adták át a forgalomnak azt a 3,1 kilométeres, bitumenezett útszakaszt, amely már régi vágya volt a településre igyekvőknek. 2008. augusztus 8. 14:15 Szalay András neve került a képbe… / Ki lehet a titokzatos levél szerzője? Ahogy arról már beszámoltunk, egy Czaun János alpolgármestert rágalmazó titokzatos levelet küldtek ki több potentát politikusnak, közéleti személyiségnek két napja Köbli Miklós nevében. A kistérségi társulás elnöke megtette a büntető feljelentést, s állítja, nem tőle származik az e-mail. A tegnapi nap a találgatásé volt: ki lehet a titokzatos szerző. Erről a mai napon a Napló cikke, majd Mihalovics Péter önkormányzati képviselő sajtótájékoztatója rántotta le részben a leplet. 2008. augusztus 8. 14:14 Iskolabezárás helyett Ifjúsági Ház Várpalotán is érezhető a demográfiai hullámvölgy: ősszel kevesebb gyerek ül az iskolapadba. A gazdasági érdekek iskolabezárásokat sürgetnek, de a város az intézmények tagosításával igyekszik ezt elkerülni. A megfelelő infrastruktúra és oktatási eszközök rendelkezésre állnak a minőségi oktatáshoz, és az új tanítási módszerekben bízó szülőknek is van választási lehetőségük. Az év végétől pedig új ifjúsági ház várja a fiatalokat - tudtuk meg az oktatási, kulturális és sport bizottság elnökétől, Huszárné Bacsárdi Valériától. 2008. augusztus 8. 9:40 Az első az ötből / Új játszótérrel gazdagodott Veszprém Már tesztelhetik a gyerekek azt a játszóteret, mely elsőként készült el abból az ötből amit az idei évben tervez megépíttetni a veszprémi önkormányzat. A Haszkovó lakótelep Diósy utcájában felszerelt park a legnagyobb, a legszebb és egyben a legdrágább is. Több mint 10 millió forintba került, de megérte, vélik a képviselők – hiszen ebben a városrészben nagyon sok a gyerek és a szülőknek egészen a Barátság parkig kellett sétálniuk, ha játszani akarták vinni a szabadba gyermekeiket. 2008. augusztus 7. 23:31
... 1582 1583 1584 1585 1586 ...
sport
Egygólos előnnyel utazhat Berlinbe a Veszprém Fantasztikus hajrát produkálva, ötgólos hátrányból felállva 35–34-re legyőzte a vendég Füchse Berlin együttesét a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, szerda esti mérkőzésén. A vb-selejtező előtt rendezik a Veszprémi Kézilabdázás Napját Május 17-én, a férfi világbajnoki selejtező visszavágója előtt rendezik meg első alkalommal a Veszprémi Kézilabdázás Napját a sportág legendás képviselőinek részvételével. Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart Pályafutása 970. gólját szerezte Cristiano Ronaldo szerdán, amikor fejjel betalált szaúdi labdarúgócsapata, az al-Nasszr hazai bajnoki mérkőzésén, melyet az al-Ahlival vívott, s 2-0-ra nyert meg. Rangadó Úrkúton: tovább élesedik a harc a dobogóért A bajnoki cím sorsa már eldőlt, a dobogó második és harmadik fokáért azonban továbbra is nagy csata zajlik a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Remili nélkül várja a BL-negyeddöntőt a Veszprém Biztossá vált, hogy Nedim Remili nem lép pályára a One Veszprém HC Füchse Berlin elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőjének csütörtök esti, hazai első mérkőzésén. Superbike-vb: visszatér a mezőny a Balaton Park Circuitre Tavaly első alkalommal versenyezett a balatonfőkajári versenypályán a superbike-világbajnokság mezőnye, amely most hétvégén, péntektől vasárnapig visszatér a Balaton Park Circuitre. Európai kézilabdaligák: Albek Anna hat gólja Dijonban Albek Anna hat góllal járult hozzá a címvédő Metz HB 42-23-as győzelméhez a JDA Bourgogne Dijon ellen a francia női kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Bajnokok Ligája: az Arsenal döntetlent játszott Madridban Az Arsenal 1-1-es döntetlent játszott az Atlético Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Hétgólos hátrányban a Szeged a BL-negyeddöntőben A Szeged 35-28-ra kikapott a címvédő német SC Magdeburgtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai első mérkőzésén. Bronzérmes a női futsalcsapat Az előző szezonhoz hasonlóan ismét a harmadik helyen zárt a nyugati csoportban a VESC NB II-es női futsalcsapata. Szücs Noémi együttese az Astra HFC elleni vesztes szezonzárót követően vehette át a jól megérdemelt bronzérmeket. 
kézilabda
Egygólos előnnyel utazhat Berlinbe a Veszprém Fantasztikus hajrát produkálva, ötgólos hátrányból felállva 35–34-re legyőzte a vendég Füchse Berlin együttesét a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, szerda esti mérkőzésén. A vb-selejtező előtt rendezik a Veszprémi Kézilabdázás Napját Május 17-én, a férfi világbajnoki selejtező visszavágója előtt rendezik meg első alkalommal a Veszprémi Kézilabdázás Napját a sportág legendás képviselőinek részvételével. Remili nélkül várja a BL-negyeddöntőt a Veszprém Biztossá vált, hogy Nedim Remili nem lép pályára a One Veszprém HC Füchse Berlin elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőjének csütörtök esti, hazai első mérkőzésén. Európai kézilabdaligák: Albek Anna hat gólja Dijonban Albek Anna hat góllal járult hozzá a címvédő Metz HB 42-23-as győzelméhez a JDA Bourgogne Dijon ellen a francia női kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Hétgólos hátrányban a Szeged a BL-negyeddöntőben A Szeged 35-28-ra kikapott a címvédő német SC Magdeburgtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai első mérkőzésén. Női kézilabda BL: a későbbi elődöntőt játssza a Győr A címvédő Győri Audi ETO KC a későbbi elődöntőt játssza a francia Brest Bretagne csapatával június 6-án a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében. A tavalyi BL-ezüstérmes ellen juthat négyes döntőbe a Veszprém A One Veszprém HC a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a tavalyi ezüstérmes Füchse Berlinnel találkozik: a párharc győztese bejut a kölni négyes döntőbe. Az első mérkőzést csütörtökön 18.45-től rendezik a One Veszprém Arénában. Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja Veszprém és a kézilabda sorsa az évtizedek során összefonódott – így a városban a kézilabdázás nem csupán egy sportág a sok közül, lévén, hogy az valahol a vármegyeszékhely identitását is szimbolizálja. Egyedülálló atmoszféra vetül a helyi klubra, melynek története a bitumenes pályától a világhírnévig ível. Május 17-én (vasárnap) az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja sem csak egy sporteseménynek ígérkezik, mert amellett, hogy a helyi kézilabdázás gazdag múltja előtt tiszteleg, egy többszintű rendezvény is lesz, a csapat hajdani „oroszlánbarlangjában”, a Március 15. utcai csarnokban. Női kézilabda BL: Faluvégi szerint csoda kell, hogy segíteni tudjon csapatának Az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya szerint csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjon román csapatának, a CSM Bucuresti-nek a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében, ugyanis térdműtétje miatt a mostani idényben még egyetlen mérkőzést sem játszott. Női kézilabda BL: Johansson szerint minden elemében erős csapat a Brest Per Johansson, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője szerint minden elemében erős csapat a francia Brest Bretagne, amellyel a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében találkoznak a címvédő kisalföldiek.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.