Életrajzát szeretett szüleivel kezdi. Édesapja kúriai bíró volt, aki többek közt nyilas ügyekkel is foglalkozott, így aztán nem volt népszerű körükben. Így történhetett meg, hogy hatvanévesen (!) behívták katonának Kárpátaljára. Ő lett a hadsereg legöregebb főhadnagya. 1945-ben újból letartóztatták (háborús, majd népellenes bűnösség vádjával), megjárta az Andrássy út 60-at. Közben meg is betegedett. Több társával együtt a forint bevezetése napján kapott amnesztiát, de mindenétől, még nyugdíjától is megfosztották.
Eközben Héthelyi Tibor már egyetemista volt, tanulmányainak támogatásában bátyja (aki szintén orvos volt) vette ki oroszlánrészét. A diploma kézhezvétele után számos helyen próbált meg elhelyezkedni, ám családi múltja miatt ez nagyon nehézkesen ment. Végül az Irgalmasoknál kötött ki, ahol szívesen fogadták, hisz gyakorló éveit is ott töltötte. Az ellenállási mozgalomba egy barátja szervezte be.
Az újabb fordulat 1951-ben jött, amikor letartóztatták klerikális reakció és fegyveres szervezkedés bűntette miatt. Valóságos hadjárat indult ellene és társai ellen. Ez volt a nevezetes Grősz-per egyik „szatellit pere”.
Hosszú ideig nem tudta, hogy az ellenállás összekötője, Kálmán Szilviusz (csoportja és a politikai vezetés között) egy ÁVH-s „tégla” volt, aki mindenkiről folyamatosan küldte jelentéseit. A nevezetes Zavadszky-per negyedrendű vádlottjaként „megúszta” 14 év börtönnel, amiből hatot a „Gyűjtőben” töltött, majd Vácra került, ahonnan ’56-ban sikerült társaival együtt kitörnie.
A fővárosból az akkor már Veszprémben élő szüleihez indult, ám az utcai harcok miatt nem sikerült útra kelnie, így a váci kórházban kapott menedéket, ahol még segíteni is tudott. A svéd vöröskereszt időközben berendezett Nagymaroson egy szükségkórházat, s ennek vezetésére kapott rövidesen megbízást. Mikulás napjáig tudott maradni, amikor végre elindulhatott Veszprémbe bátyjával. Pár percen múlt az életük, de sikerült egy tűzharcot elkerülniük Budapest belvárosában.
A megyeszékhelyre a sokáig elhallgattatott néma nőtüntetés után érkezett. A megható esemény nagyon sokáig forgott közszájon Veszprémben.
A tüdőgondozóban kapott állást igen kedvező feltételekkel (az átlagnál magasabb bér, veszélyességi és sugárpótlék, szabadság, rövidebb munkaidő). Kellett is a pénz, hiszen a börtönből való szabadulása után egy szál ruhája, s egy pár letaposott cipője maradt…
A váci rabkórházban egyik rabtársa segítségével kitanulta a fogorvoslás, s itthon is meghonosította a tbc-sek számára (a fertőzésveszély miatt el kellett őket különíteni).
Érdekességként Héthelyi doktor elmondta, hogy a súlyos betegség statisztikáit meg kellett másítani, hiszen egy szocializmust építő országban nem lehetett tébécés beteg… Hozzátette, hogy a számokkal ma is csínján kell bánni az egészségügy e területén.
Negyed századot töltött el a tüdőgyógyászaton, majd Farkasgyepűn dolgozott ’87-es nyugdíjazásáig. Közben Dobán is helyettesített.
A most 84 éves orvos (aki a Veszprém Megyei Politikai Foglyok Szövetsége etikai bizottságának elnöke) nem vett részt a budapesti ceremónián, helyette a lánya vette át a díjat Sólyom László köztársasági elnöktől. Hangsúlyozta, hogy ha Gyurcsány Ferenc adta volna az elismerést, nem fogadta volna el.
Most felesége, két lánya és öt unokája szerető körében éli nyugdíjas éveit, s ha kérik, szívesen „mesél” történelmünk sötét napjairól. Unokája, Máté az egyik „nagy hallgatója”, aki szívesebben fogadja a papa történeteit, mint történelemkönyvek száraz tény(?)anyagát…
