Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 1. Fülöp
Veszprém
9°C
2026. május 1. Fülöp
Veszprém
9°C

közélet

Fél és két negyed orvosi Nobel-díj Az orvosi Nobel-díjat és az azzal járó 1.4 millió dolláros pénzjutalmat idén három tudós megosztva nyerte el: Harald zur Hausen német kutató az összeg felét kapja, míg Francoise Barré-Sinoussi és Luc Montagnier francia kutatók a másik felén osztozhatnak. Zur Hausen a méhnyakrák kiváltásáért felelős humán papilloma vírus detektálásáért, a franciák a HIV vírussal kapcsolatos kutatási eredményeikért vehetik át Alfred Nobel halálának 112. évfordulóján, december 10-én a XX-XXI. század legrangosabb tudományos elismerését. 2008. október 7. 14:54 Halál a síneken Almádiban Pár perccel fél három után halálos baleset történt Balatonalmádiban. A mentőktől kapott információ szerint a Szúnyog utcai vasúti átkelőnél vonat elé kanyarodott egy autó. Az első jelentés szerint a kocsi két utasa szörnyethalt. 2008. október 7. 14:43 Etikátlan és jogszerűtlen döntések? / – a Vehír felkereste a jegyzőt is – A fenti címmel tartotta sajtótájékoztatóját kedden az MSZP veszprémi frakcióvezetője, Hartmann Ferenc, illetve a Szövetség Veszprémért Egyesület elnöke, Wéber László a veszprémi városháza előtt. A téma az október 2-i közgyűlésén a jobboldali többség által hozott döntés (szervezeti és működési szabályzat módosítása, az ügyrendi és igazgatási bizottság elnökének leváltása és az alelnökválasztás) volt, amit etikátlannak és jogellenesnek minősített Hartmann Ferenc és Wéber László. 2008. október 7. 13:54 Él a város: faültetés, útfelújítás Fákat ültetnek a Hotel előtti járdán a közüzemi vállalat munkatársai. A két éves fák tavasszal már kilombosodnak, javítva ezzel a városképet és árnyékot adva a buszra várakozóknak. Az Óvári Ferenc utca felújítása is folyamatban van, az arra közlekedők figyeljenek a megváltozott forgalmi rendre! 2008. október 7. 13:40 Újabb széfet téptek ki a falból / Az okozott kár milliós, de az elkövetők alkalmi munkával többet kerestek volna A hi-tech rablók korában is vannak még, akik a régi iskola hívei. Nem teketóriáznak, drótkötéllel és lóerőkkel állnak "munkába" bankautomatákat és széfeket fosztogatni. A néhány éve még kuriózumnak számító módszer mára csaknam divatossá vált. Legutóbb, kedden hajnalban egy szombathelyi pénzváltó esett áldozatául az puszta erőt minden precizitás fölé emelő tolvajoknak. Az okozott kár egymillió, a zsákmány viszont csekélyke. Mindössze 50 ezret rejtett a páncélszekrény, amit az üzlet ajtajának kifeszítése után egy gépkocsi segítségével rántottak ki helyéről, mondta el közleményében Szalai Ferenc, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. 2008. október 7. 10:53 Megvalósul egy magyar álom? Genfben is bemutatkozott! / – egy autó vagy kettő a Solo? – Úgy tűnik, Csonka, Méray, Járay és mindazok a magyarok, akik az automobilizmus bő egy évszázada során letették a névjegyüket, hogy egy új „kollégát” vehetnek társaságukba. Új, magyar autó született, s ráadásul nem egy külhoni márka gyártásáról, hanem egy minden tekintetben különleges, jövőbe mutató tervről (mi több: életképes prototípusról) van szó! 2008. október 7. 8:19 159 éve történt – lefejezték a magyar vezérkart / Megemlékezés a mártírhalált halt 48/49-es tábornokokról 159 évvel ezelőtt 1849. október 6.-án lefejezték a magyar haderő vezérkarát. Lázár Vilmos ezredes önálló seregtestét leverték a cári csapatok. Kossuth Lajos 1890-ben, az egyetlen fonográfon is rögzített beszédében Aradot a magyar Golgotának nevezte. És, hogy kik is vesztek ott a magyar Golgotán? Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezic Károly, Láhner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly. A tizenhárom aradi vértanú. És ott volt ő, a tizennegyedik. Gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt ugyan ezen a napon, Pesten főbe lőtték politikai szerepvállalásáért. A nemzeti gyásznapon Veszprémben a dózsavárosi köztemetőben tartottak központi megemlékezést, majd a részönkormányzatok külön-külön, Gyulafirátóton, illetve Kádártán is fejet hajtottak a hősök előtt. 2008. október 6. 17:50 Lemeszelték az online csalókat Több, mint 75 millió dollárt sikerült meglovasítaniuk azoknak a számítógépes fenegyerekeknek, akik az utóbbi években a világ leglátogatottabb Internetes pókertermeinek felhasználóit fosztogatták. Az ultimatebet.com is elismerte, áldozatául esett a csalóknak, akik a biztonsági réseket kihasználva szuperjátékosként mások lapjaiba is betekintéssel lehettek egy-egy leosztás során. A legkirívóbb esetre maguk a közösség tagjai derítettek fényt, egy NioNio nevű játékos 2007. május és szeptember között alig 60 óra játékkal több, mint 600 ezer dollárt zsebelt be. A "szerencse fia" egy másik alkalommal 300 ezer dollárral lett gazdagabb rövi idő leforgása alatt. Egy az oldalon játszó matematikus a statisztikákból utánaszámolva a száraz adatoknál érdekesebb eredményre jutott: a NioNio nevű játékos nyerési esélyei négy egymás utáni héten eltalált lottószámokkal egyeznek meg. A hivatalos nyomozás eredményéről és a csalók személyéről jelenleg még nem árultak el információkat. 2008. október 6. 16:05 Folklór hét a Pannon Egyetemen A folklór hetet a Meseolvasó est nyitja meg 6-án „HOL VOLT HOL NEM VOLT…” címmel, a Pannon Egyetem hallgatóinak, és dolgozóinak közreműködésével, a B épület konferenciatermében. Az estet a Közművelődési Titkárság szervezi. Szintén ezen a helyszínen, és ezen a napon 19:30-kor az Egyetemi filmklubban a FEHÉRLÓFIÁT tekinthetjük meg. A filmmel az alkotók célja az volt, hogy emléket állítsanak a pusztai népeknek. 2008. október 6. 15:43 Jelfát kaptunk ajándékba: egy nemzet a magyar! / Sepsiszentgyörgy és Veszprém önkormányzata együtt emlékezett az aradi vértanúkra Október 6-án, az aradi vértanúk gyásznapján avatták fel azt a kopjafát, melyet kimondottan Veszprém számára készített Haszmann Pál sepsiszentgyörgyi fafaragó, múzeumigazgató, összetartozásunk jeléül. Ez a fa tehát nem csak kopjafa, vagy totemoszlop. Sokkal inkább szimbólum, amit neve is takar. Jelfa – azt üzeni: egy a magyar nemzet! 2008. október 6. 15:35 Az aradiak üzenete ma is él / – emberségből, hazaszeretetből példaképek ma is – A balatonfüredi hagyományok szerint október 6-át a város lakótelepén, a Köztársasági út szomszédságában tartják, ott, ahol lelkes adakozásból és önkéntes munkák eredményeként elkészült az aradi tizenhárom kőemléke, valamint a 13, egymástól különböző kopjafa. 2008. október 6. 14:50 Két áruházlánc is megtévesztette a fogyasztókat Az elmúlt hónapokban a Plus és Match áruházláncak akciótartási gyakorlatát is vizsgálta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Megállapították, hogy a két cég megtévesztette fogyasztóit, hiszen az akciós termékek egy részét már a leárazás első napján sem lehetett megtalálni az üzletekben. A Plus 5 millió forintos bírságot kapott, a Match csekély súlyú jogsértést követett el, így elkerülte a pénzbüntetést. 2008. október 6. 12:27 Gyalogosok, kerékpárosok: itt a zéró tolerancia / – láthatósági mellényt a biciklisekre! – Az elkövetkező két hónapban a gyalogosok és a kerékpárosok kerülnek reflektorfénybe. Az október elsejétől november végéig tartó közlekedésbiztonsági akció során az ő biztonságuk érdekében találkozhatunk ellenőrzésekkel lakott területen belül és kívül egyaránt. A Vehír a Veszprémi Rendőrkapitányság közlekedési osztályának vezetőjét, Volf Péter őrnagyot kérdezte. 2008. október 6. 11:31 A hétvége a gyermekeké volt / fesztiváli hangulat Veszprémben Amerre végigvonultak, taps, mosoly és fotózók-filmezők jelezték tetszésüket. Ez a 10. Veszprémi Játékok, melyen a hazaiakon kívül tucatnyi (jobbára kelet-európai) ország fiataljai mutatkoztak be. A fesztivál díjátadóján több mint húsz kategóriában vehették át a legjobbak elismerésüket. A városunkba látogató több mint ezer hat és huszonegy év közötti résztvevő az elmúlt négy napban mutatta be a zsűrinek és egymásnak, mit tudnak táncban, énekben és más műfajokban. 2008. október 5. 18:07
... 1562 1563 1564 1565 1566 ...
sport
Egygólos előnnyel utazhat Berlinbe a Veszprém Fantasztikus hajrát produkálva, ötgólos hátrányból felállva 35–34-re legyőzte a vendég Füchse Berlin együttesét a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, szerda esti mérkőzésén. A vb-selejtező előtt rendezik a Veszprémi Kézilabdázás Napját Május 17-én, a férfi világbajnoki selejtező visszavágója előtt rendezik meg első alkalommal a Veszprémi Kézilabdázás Napját a sportág legendás képviselőinek részvételével. Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart Pályafutása 970. gólját szerezte Cristiano Ronaldo szerdán, amikor fejjel betalált szaúdi labdarúgócsapata, az al-Nasszr hazai bajnoki mérkőzésén, melyet az al-Ahlival vívott, s 2-0-ra nyert meg. Rangadó Úrkúton: tovább élesedik a harc a dobogóért A bajnoki cím sorsa már eldőlt, a dobogó második és harmadik fokáért azonban továbbra is nagy csata zajlik a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Remili nélkül várja a BL-negyeddöntőt a Veszprém Biztossá vált, hogy Nedim Remili nem lép pályára a One Veszprém HC Füchse Berlin elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőjének csütörtök esti, hazai első mérkőzésén. Superbike-vb: visszatér a mezőny a Balaton Park Circuitre Tavaly első alkalommal versenyezett a balatonfőkajári versenypályán a superbike-világbajnokság mezőnye, amely most hétvégén, péntektől vasárnapig visszatér a Balaton Park Circuitre. Európai kézilabdaligák: Albek Anna hat gólja Dijonban Albek Anna hat góllal járult hozzá a címvédő Metz HB 42-23-as győzelméhez a JDA Bourgogne Dijon ellen a francia női kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Bajnokok Ligája: az Arsenal döntetlent játszott Madridban Az Arsenal 1-1-es döntetlent játszott az Atlético Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Hétgólos hátrányban a Szeged a BL-negyeddöntőben A Szeged 35-28-ra kikapott a címvédő német SC Magdeburgtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai első mérkőzésén. Bronzérmes a női futsalcsapat Az előző szezonhoz hasonlóan ismét a harmadik helyen zárt a nyugati csoportban a VESC NB II-es női futsalcsapata. Szücs Noémi együttese az Astra HFC elleni vesztes szezonzárót követően vehette át a jól megérdemelt bronzérmeket. 
kézilabda
Egygólos előnnyel utazhat Berlinbe a Veszprém Fantasztikus hajrát produkálva, ötgólos hátrányból felállva 35–34-re legyőzte a vendég Füchse Berlin együttesét a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, szerda esti mérkőzésén. A vb-selejtező előtt rendezik a Veszprémi Kézilabdázás Napját Május 17-én, a férfi világbajnoki selejtező visszavágója előtt rendezik meg első alkalommal a Veszprémi Kézilabdázás Napját a sportág legendás képviselőinek részvételével. Remili nélkül várja a BL-negyeddöntőt a Veszprém Biztossá vált, hogy Nedim Remili nem lép pályára a One Veszprém HC Füchse Berlin elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőjének csütörtök esti, hazai első mérkőzésén. Európai kézilabdaligák: Albek Anna hat gólja Dijonban Albek Anna hat góllal járult hozzá a címvédő Metz HB 42-23-as győzelméhez a JDA Bourgogne Dijon ellen a francia női kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Hétgólos hátrányban a Szeged a BL-negyeddöntőben A Szeged 35-28-ra kikapott a címvédő német SC Magdeburgtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai első mérkőzésén. Női kézilabda BL: a későbbi elődöntőt játssza a Győr A címvédő Győri Audi ETO KC a későbbi elődöntőt játssza a francia Brest Bretagne csapatával június 6-án a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében. A tavalyi BL-ezüstérmes ellen juthat négyes döntőbe a Veszprém A One Veszprém HC a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a tavalyi ezüstérmes Füchse Berlinnel találkozik: a párharc győztese bejut a kölni négyes döntőbe. Az első mérkőzést csütörtökön 18.45-től rendezik a One Veszprém Arénában. Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja Veszprém és a kézilabda sorsa az évtizedek során összefonódott – így a városban a kézilabdázás nem csupán egy sportág a sok közül, lévén, hogy az valahol a vármegyeszékhely identitását is szimbolizálja. Egyedülálló atmoszféra vetül a helyi klubra, melynek története a bitumenes pályától a világhírnévig ível. Május 17-én (vasárnap) az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja sem csak egy sporteseménynek ígérkezik, mert amellett, hogy a helyi kézilabdázás gazdag múltja előtt tiszteleg, egy többszintű rendezvény is lesz, a csapat hajdani „oroszlánbarlangjában”, a Március 15. utcai csarnokban. Női kézilabda BL: Faluvégi szerint csoda kell, hogy segíteni tudjon csapatának Az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya szerint csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjon román csapatának, a CSM Bucuresti-nek a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében, ugyanis térdműtétje miatt a mostani idényben még egyetlen mérkőzést sem játszott. Női kézilabda BL: Johansson szerint minden elemében erős csapat a Brest Per Johansson, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője szerint minden elemében erős csapat a francia Brest Bretagne, amellyel a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében találkoznak a címvédő kisalföldiek.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.