Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
14°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
14°C

közélet

Kitüntették a Balaton régió egyenruhásait / – Veszprém megyeiek az elismertek között – A Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság évek óta azon fáradozik, hogy rossz szájízzel minél kevesebben térjenek haza nyaralásukból. A rendőrség és a társszervek óriási erőket mozgósítottak idén is, s ennek köszönhetően békés nyárról adhattak számot. A feladat ellátásában közreműködő rendőröket, katasztrófa-védelmiseket Siófokon tüntették ki a „Balatoni Régió Közbiztonságáért” díjjal. 2008. december 6. 13:18 A veszprémi hős asszonyokra emlékeztek Az 1956 december hatodikai veszprémi nőtüntetésre emlékeztek a Szabadság-téri emléktáblánál. 2008. december 5. 19:11 Nyugdíj 13: az igazság másik fele A Veszprém megyei Fidesz képviselők nevében Bernáth Ildikó megerősítette dr. Kovács Zoltán korábbi kijelentését, hogy 2003 februárjában azért szavaztak nemmel a szocialistáknak a 13. havi nyugdíj bevezetéséről szóló javaslatára, mert annak kifizetését egyben tartották helyesnek, nem fokozatosan, ahogyan azt a kormány javasolta és nélkülük is megszavazta. Az országgyűlési képviselő elmondta, a 13. havi juttatásról szóló kormányhatározat tervezete már a Fidesz kormányzása idején készen volt, az MSZP választási ígéretei között pedig egy havi nyugdíj egy összegű kifizetése szerepelt, és nem annak fokozatos bevezetése. Évről évre csak egy-egy hétnek megfelelő összeggel növekedett a 13. havi juttatás, így négy év kellett ahhoz, hogy valóban egy havi plusz nyugdíjat kapjanak kézhez a jogosultak - részletezte Bernáth Ildikó. 2008. december 5. 18:26 Nyugdíj 13 A 13. havi nyugdíjjal és a 2009-ben várható nyugdíjemelésekkel kapcsolatban sok a félinformáció - mondta el pénteken Deák Istvánné és Katanics Sándor szocialista országgyűlési képviselő, ezért pénteken pontos számokkal kívánták tisztázni a félreértéseket. 2008. december 5. 14:51 Jó pénzért magánkézbe kerülhet a Rodostó Turistaház / Az önkormányzati miniszterhez fordul Badacsonytördemic polgármestere Több száz aláírást is összegyűjtött és mintegy 25 millió forintos vételárat is felkínált már Badacsonytördemic önkormányzata Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek, hogy a kihasználatlan Rodostó Turistaház eredeti funkciójának megfelelően működhessen. Három éve szeretnének már tulajdonba venni, hogy gondozhassák és állagát megóvhassák, de úgy tűnik az állam már döntött az eladásról. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez (MNV) vezérigazgatója május elején tudatta a településsel, hogy értékesíteni kívánja az ingatlant. Mivel az önkormányzat eddig mindig elutasító választ kapott vételi szándékára, feltételezhető, nem olyan áron eladó a turistaház, hogy a versenyben labdába rúghatna egy kis település. Vagy,sejthetnénk azt is, hogy más vevőt szemeltek ki az épületre. 2008. december 5. 14:10 A Fidesz Havasinét támogatja - hétfőtől lehet új főbíránk A Fidesz-frakció vezetése azt javasolja a képviselőcsoportnak, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztségére jelölt Havasiné Orbán Mária megválasztását igen szavazatukkal támogassák – tudatta közleményében Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. Havasiné Orbán Mária parlamenti bizottsági meghallgatásain kétséget kizáróan bizonyította alkalmasságát a főbírói tisztségre - olvasható a közleményben. A főbírójelöltet hétfőn az alkotmányügyi bizottság, szerdán az emberi jogi bizottság hallgatta meg. 2008. december 5. 12:14 Újabb 3 kerékpárút a régióban 1 milliárd forintra pályáztak régiónk települései kerékpárutak építésére, a Regionális Operatív Program keretében, melyből az első körben 8-an, köztük Veszprém megyéből négyen nyertek el összesen 631 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást. Az odaítélhető összeg pedig minimum 10 millió, maximum 150 millió forint volt. 2008. december 5. 11:32 A tartózkodás oka / Kérdések közgyűlési döntéseket követően Két napirendi pont kapcsán is tartózkodó gombot nyomtak a novemberi közgyűlésen Wéber László és Katanics Sándor képviselők. Most a sajtó előtt szerették volna elmagyarázni, amire akkor nem volt lehetőségük: miért is nem támogatták egyértelmű igennel a Kamera Hungária tévéfesztivállal kötött hosszú távú együttműködési megállapodást, illetve miért nem fogadták el a gazdasági koncepciót. 2008. december 5. 10:57 Munkában a Black Horn Művészeti Egyesület Biztosan emlékeznek sokan Önök közül arra, amikor írtam 7 örökifjúról, a Story zenekarról. Nem hagyott nyugton a gondolat, mi kell még egy banda sikeréhez. Elkezdtem hát a kutatómunkát, mely a hátterük „felderítését” célozta meg. Így jutottam el a Black Horn Művészeti Egyesülethez, s annak vezetőjéhez, Bérces Györgyhöz. 2008. december 4. 22:59 Láthatósági baleset-megelőzési akció Veszprémben / – ajándékot kapnak a gyerekek – A Veszprémi Rendőrkapitányság baleset-megelőzési akciót tart december 8-án 16 és 18.00 óra között a város területén. 2008. december 4. 19:32 Javult a baleseti helyzet Veszprémben / különös figyelemmel a 8-as útra Javult a közlekedésbiztonság helyzete a Veszprémi Rendőrkapitányság területén. A főbb baleseti mutatók mindegyike javulást mutat az előző évi adatokhoz képest. 2008-ban közel 10%-kal kevesebb közúti közlekedési baleset történt, a halálos kimenetelű balesetek száma héttel, a súlyos sérüléssel járó huszonhárommal csökkent. A könnyű sérüléses balesetek száma kismértékben emelkedett. Közutakon héttel kevesebben vesztették életüket, és tizenkilenccel kevesebben sérültek meg súlyosan. Negyedével kevesebb ittas járművezető okozott balesetet. 2008. december 4. 19:26 Balesetben sérült gyermekeket ajándékoznak meg a veszprémi rendőrök / csökken a gyermekbalesetek száma A Veszprémi Rendőrkapitányságon évek óta hagyomány, hogy az év közben közlekedési balesetben megsérült 10 év alatti gyermekek részére Mikulás idején a balesethelyszínelők játékokból összeállított csomagot adnak át. 2008. december 4. 19:22 „Kék” híreink / – gyalogosbalesetek napja Veszprémben – Kedden délután fél ötkor egy 65 éves férfi Veszprémben a Cholnoky út és a Mikszáth utca kereszteződésénél nem adott elsőbbséget a zebrán átkelő 36 éves nőnek, akit elütött. A gyalogos könnyű sérülést szenvedett. 2008. december 4. 19:20 Bloggol: Sebő József / "Veszprém a múzsák lakhelye lehetne" Ezúttal Sebő József mutatkozik be olvasóinknak néhány szóban. Az író-szerkesztő, tanár több helytörténeti könyv szerzője. Esztergomban részt vett a várszínház újraindításában, majd a rendszerváltás hajnalán megalapította a régi tradíciókat élesztgető Esztergom és Vidéke című lapot, melynek tíz évig szerkesztője volt. Veszprémben Brusznyai Árpád monográfiáját írta meg, melynek színpadi változatát ez év januárjában mutatta be a Pannon Várszínház. 2008. december 4. 18:12
... 1535 1536 1537 1538 1539 ...
sport
Európai kézilabdaligák: Albek Anna hat gólja Dijonban Albek Anna hat góllal járult hozzá a címvédő Metz HB 42-23-as győzelméhez a JDA Bourgogne Dijon ellen a francia női kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Bajnokok Ligája: az Arsenal döntetlent játszott Madridban Az Arsenal 1-1-es döntetlent játszott az Atlético Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Hétgólos hátrányban a Szeged a BL-negyeddöntőben A Szeged 35-28-ra kikapott a címvédő német SC Magdeburgtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai első mérkőzésén. Bronzérmes a női futsalcsapat Az előző szezonhoz hasonlóan ismét a harmadik helyen zárt a nyugati csoportban a VESC NB II-es női futsalcsapata. Szücs Noémi együttese az Astra HFC elleni vesztes szezonzárót követően vehette át a jól megérdemelt bronzérmeket.  Hazai pályán hódítaná el a Magyar Kupát a VEHIR.HU Futsal Veszprém A Magyar Labdarúgó-szövetség május első hétvégéjén Veszprémben, a Március 15. utcai sportcsarnokban rendezi meg a futsal Magyar Kupa idei négyes döntőjét. A szombati elődöntőben az Újpest a Kecskeméttel, míg a házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém a Berettyóújfaluval mérkőzik meg a döntőbe jutásért. Bajnokok Ligája: a szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén. Novemberben csaphat össze a ringben Fury és Joshua Tyson Fury és Anthony Joshua, a profi boksz korábbi nehézsúlyú világbajnokai novemberben megküzdenek egymással. Kós Hubert idén először versenyez nagymedencében Szerdától szombatig rendezik a Fort Lauderdale Open elnevezésű úszóviadalt, amelyen idén először versenyez nagymedencében az olimpiai bajnok Kós Hubert. Női kézilabda BL: a későbbi elődöntőt játssza a Győr A címvédő Győri Audi ETO KC a későbbi elődöntőt játssza a francia Brest Bretagne csapatával június 6-án a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében. A tavalyi BL-ezüstérmes ellen juthat négyes döntőbe a Veszprém A One Veszprém HC a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a tavalyi ezüstérmes Füchse Berlinnel találkozik: a párharc győztese bejut a kölni négyes döntőbe. Az első mérkőzést csütörtökön 18.45-től rendezik a One Veszprém Arénában.
kézilabda
Remili nélkül várja a BL-negyeddöntőt a Veszprém Biztossá vált, hogy Nedim Remili nem lép pályára a One Veszprém HC Füchse Berlin elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőjének csütörtök esti, hazai első mérkőzésén. Európai kézilabdaligák: Albek Anna hat gólja Dijonban Albek Anna hat góllal járult hozzá a címvédő Metz HB 42-23-as győzelméhez a JDA Bourgogne Dijon ellen a francia női kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Hétgólos hátrányban a Szeged a BL-negyeddöntőben A Szeged 35-28-ra kikapott a címvédő német SC Magdeburgtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai első mérkőzésén. Női kézilabda BL: a későbbi elődöntőt játssza a Győr A címvédő Győri Audi ETO KC a későbbi elődöntőt játssza a francia Brest Bretagne csapatával június 6-án a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében. A tavalyi BL-ezüstérmes ellen juthat négyes döntőbe a Veszprém A One Veszprém HC a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a tavalyi ezüstérmes Füchse Berlinnel találkozik: a párharc győztese bejut a kölni négyes döntőbe. Az első mérkőzést csütörtökön 18.45-től rendezik a One Veszprém Arénában. Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja Veszprém és a kézilabda sorsa az évtizedek során összefonódott – így a városban a kézilabdázás nem csupán egy sportág a sok közül, lévén, hogy az valahol a vármegyeszékhely identitását is szimbolizálja. Egyedülálló atmoszféra vetül a helyi klubra, melynek története a bitumenes pályától a világhírnévig ível. Május 17-én (vasárnap) az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja sem csak egy sporteseménynek ígérkezik, mert amellett, hogy a helyi kézilabdázás gazdag múltja előtt tiszteleg, egy többszintű rendezvény is lesz, a csapat hajdani „oroszlánbarlangjában”, a Március 15. utcai csarnokban. Női kézilabda BL: Faluvégi szerint csoda kell, hogy segíteni tudjon csapatának Az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya szerint csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjon román csapatának, a CSM Bucuresti-nek a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében, ugyanis térdműtétje miatt a mostani idényben még egyetlen mérkőzést sem játszott. Női kézilabda BL: Johansson szerint minden elemében erős csapat a Brest Per Johansson, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője szerint minden elemében erős csapat a francia Brest Bretagne, amellyel a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében találkoznak a címvédő kisalföldiek. A Brest lesz a címvédő Győr ellenfele a BL-elődöntőben A francia Brest Bretagne lesz a címvédő Győri Audi ETO KC ellenfele a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, a budapesti négyes döntő első játéknapján. Európai ifjúsági kézilabdaliga: a Ferencváros a Debrecennel játszik az elődöntőben A Ferencváros a Debrecennel, a Győr pedig a román CSM Bucuresti-tel játszik a női európai ifjúsági kézilabdaliga elődöntőjében, Budapesten.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.