Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Borhetek és bortörténetek „A bölcsek bora, azoké az embereké, akik végül is megtanulták a legnagyobb tudást, a derűt”. (Hamvas Béla) 2010. május 5. 5:46 Párizsban ledobják a szoknyát Több mint két évszázaddal a bevezetése után végre feloldhatják a párizsi nők nadrágviselésére vonatkozó tilalmat. 2010. május 5. 5:00 Mélybe lökték a görögök a forintot Idei mélypontjára zuhant kedd délután a forint az euróval szemben. Az euró átlépte a 276 forintos lélektaninak mondott szintet. 2010. május 5. 5:00 Kakukkfészek Szalma Tamással Élénk médiaérdeklődés mellett zajlott le ma a Kakukkfészek című darab felújítópróbája a Veszprémi Petőfi Színházban. 2010. május 4. 16:16 Az év tűzoltója A hagyományokhoz híven, Szent Flórián ünnepén adták át az idei év tűzoltó elismeréseit a városházán. 2010. május 4. 16:14 Kertészkedik a város Négyéves hagyományra tekint vissza a virágosztás Veszprémben. Idén több mint 10 ezer darab egynyári virágpalántát osztottak ki. 2010. május 4. 11:16 A buszbalesetet műszaki hiba okozta Műszaki hiba okozta az elsődleges szakértői vélemény szerint a tegnapi reggeli veszprémi buszbalesetet. 2010. május 4. 9:25 Július 1-jétől lesz adócsökkentés Orbán Viktor az egyik kereskedelmi csatorna hírműsorában beszélt a tervezett gazdasági változtatásokról. 2010. május 4. 5:00 Kertészkedik a város Nagy hagyományra tekint vissza a Virágos Veszprém környezetszépítő verseny, kedden kezdik a virágot osztani. 2010. május 3. 12:32 Európai szintű könyvtárat, támogatással Több mint 10 millió forintos informatikai- és szolgáltatásfejlesztési beruházásra készül a megyei könyvtár a következő hónapokban. 2010. május 3. 12:32 Kihirdették az új kormányt Nyolc minisztert választott Orbán Viktor, a többi pozíciót szakállamtitkárokkal tölti be az új miniszterelnök. 2010. május 3. 12:10 Ökokatasztrófa Mexikóban Az Exxon Valdez tankhajó 1989-es baleseténél is súlyosabb olajkatasztrófa van kialakulóban a Mexikói-öbölben. 2010. május 3. 5:00 Navracsics Tibor a Szólás Szabadságában Az új kormány várhatóan január 1-jétől állítja vissza a családtámogatás korábbi szabályozásában a gyes és a gyed rendszerét. 2010. május 3. 5:00 Éljen május elseje Vasárnap délelőtti sétát tettünk a Gulya-dombon, ahol szembesültünk a munka és az uniós csatlakozás ünnepével. 2010. május 3. 5:00
... 1374 1375 1376 1377 1378 ...
sport
Edzőmérkőzések futószalagon – a Haladás ellen kezd a VSC Veszprém A labdarúgó NB III 2026/2027-es idényére való felkészülést öt edzőmérkőzéssel kezdi a VSC Veszprém. Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt a Szeged kézilabdacsapata A svájci Nikola Portner személyében Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Németh Zsanett halálával kapcsolatos félreértéseket kívánja tisztázni a Magyar Birkózók Szövetsége A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) hétfőn közleményben kívánta tisztázni a 32 évesen tragikus hirtelenséggel elhunyt Németh Zsanett halálát övező félreértéseket, egyben továbbította a gyászoló család magyar sajtó irányába intézett nyomatékos kérését. Győrbe igazoltak a Győri fivérek Győri Kristóf és fivére, a 26-szoros válogatott Győri Mátyás távozott a férfi kézilabda NB I-ben szereplő Ferencvárostól, és a győri ETO University HT csapatához igazolt. Női kézilabda junior-vb: a magyar válogatott legyőzte Japánt A magyar női junior kézilabda-válogatott 32-25-re legyőzte Japánt a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokság középdöntőjének első fordulójában, hétfőn. Női röplabda Extraliga: az október 10-i hétvégén rajtol az új idény Október közepén rajtol a női röplabda Extraliga új idénye: az első fordulóban Kaposvár-Nyíregyháza rangadót is rendeznek. Az újonc Veszprém az első körben szabadnapos lesz. Sette Colli: Milák egyéni rekordja, újabb világcsúcs Milák Kristóf egyéni csúccsal lett második 50 méteres pillangóúszásban a Sette Colli (Hét Domb) elnevezésű római nemzetközi viadal vasárnapi zárónapján. Osztrák Nagydíj: Russell diadalmaskodott Spielbergben George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap Spielbergben. Sipos Adrián: örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek Sipos Adrián szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai örökké hálásak lesznek Chema Rodrígueznek, akit a magyar szövetség (MKSZ) múlt kedden menesztett a szövetségi kapitányi posztról. Strandkézilabda-vb: nyolcadik lett a magyar válogatott A magyar férfi strandkézilabda-válogatott nyolcadik lett a zágrábi világbajnokságon, miután 2-0-ra kikapott Dániától a vasárnap délelőtti helyosztón.
kézilabda
Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt a Szeged kézilabdacsapata A svájci Nikola Portner személyében Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Győrbe igazoltak a Győri fivérek Győri Kristóf és fivére, a 26-szoros válogatott Győri Mátyás távozott a férfi kézilabda NB I-ben szereplő Ferencvárostól, és a győri ETO University HT csapatához igazolt. Női kézilabda junior-vb: a magyar válogatott legyőzte Japánt A magyar női junior kézilabda-válogatott 32-25-re legyőzte Japánt a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokság középdöntőjének első fordulójában, hétfőn. Sipos Adrián: örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek Sipos Adrián szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai örökké hálásak lesznek Chema Rodrígueznek, akit a magyar szövetség (MKSZ) múlt kedden menesztett a szövetségi kapitányi posztról. Női kézilabda junior-vb: pont nélkül jutott a középdöntőbe a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott pont nélkül jutott középdöntőbe a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokságon, miután 27-25-re kikapott Lengyelországtól a csoportkör utolsó fordulójában, szombaton. Német, portugál és szerb ellenfél vár a Veszprémre a BL-csoportban A bajnok és Magyar Kupa-győztes Veszprém a német Füchse Berlinnel is azonos csoportba került a férfi kézilabda Bajnokok Ligája következő idényének pénteki sorsolásán. Női kézilabda BL: újra összekerült a Győr és a Metz a csoportkörben A bajnok és Magyar Kupa-győztes Győri Audi ETO KC újra összekerült a címvédő francia Metz HB csapatával a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének pénteki sorsolásán. Férfi kézilabda BL: az első kalapba került a Veszprém Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) nyilvánosságra hozta a 2026–2027-es férfi Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolási kalapjait. A magyar bajnok One Veszprém az első kalapból várja a pénteki (11.00) sorsolást. Nincs magyar férfi kézilabdázó az EHF álomcsapatában Magyar férfi kézilabdázó nem került be az elmúlt szezon álomcsapatába az európai szövetségnél (EHF). Női kézilabda junior-vb: kiütéses győzelemmel kezdett a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott 46-10-re verte Tajvant a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokság csoportkörének első fordulójában, szerdán.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.