Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Majd 600 ezren hívták a segélyvonalat Magyarországon sem a délkelet-ázsiai szökőár, sem a haiti földrengés idején nem telefonáltak annyian, mint a mostani árvíz idején. 2010. június 8. 5:00 Kissé erősödött a forint árfolyama Hétfőn kissé korrigálta korábbi veszteségeit a forint, az euróövezet pénzügyi stabilitásával szembeni aggodalmak enyhülésének köszönhetően. 2010. június 8. 4:45 Rendőrt a gátra! A veszprémi rendfenntartók is segítséget nyújtanak az árvíz elleni védekezésben, vasárnap indultak a Sajóhoz. 2010. június 8. 3:22 Ismét emelkedik az üzemanyagok ára A benzin és a gázolaj literenkénti ára ezúttal ugyanannyival lesz magasabb, mintegy négy forinttal. 2010. június 8. 2:44 Nem kommunikációs hiba volt A pénzpiacok kijózanító pofonja után Orbán Viktornak konkrét, számokkal alátámasztott programmal kell előállnia. 2010. június 8. 0:59 Játékkal a környezetért Játékos feladatokkal a természet szeretetére és a környezetvédelemre hívták fel a gyerekek figyelmét a Bóbita Óvodában. 2010. június 8. 0:55 Kalákában százan A hangulat családias, barátságos, közvetlen és vidám volt a Dózsa iskolában, a teljesítmény pedig lenyűgöző. 2010. június 8. 0:09 A tavalyi útfelújításokról Hatvanhárom millió forintba kerülnek a megújult utak. Ne hajtsunk rá a frissen aszfaltozott utakra! 2010. június 7. 16:03 Idén is lesz napközis tábor Állatkerti kirándulás, balatoni fürdőzés és színes programok: negyedik éve várják az iskolás gyerekeket a nyári napköziben, a Táncsicsban. 2010. június 7. 12:10 Modern eszközök a Jendrassik iskolában A legmodernebb gyors számítógépeken tanulhatják az informatika alapjait a Pannon Tiszk Veszprém Nonprofit Kft. jóvoltából. 2010. június 7. 10:21 A feladat teljes embert kíván Szarka László egy évtizede igazgatója a Vetési gimnáziumnak. Idén további öt évre újraválasztották. 2010. június 7. 10:00 Itt nyár, irány a strand! Napról napra melegszik a levegő, a hét közepétől kánikulai idő köszönt ránk, melyben a hét végéig sem látszik változás. 2010. június 7. 5:56 Méteres víz öntötte el az utcákat A május közepén lezajlott áradások után újra kétségbeejtő a helyzet Észak-Magyarországon - árvízhelyzet képekben. 2010. június 7. 2:15 Új szakaszba lép az elszámoltatás A kormány „a mérlegelendő lehetőségek között” fontolgatja az egykulcsos, 16 százalék körüli személyi jövedelem adó bevezetését is. 2010. június 7. 0:06
... 1356 1357 1358 1359 1360 ...
sport
Vb-2026: Marokkó tizenegyesekkel búcsúztatta Hollandiát a 32 között A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén. Vb-2026: Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot és nyolcaddöntőbe jutott A paraguayi válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén. Edzőmérkőzések futószalagon – a Haladás ellen kezd a VSC Veszprém A labdarúgó NB III 2026/2027-es idényére való felkészülést öt edzőmérkőzéssel kezdi a VSC Veszprém. Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt a Szeged kézilabdacsapata A svájci Nikola Portner személyében Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Négy veszprémi atléta képviselte Magyarországot Opolében A veszprémi SVSE négy sportolója is meghívást kapott az U23-as magyar csapatba, a lengyelországi Opolében megrendezett válogatott viadalra. A magyarok végül a harmadik helyen zártak a házigazda lengyelek és a csehek mögött, megelőzve Ukrajnát. Németh Zsanett halálával kapcsolatos félreértéseket kívánja tisztázni a Magyar Birkózók Szövetsége A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) hétfőn közleményben kívánta tisztázni a 32 évesen tragikus hirtelenséggel elhunyt Németh Zsanett halálát övező félreértéseket, egyben továbbította a gyászoló család magyar sajtó irányába intézett nyomatékos kérését. Győrbe igazoltak a Győri fivérek Győri Kristóf és fivére, a 26-szoros válogatott Győri Mátyás távozott a férfi kézilabda NB I-ben szereplő Ferencvárostól, és a győri ETO University HT csapatához igazolt. Női kézilabda junior-vb: a magyar válogatott legyőzte Japánt A magyar női junior kézilabda-válogatott 32-25-re legyőzte Japánt a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokság középdöntőjének első fordulójában, hétfőn. Női röplabda Extraliga: az október 10-i hétvégén rajtol az új idény Október közepén rajtol a női röplabda Extraliga új idénye: az első fordulóban Kaposvár-Nyíregyháza rangadót is rendeznek. Az újonc Veszprém az első körben szabadnapos lesz. Sette Colli: Milák egyéni rekordja, újabb világcsúcs Milák Kristóf egyéni csúccsal lett második 50 méteres pillangóúszásban a Sette Colli (Hét Domb) elnevezésű római nemzetközi viadal vasárnapi zárónapján.
kézilabda
Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt a Szeged kézilabdacsapata A svájci Nikola Portner személyében Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Győrbe igazoltak a Győri fivérek Győri Kristóf és fivére, a 26-szoros válogatott Győri Mátyás távozott a férfi kézilabda NB I-ben szereplő Ferencvárostól, és a győri ETO University HT csapatához igazolt. Női kézilabda junior-vb: a magyar válogatott legyőzte Japánt A magyar női junior kézilabda-válogatott 32-25-re legyőzte Japánt a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokság középdöntőjének első fordulójában, hétfőn. Sipos Adrián: örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek Sipos Adrián szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai örökké hálásak lesznek Chema Rodrígueznek, akit a magyar szövetség (MKSZ) múlt kedden menesztett a szövetségi kapitányi posztról. Női kézilabda junior-vb: pont nélkül jutott a középdöntőbe a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott pont nélkül jutott középdöntőbe a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokságon, miután 27-25-re kikapott Lengyelországtól a csoportkör utolsó fordulójában, szombaton. Német, portugál és szerb ellenfél vár a Veszprémre a BL-csoportban A bajnok és Magyar Kupa-győztes Veszprém a német Füchse Berlinnel is azonos csoportba került a férfi kézilabda Bajnokok Ligája következő idényének pénteki sorsolásán. Női kézilabda BL: újra összekerült a Győr és a Metz a csoportkörben A bajnok és Magyar Kupa-győztes Győri Audi ETO KC újra összekerült a címvédő francia Metz HB csapatával a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének pénteki sorsolásán. Férfi kézilabda BL: az első kalapba került a Veszprém Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) nyilvánosságra hozta a 2026–2027-es férfi Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolási kalapjait. A magyar bajnok One Veszprém az első kalapból várja a pénteki (11.00) sorsolást. Nincs magyar férfi kézilabdázó az EHF álomcsapatában Magyar férfi kézilabdázó nem került be az elmúlt szezon álomcsapatába az európai szövetségnél (EHF). Női kézilabda junior-vb: kiütéses győzelemmel kezdett a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott 46-10-re verte Tajvant a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokság csoportkörének első fordulójában, szerdán.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.