Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A demokrácia megújítása

2010. augusztus 12. 0:26
A Lehet Más a Politika szerint a demokráciát meg kéne újítani Magyarországon. Ebben a témában tartottak sajtótájékoztatót.

- Lehetőséget kell adni a polgároknak, hogy minél szélesebb körben szólhassanak bele az őket érintő kérdésekbe – kezdte Kiss András, 6-os számú választókörzet képviselőjelöltje. Törvényi felhatalmazása van a közgyűlésnek, hogy a helyi népszavazás és népi kezdeményezés indításainak feltételeit szabályozza.


Kiss András, Steinkohl Lászlóné és Gertsmár Ferenc

Az önkormányzati rendelet ezt az értéket a törvényi maximumban határozta meg. Tehát: helyi népszavazás esetében a választópolgárok 25 százalékának, népi kezdeményezés esetén 10 százalékának az aláírására van szükség. A törvényi minimum meghatározása célszerűbb lenne – fogalmazott a képviselőjelölt, majd azt is elmondta, hogy a város honlapjának korszerűsítésével be lehetne vonni a lakosokat a döntések előkészítésébe is.
Steinkohl Lászlóné a 2-es számú választókerület képviselőjelöltje az ajánlószelvények fontosságára hívta fel a figyelmet.

– Ha a választópolgár nem veszi figyelembe, hogy alig több mint két hét van az ajánlószelvények összeszedésére, és visszatartja ajánlószelvényét, mert még nem döntött, vagy úgy gondolja, ráér még, elveszíti a lehetőségét, hogy képviselői mandátumért induljon az a jelölt, akit szívesen látott volna – mondta, majd hozzátette, hogy augusztus 16-tól hétköznapokon 16 órától 18 óráig a jelöltek és az aktivisták Veszprémben a Kossuth utcai kitelepülésükön várják az érdeklődőket. Információval szolgálnak a programjukról, és az ajánlószelvényeket is szívesen fogadják ezen a helyszínen.

Ódor Eszter
további cikkek
A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa közélet A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa 2026-ban Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a kiemelkedő közszolgálati tevékenysége elismeréseként Németh József részére Véghely-díjat adományozott. tegnap 23:38 A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. tegnap 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. tegnap 10:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.