Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

A nyomorból a fény felé A nyomorból a fény felé Ezekkel a szavakkal lehetne jellemezni a veszprémi „pokoli torony” – legalábbis egy részének – történetét, ahol december 8-án új közösségi helyet avattak. 2011. december 8. 18:36 2013-tól működtetné az állam az összes iskolát Csak 2013 januárjától venné át az állam a tervek szerint a helyi önkormányzati iskolák fenntartását is. 2011. december 8. 17:32 Ezer milliárd forint az építőiparba A már beadott, de el nem bírált építőipari pályázatok értéke 890 milliárd, a kiírásra váróké 300-350 milliárd forint. 2011. december 8. 17:29 Fellegi Tamás lemond Feladatainak sokasága miatt lemond miniszteri posztjáról Fellegi Tamás, mert az IMF-tárgyalásokra akar összpontosítani. 2011. december 8. 17:27 Rihanna Budapesten koncertezik Rihanna Budapesten koncertezik Budapesten lép fel csütörtökön este európai turnéja keretében Rihanna, a világ egyik legsikeresebb énekesnője. 2011. december 8. 17:26 Droglaborra bukkantak Balatonalmádiban Droglaborra bukkantak Balatonalmádiban Előállítás közben lepték meg az elkövetőket, akiktől a családi házban berendezett laboratóriumban házilag gyártott kábítószert foglaltak le. 2011. december 8. 17:22 Fenyőfa akár több éven át Fenyőfa akár több éven át A fenyővásárlás procedúráján a legtöbb család átesik minden évben, azonban ha jól választunk, akár több évig is szolgálhat ünnepünk fényeként egy szép fa. 2011. december 8. 12:06 Szombaton bolhapiac Adventi bolhapiacot rendeznek szombaton az Óváros téren, ahol kedvező áron szerezhetjük be az ünnepi ajándékokat, könyveket, játékokat. 2011. december 8. 11:23 Programozás és IT menedzsment felsőfokon Programozás és IT menedzsment felsőfokon A Pannon Egyetem hallgatói gyakorlatban is bizonyították tudásukat, második helyezést értek el az „Ericsson C++ Programozóbajnokság” döntőjén, és IT menedzsmentben is jeleskedtek. 2011. december 7. 19:33 Karácsonyi véradási akció Jövő hétfőtől ismét meghirdeti karácsony előtti Adni jó elnevezésű véradási akcióját az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ). 2011. december 7. 19:18 Az államadósság-csökkentés a cél Heteken belül dönthet a parlament a Stabilitási törvényről, mely hazánk számára a következő 10-20 év tennivalóit jelöli ki az államadósság elleni küzdelemben. 2011. december 7. 19:14 Két életveszélyes sérült a tűzrobbanás miatt Két életveszélyes sérült a tűzrobbanás miatt Benzint akart önteni a tűzre a nagymama; trükkös tolvaj egy idős házaspárnál; kocsival menekültek az áruházi tolvajok – városi rendőrségi hírek. 2011. december 7. 12:06 3% lenne a bejutási küszöb 3% lenne a bejutási küszöb Az LMP politikusai úgy vélik, „a választási törvénnyel kiiratkozhatunk az európai demokráciák köréből”, ezért saját javaslattal álltak elő a rendszer megreformálására. 2011. december 7. 10:19 Inflációt meghaladó drágulás Inflációt meghaladó drágulás Jövőre 370 millió forint többletbevétellel kalkulál a városvezetés, ami az inflációt meghaladó mértéket jelent – hívta fel a figyelmet Hartmann Ferenc. 2011. december 6. 23:21
... 1105 1106 1107 1108 1109 ...
sport
Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek. Európa-liga: az AC Milan révén az eddigi legnagyobb falat következik a Ferencvárosnak Az alapszakaszban eddig százszázalékos teljesítménnyel menetelő Ferencváros számára óriási bravúr lenne, ha csütörtökön megőrizné makulátlan mérlegét a labdarúgó Európa-liga főtábláján, ugyanis a negyedik fordulóban az AC Milan vendége lesz. Rövidpályás úszó-vb: Kós Hubert jobb formában lehet, mint amikor a világcsúcsait úszta Kós Hubert úgy érzi, jobb formában lehet a decemberi rövidpályás világbajnokságon, mint amikor tavaly a világkupa-sorozatban 100 és 200 méteres hátúszásban is világcsúcsot állított fel. Veszprémből indult, most Rossi válogatottjába kapott meghívót Pető Milán Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a magyar labdarúgó-válogatott keretébe Pető Milánt, akinek pályafutása Veszprémből indult. A 21 éves paksi középpályás édesapja, a korábbi válogatott Pető Tamás büszkén fogadta fia első felnőttválogatott meghívóját. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Premier League: megoperálták Tóth Alex sérült combját Megoperálták Tóth Alexet, az angol élvonalbeli Bournemouth magyar válogatott labdarúgóját, aki októberben szenvedett combizomsérülést. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Pető Milán is ott van a magyar labdarúgó-válogatott keretében Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük a veszprémi nevelésű Pető Milánt is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat.
kézilabda
Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein. Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján. Csaknem nyolcvangólos meccsen nyert a Veszprém A címvédő One Veszprém gólzáporos mérkőzésen 46–32-re győzött a vendég Gyöngyös ellen a férfi kézilabda NB I szombati összecsapásán. Férfi kézilabda-vb: két magyar bírópáros lesz a tornán A Bíró Ádám, Kiss Olivér és az Altmár Kristóf, Horváth Márton páros is szerepel a januári, németországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság játékvezetői keretében. Lengyelországban kezdi a BL-középdöntőt a One Veszprém Kialakult a férfi kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének menetrendje. A One Veszprém HC november 18-án, a lengyel Orlen Wisła Płock otthonában kezdi meg a sorozat következő szakaszát, amelyben összesen nyolc mérkőzés vár a bakonyiakra.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.