Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Lassult a fogyasztói árak növekedése Az éves infláció 5,3 százalékra lassult májusban az áprilisi 5,7 százalékról, a fogyasztói árak egy hónap alatt 0,2 százalékkal csökkentek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. 2012. június 12. 14:47 2000 milliárd forint szétosztásában segítenek 2000 milliárd forint szétosztásában segítenek Az Új Széchenyi Terv részekén széles körben juthatnak uniós forráshoz az arra vállalkozók. Veszprémben is kaphatunk hozzá szakmai segítséget. 2012. június 12. 12:14 Az Egry ovi volt a legaktívabb Országos összehasonlításban a veszprémi Egri úti Körzeti Óvoda gyűjtötte a legtöbb, 2504 kilogramm italos kartondobozt az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés programja során. 2012. június 12. 9:46 Áloméj az állatkertben Áloméj az állatkertben A Veszprémi Állatkertben immár hagyománnyá vált, hogy június elején különleges vendégeiknek rendhagyó állatkerti sétával kedveskednek. 2012. június 12. 9:29 Határtalanul Határtalanul A Dózsa György Általános Iskola hetedik osztályos tanulói erdélyi kiránduláson vesznek részt június 21. és 28. között a „Határtalanul!” program keretében. 2012. június 12. 8:49 Kiváló matekosok Kiváló matekosok Június 9-én tartotta tanévzáró ünnepségét az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola a Pannon Egyetemen. 2012. június 12. 8:36 Hatmilliárd forint a vidéki turizmus ösztönzésére Az idén újra a LEADER Helyi Akciócsoportok (HACS) dönthetnek a vidéki turizmus ösztönzésére szánt európai uniós keret elosztásáról. 2012. június 11. 16:45 Egyre több kerékpáros utazik vonattal Tavaly már több mint háromszázezer kerékpárjegyet vettek a MÁV-START utasai, kétszer annyit, mint négy évvel ezelőtt - tájékoztatott hétfőn a vasúttársaság. 2012. június 11. 16:43 5,5 milliárd forint maradt kórházi adósságrendezésre Összesen 27 milliárd forint konszolidációs támogatásban részesülnek az állami egészségügyi intézmények, hogy csökkenthessék lejárt szállítói tartozásaikat. 2012. június 11. 16:42 Csökken a benzin és a gázolaj ára Csökkenti bruttó 8 és 6 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn. 2012. június 11. 16:42 Százmillió forint munkahelymegtartásra Veszprém megyében 99,4 millió forint támogatással összesen 293 munkahely megtartására nyílik lehetőség - tájékoztatta az MTI-t Kovács Zoltán, megyei kormánymegbízott hétfőn. 2012. június 11. 16:41 Négymillió forintos támogatás a kórháznak Négymillió forintos támogatás a kórháznak A Jótündér Alapítvány által szervezett májusi jótékonysági koncert bevételéből, valamint magánemberek és cégek felajánlásaiból folyt be az összeg. 2012. június 11. 16:25 A Széchenyi Programiroda Veszprémben is várja a pályázókat Június 12-én a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. tanácsadással és tájékoztatókkal egybekötött konferenciát szervez Veszprémben. 2012. június 11. 14:51 Gyorsan megtalálták az autista kisfiút Gyorsan megtalálták az autista kisfiút Újabb áldozata van egy aukciós portálnak; egy órán belül megtalálták az autista kóborlót; sok baleset volt a hétvégén. 2012. június 11. 14:27
... 1006 1007 1008 1009 1010 ...
sport
Nyíltvízi úszó vk: Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren Betlehem Dávid bronzérmet nyert 10 kilométeren a nyíltvízi úszók világkupa-nyitányán, a mexikói Cancúnban. A fiával közösen búcsúzott a játékvezetéstől Keszthelyi Tamás Közel 32 év után fejezte be játékvezetői pályafutását Keszthelyi Tamás, aki utolsó mérkőzésén különleges élményben részesült: a Haladás FC–Bicskei TC találkozón a fia, Keszthelyi Krisztián oldalán működhetett közre. A veszprémi játékvezető 447 NB III-as mérkőzéssel a háta mögött köszönt el az aktív bíráskodástól, a labdarúgástól azonban nem szakad el. Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Osváth: ez nem mindennapi élmény egy játékos pályafutásában A Ferencváros labdarúgói pályafutásuk egyik legkiemelkedőbb pillanatának tartják, hogy csütörtökön 2-0-ra győztek az AC Milan vendégeként az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Európa-liga: az AC Milan sem tudta megállítani a Ferencvárost A Ferencváros nagy meglepetésre 2-0-ra győzött csütörtökön az olasz AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek.
kézilabda
Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.