Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kék fény

Balesettel indult a vasárnap Árokba hajtott egy személyautó vasárnap reggel Nagyvázsony és Tótvázsony között a 77-es úton. 2014. november 9. 11:29 Árokba csúszott egy kamion Herendnél Kamiont kellett kimenteni az árokból Herend és Szentgál között szombat délután - tájékoztatott a katasztrófavédelem. 2014. november 8. 17:51 Elszállították a 8-as főútnál talált robbanótesteket Elszállították azokat a robbanótesteket, amelyek miatt átmenetileg le kellett zárni pénteken a 8-as főút egy szakaszát Herend közelében - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje. 2014. november 7. 16:33 Együttműködik a VERGA és a rendőrség Együttműködik a VERGA és a rendőrség A természetkárosítás, a falopás, az orvvadászat megelőzése nyújtotta a témát azon a képzésen, amelyen a VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. erdészei, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság helyi és területi állományából kijelölt személyek, a Várpalotai HM Katonai Rendészet képviselői, valamint a Veszprém Megyei Polgárőr Szövetség polgárőrei vettek részt. 2014. november 7. 12:59 Ittasan vezetett Róbert ittasan vezetett, de pórul járt: lekapcsolták Csetény közelében, vádat emelnek ellene. 2014. november 7. 11:54 Eltörte az orrát A Veszprémi Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be a súlyos testi sértés miatt indított eljárást. 2014. november 7. 8:53 Árokba csúszott egy személyautó Nyirádon Árokba csúszott egy személyautó Nyirádon, a Dózsa és a József Attila utcák kereszteződésében péntek reggel. 2014. november 7. 8:47 Körözöttet fogtak Veszprémben A Veszprémi Rendőrkapitányság körzeti megbízottai fogták el 2014. október 31-én a Tapolcai Járásbíróság által körözött férfit. 2014. november 4. 13:47 A szolgálat közben elhunyt rendőrökre emlékeztek A mindenszentek és halottak napja alkalmából tartottak megemlékezést a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetői, aktív és nyugdíjas munkatársai csütörtökön. 2014. november 3. 10:15 Felrobbant egy gázpalack Ajkán Egy szivárgó gázpalack robbant fel Ajkán, egy Móra Ferenc utcai, harmadik emeleti lakásban szombat délután. 2014. november 1. 17:22 Biztonságban november első két napján is A zárt térben óvatlanul gyertyát gyújtók könnyen tüzet okozhatnak és ugyancsak veszélyeket rejt a mécsesek, lámpások száraz avar környezetében történő használata – írja közleményében a katasztrófavédelem. 2014. október 31. 18:13 Megverték a bácsit, vádat emelnek ellenük Lezárult a nyomozás az ellen a három fiatalkorú személy ellen, akik 2014. március 25-én bántalmaztak egy idős férfit Zircen. 2014. október 30. 9:37 Rátámadtak az eladóra Könyvvel verték fejbe az egyik veszprémi könyvesbolt eladóját hétfőn. 2014. október 28. 10:47 Megzavarták a gépkocsi-feltörőt Akciófilmbe illő jelenetnek lehettek szemtanúi tegnap a Stadion környékén élők, amikor az autóját feltörő tolvaj után szaladt egy sértett. 2014. október 27. 14:03
... 260 261 262 263 264 ...
közélet
Rendőrség: 133 ember életét mentették meg a Balatonon idén Idén 76 mentési kivonulás során 133 ember életét mentették meg a vízirendőrök a Balatonon - közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a vízbe fulladás megelőzésének világnapján az MTI-vel. Feszült várakozásból önfeledt ünneplés, ilyen volt a veszprémi Pont Ott Parti Izgalommal teli percek előzték meg a 2026-os felvételi ponthatárok kihirdetését a veszprémi Pont Ott Partin. A jelenlévők együtt várták az eredményeket, majd a sikeres felvételiket hangos öröm és felszabadult ünneplés követte. Orbán Viktor Tusványoson: „Felszámolják a demokráciát és a jogállamot Magyarországon” A Fidesz elnöke szerint a jelenlegi hatalom személyre szabott jogszabályokkal és alkotmánymódosításokkal szorítja ki politikai ellenfeleit. Orbán Viktor a tusnádfürdői beszédében úgy fogalmazott: ellenzéki politizálás helyett mostantól „ellenállási politika” következik. Rekordot döntött a Pannon Egyetem: 15 éve nem vettek fel ennyi hallgatót Minden eddiginél több elsőéves kezdheti meg tanulmányait szeptemberben a Pannon Egyetemen. Az intézmény vezetői pénteken ismertették az idei felvételi eljárás eredményeit, amelyek szerint országos összevetésben is kiemelkedő növekedést ért el az egyetem. Elloptak egy feszületet a nemesvámosi Fatima-templomból Kedden, a szokásos délutáni gyóntatás ideje alatt eltűnt a Fatima-templom oltáráról egy feszület. A plébánia szerint az eset feltételezett elkövetője ismert, azonban egészségi állapota miatt nem tud felvilágosítást adni arról, mi történt a kegytárggyal. Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este, ezzel eldőlt, hogy az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára. A ponthatárok a felvi.hu oldalon érhetők el. Érdekes adatra lettünk figyelmesek az új belvárosi forgalmi rend kapcsán Aznap, amikor megfordult a forgalmi rend a Petőfi Színház körül és szerkesztőségünk videós riportban mutatta be a helyes közlekedési módot, alig indultunk el szakaszon, majdnem kamerára vettünk egy karambolt. Akkor szerencsére nem történt baj, az utolsó pillanatban az egyik sofőr félrerántotta a kormányt. Néhány héttel később kíváncsiak voltunk, hogy mégis hány koccanásos baleset történt itt, ezért megkerestük a rendőrséget, hogy választ kapjunk a kérdésünkre. Hagyományt teremtett a Laczkó Dezső Múzeum, minden évben megemlékeznek a névadóról Koszorúzással emlékeztek meg Laczkó Dezső születésének 166. évfordulójáról a múzeum előtt. Az intézmény célja, hogy a megemlékezésből hagyomány legyen, és minden évben tisztelegjenek a múzeumalapító munkássága előtt. Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg. A Temu 2000 forintos kompenzációt biztosít a vásárlóknak A Temu hamarosan értesíti azokat a magyar ügyfeleit, akik 2023 novembere és 2024 szeptembere között vásároltak a platformon vagy a mobilalkalmazásban.
sport
Norris nyerte a 41. futamot Mogyoródon A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen. Vízilabda vk: ezüstérmes a magyar férfiválogatott A magyar férfi vízilabda-válogatott ezüstérmet nyert a Sydneyben rendezett világkupa szuperdöntőn, amelynek vasárnapi fináléjában 15-14-es vereséget szenvedett a görög csapattól. Szoboszlai gólt és gólpasszt jegyzett a Liverpool első amerikai mérkőzésén Szoboszlai Dominik gólt és gólpasszt jegyzett az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool amerikai túrájának első felkészülési mérkőzésén. Fehér Szalag: kettős Fifty-Fifty győzelem A Fifty-Fifty nyerte a Kékszalag előversenyét, a Fehér Szalag vitorlásversenyt szombaton a Balatonon. Győzelemmel rajtolt a VSC Veszprém A VSC Veszprém 3–1-re nyert a ZTE FC II. vendégeként a labdarúgó NB III északnyugati csoportjának nyitófordulójában, így sikerrel kezdte a 2026/2027-es bajnoki idényt. A bakonyiak a második félidőben ugyan elveszítették előnyüket, de újra megszerezték a vezetést, majd a hosszabbításban végleg eldöntötték a három pont sorsát. Vízilabda vk: döntős a magyar férfi válogatott A magyar férfi vízilabda-válogatott 13-12-re nyert a házigazda ausztrál csapat ellen a Sydneyben zajló világkupa szuperdöntő szombati elődöntőjében. Varga Zsolt együttese a vasárnapi fináléban a görögökkel találkozik. Sennáról, Hamiltonról és Schumacherről is neveztek el kanyart a Hungaroringen Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a tavaly meghirdetett szurkolói aktivitáson összegyűjtött javaslatok nyomán, a mogyoródi létesítmény üzemeltetője által felkért szakértői stáb döntése alapján kereszteltek el. Nyíltvízi junior Eb: Sárkány Zétény aranyérmes 5 kilométeren Sárkány Zétény nagy fölénnyel győzött, Pannonhalmi Lázár pedig bronzérmes lett 5 kilométeren az U14-15-ös korosztályban a sukorói junior nyíltvízi úszó Európa-bajnokságon. Augusztusban a Real Madrid vendégeskedik a Groupama Arénában Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös Bajnokok Ligája/BEK-győztes Real Madrid labdarúgócsapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában. VEDAC-os sikerek az U18 Eb-n Horváth Botond az ötödik helyet szerezte meg, Mireider Gergő közel állt a döntőhöz, Molnár Petra értékes nemzetközi tapasztalatot szerzett Rietiben.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.