Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kék fény

Kamaszok lehettek a telefonos zaklatók kék fény Kamaszok lehettek a telefonos zaklatók Egy 15 és egy 17 éves fiút hallgattak ki gyanúsítottként a veszprémi rendőrök. 2025. január 20. 14:20 Szerszámokat lopott, hamar elkapták kék fény Szerszámokat lopott, hamar elkapták A bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban egy 45 éves balatonfőkajári férfit fogtak el a balatonkenesei körzeti megbízottak. 2025. január 17. 13:32 2024-ben hárman haltak meg lakástűzben vármegyénkben kék fény 2024-ben hárman haltak meg lakástűzben vármegyénkben Tavaly összesen 222 lakóépületben keletkezett tűz, 31-gyel kevesebb lakásban, mint egy évvel korábban. A tűzesetek során 22 ember sérült meg, és 3 ember életét már nem lehetett megmenteni – számolt be honlapján a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. 2025. január 16. 11:38 Közös italozást követően kirabolta ismerősét kék fény Közös italozást követően kirabolta ismerősét Az egyik veszprémi kávézóból érkezett bejelentés a rendőrségre 2025. január 12-én este 7 óra 18 perckor, hogy az egyik vendég bántalmazta két ismerősét. 2025. január 16. 9:02 Kinevezték a Veszprémi Rendőrkapitányság vezetőjét kék fény Kinevezték a Veszprémi Rendőrkapitányság vezetőjét Megbízottból kinevezett rendőrkapitány lett Ficsor Karolina Diána rendőr alezredes – számolt be honlapján a rendőrség. 2025. január 15. 13:23 Káosz az utakon, több baleset is történt a hó miatt kék fény Káosz az utakon, több baleset is történt a hó miatt 2025. január 15. 8:42 Hat év után őrizetben az erőszakoló kék fény Hat év után őrizetben az erőszakoló A Veszprém vármegyei rendőrök elfogták a berhidai férfit. 2025. január 14. 13:03 Pórul jártak a fiatalok a közúti ellenőrzésen kék fény Pórul jártak a fiatalok a közúti ellenőrzésen A ruházatukban és az autóban is találtak kábítószergyanús szert a rendőrök. 2025. január 14. 11:02 Önbíráskodás történt Veszprémben kék fény Önbíráskodás történt Veszprémben Vélt tartozást próbált meg erőszakosan visszakövetelni ismerősétől a férfi. 2025. január 13. 12:56 Kilopta az autóból a pénztárcát kék fény Kilopta az autóból a pénztárcát A veszprémi rendőrök őrizetbe vettek egy visszaeső, fiatalkorú tolvajt. 2025. január 8. 11:35 Megint V-Bike dokkolókat rongáltak kék fény Megint V-Bike dokkolókat rongáltak Az egyik közösségi kerékpáros rendszert működtető cég illetékese tett feljelentést a Veszprémi Rendőrkapitányságon január 3-án délelőtt, mert ismeretlen tettesek három járművet kitéptek a Cserhát lakótelepen álló dokkolóból, és kettőt közülük el is vittek. 2025. január 6. 15:26 Fűrészeket loptak karácsonyra kék fény Fűrészeket loptak karácsonyra Talicskával tolták ki a négy és fél millió forintos összértékű szerszámokat. 2025. január 6. 9:56 Felborult egy autó Várpalotánál kék fény Felborult egy autó Várpalotánál A 8-as főút érintett szakaszán egy sávon halad a forgalom. 2024. december 31. 16:30 Összeütközött két autó Eplényben kék fény Összeütközött két autó Eplényben A 82-es főút belterületi szakaszán történt a baleset. 2024. december 31. 15:51
... 22 23 24 25 26 ...
közélet
Baka András: 'Nem építhetjük az új Magyarországot a bosszúra' A magyar társadalom mély megosztottságát nevezte az elmúlt évek legsúlyosabb következményének Baka András köztársasági elnökké választása után tartott beszédében kedden a Parlamentben. Köztársasági elnökké választották Baka Andrást A Legfelsőbb Bíróság volt elnökét - akit a kormánypárti Tisza-frakció jelölt államfőnek - titkos szavazáson, 140 igen és 6 nem vokssal választották meg a képviselők. Tűz ütött ki Tapolca közelében Tűz keletkezett a Tapolcához tartozó Diszelben, ahol több hektáron ég egy füves terület, egy erdős rész és helyenként a fák koronája - közölte a katasztrófavédelem kedden az MTI-vel. Az ellenőrzött játszóterek harmadánál tárt fel hiányosságot a fogyasztóvédelmi hatóság Országos ellenőrzést tartott játszótereken a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együtt, az év első felében végzett vizsgálatok alapján az ellenőrzött játszóterek 37 százalékánál állapítottak meg jogsértést - közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel. A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? 'A város nem ház, hanem ember' – Alföldi György Veszprém belvárosáról és a város jövőjéről Veszprém jó helyzetben van, de a város jövőjét nem elsősorban új épületekben és látványberuházásokban kell keresni. Dr. Alföldi György építész, urbanista szerint fontosabb kérdés, hogyan használja a város azt, amije már megvan, hogyan vonja be a veszprémieket a döntésekbe, és képes-e olyan belvárost kialakítani, ahol az emberek nemcsak áthaladnak, hanem szívesen maradnak is. A Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke a Pro Bono Veszprémért Egyesület rendezvényén beszélt Veszprém adottságairól, modern építészeti örökségéről, a belvárosi kereskedelemről, a lakhatásról és a városfejlesztés új lehetőségeiről. 'Veszprém az más' – Muraközy Péter arról, hogyan lesz a kultúrából város Muraközy Péter történetében a kultúra nem intézményeknél és stratégiáknál kezdődik, hanem egy zenekarnál, egy klubnál, baráti társaságoknál és annál az igénynél, hogy történjen végre valami a városban. A veszprémi alpolgármester, fesztiválszervező és egykori zenész a Pro Bono Veszprémért Egyesület beszélgetésén több mint három évtized tapasztalatán keresztül beszélt arról, hogyan lett az egykor „halott városként” emlegetett Veszprémből országosan ismert kulturális központ. Számára azonban a következő nagy kérdés már nem az, hogy hány rendezvényt lehet a városba hozni, hanem az, hogy a létrejött infrastruktúra és közösségek valóban jobb várossá teszik-e Veszprémet. Még nincs itt az idő? Gerstmár Ferenc, veszprémi önkormányzati képviselő gondolatébresztő írása a önkormányzati rendszer átalakításáról. Estétől még egy turbina termel Pakson Magyar Péter miniszterelnök bejelentette, hogy a Duna vízállása tovább emelkedett, így a második blokk hármas turbináját hétfő este visszakapcsolják.
sport
Halász Bence: ez hatalmas eredmény és áttörés számomra A kalapácsvető Halász Bence hatalmas eredménynek és áttörésnek nevezte, hogy a birminghami atlétikai Európa-bajnokságon megszerezte első aranyérmét felnőtt világversenyen, mindezt úgy, hogy közben megdöntötte a magyar rekordot. Halász Bence országos csúccsal Eb-győztes kalapácsvetésben Halász Bence 84,25 méteres országos csúccsal aranyérmet nyert férfi kalapácsvetésben kedden a birminghami atlétikai Európa-bajnokságon. Sárkány Zalán és Rasovszky Kristóf is döntőt úszhat 800 méter gyorson a vizes Eb-n Sárkány Zalán országos csúccsal a második helyen jutott döntőbe 800 méteres gyorsúszásban a párizsi Európa-bajnokság keddi versenynapján. Egy év múlva kezdődik Szegeden a kajak-kenu világbajnokság Egy év múlva a megnyitóval Szegeden kezdetét veszi a 2027-es kajak-kenu világbajnokság, amit ötödször rendeznek meg a Maty-éren. Vizes Eb: ezüstérmes a 4x200-as női gyorsváltó A Pádár Nikolett, Ábrahám Minna, Késely Ajna, Ugrai Panna összeállítású 4x200 méteres női gyorsváltó ezüstérmet nyert a párizsi Európa-bajnokság medencés úszóversenyeinek hétfői nyitónapján. VESC-arany a MEFOB-on: Bokros Csenge nyerte az országúti versenyt Bokros Csenge aranyérmet szerzett a 2026-os országúti MEFOB-on, miután megnyerte az elit női kategória 95 kilométeres versenyét a Brigetio országúti mezőnyversenyen. A Veszprémi Egyetemi Sport Clubot három versenyző képviselte a több mint 300 indulót felvonultató viadalon. Elkezdte a felkészülést a VESC női röplabdacsapata Hétfőn hivatalosan is megkezdte a felkészülést a 2026/27-es szezonra a VESC felnőtt női röplabdacsapata. A lányok szinte teljes kerettel vágtak neki a közös munkának, amelynek első időszakában a megfelelő fizikai alapok megteremtése kapja a főszerepet az Extraliga küzdelmeire. Eb-t érő érmek az ob-n Két csodásan csillogó érem, ötödik helyet érő egyéni csúcs kalapácsvetésben és értékes helyezések a 131. atlétikai magyar bajnokságon. Férfi kézilabda ifjúsági Eb: hatodik lett a magyar válogatott A magyar férfi ifjúsági kézilabda-válogatott hatodik lett a belgrádi korosztályos Európa-bajnokságon, mivel 35-31-re kikapott Izlandtól a vasárnapi helyosztón. Atlétikai Eb: reális éremesélyekkel utazik Birminghambe az 51 fős magyar csapat Nagy létszámmal, egyúttal reális éremesélyekkel utazik a magyar csapat a hétfőn kezdődő birminghami szabadtéri atlétikai Európa-bajnokságra.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.