Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Csolnoky Ferenc Kórház

Tárt karokkal várják a fiatalokat az egészségügyi szakterületekre Tárt karokkal várják a fiatalokat az egészségügyi szakterületekre Pályaorientációs napot szervezett kedden a Csolnoky Ferenc kórház. 2024. február 7. 15:34 A veszprémi kórházigazgatót is felmentették A veszprémi kórházigazgatót is felmentették Pintér Sándor belügyminiszter két országos, öt vármegyei és tíz városi kórház főigazgatóját mentette fel, derül ki a Belügyminiszteérium közleményéből. Azóta kiderült, hogy köztük van dr. Töreki-Vörös Ibolya, a Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója is. 2023. december 14. 16:15 Különleges bejelentés a Koraszülöttek Világnapján Különleges bejelentés a Koraszülöttek Világnapján Péntek délután a Csolnoky Ferenc Kórház – Perinatális Intenzív Centrumában (PIC) tartották a hagyományos ünnepélyt, melyen az intézményben világra jött koraszülöttek vettek részt, kicsiktől a nagyokig. Egy örömhírt is bejelentettek: a Katolikus Szeretetszolgálat új, hiánypótló intézményt hoz létre a városban, Börzsei Barbara Komplex Korai Intervenciós és Gyermek Mozgásfejlesztő Központ („Bara-Ház”) néven. 2023. november 19. 11:30 Negyven éve megállás nélkül működik Veszprémben az ifjúságpszichiátriai gondozó Csolnoky Ferenc Kórház Negyven éve megállás nélkül működik Veszprémben az ifjúságpszichiátriai gondozó A Csolnoky Ferenc Kórházban péntek délelőtt tartottak jubileumi ünnepséget, ahol felidézték a Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Gondozó megalakulásának időszakát is, valamint számos aktuális kihívás is felmerült a pszichiátriai gondozással kapcsolatban. 2023. november 18. 11:42 Mérföldkőnek számító fejlesztések kórházakban egészségügy Mérföldkőnek számító fejlesztések kórházakban Az egynapos sebészetben és a pszichiátriai kezelésekben is jelentős fejlesztések történtek a magyar kórházakban. 2023. november 10. 8:41 Babát helyeztek el a megyei kórház inkubátorában Babát helyeztek el a megyei kórház inkubátorában Egészséges újszülött kisfiút helyeztek el Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház babamentő inkubátorában – közölte közösségi felületén az intézmény. 2023. szeptember 27. 8:34 Az egészségügyi dolgozókat ünnepelték Semmelweis születésnapján egészségügy Az egészségügyi dolgozókat ünnepelték Semmelweis születésnapján Semmelweis Ignác születésének 205. évfordulója alkalmából rendeztek megemlékezést és adtak át elismeréseket a Csolnoky Ferenc kórházban szerdán. 2023. június 28. 20:44 Főorvos és vezető asszisztens kapta a Csolnoky-emlékérmet Csolnoky Ferenc Kórház Főorvos és vezető asszisztens kapta a Csolnoky-emlékérmet Dr. Cselik Zsolt és Váradi Beáta munkásságát ismerte el emlékéremmel a Csolnoky Emlékbizottság. A díjakat szerdán adták át a bizottság ülésén, a vármegyei kórházban. 2023. május 25. 9:32 Példaértékű összefogás a gyermekek gyógyulásáért Példaértékű összefogás a gyermekek gyógyulásáért Új, hiánypótló légzéstámogató berendezéssel bővült a vármegyei kórház eszközparkja, a Jótékonysági Vadászat Nonprofit Kft. és a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány összefogása révén. Az adományt kedd délelőtt adták át. 2023. május 10. 13:17 Ápolókat díjaztak a Csolnoky Ferenc Kórházban egészségügy Ápolókat díjaztak a Csolnoky Ferenc Kórházban Csütörtök délelőtt az ápolók napja alkalmából köszönték meg az ápolók áldozatos munkáját. 2023. február 24. 11:27 Az egészségügybe csábítanák a fiatalokat Csolnoky Ferenc Kórház Az egészségügybe csábítanák a fiatalokat Egészségügyi pályaorientációs napon fogadtak általános és középiskolás fiatalokat a Csolnoky Ferenc Kórházban szerdán. 2023. február 15. 15:45 Húsz év alatt három babát helyeztek a veszprémi kórház inkubátorába Csolnoky Ferenc Kórház Húsz év alatt három babát helyeztek a veszprémi kórház inkubátorába Vannak pillanatok, amikor jobb hallgatni. Átgondolni a miérteket, más nézőpontból tekinteni az adott helyzetre. Ítélkezés helyett mérlegelni, megvetés helyett elfogadni. 2023. február 3. 12:00 Ajándékokkal érkezett a kórház gyerekosztályára a Kukkantó Egyesület karácsony Ajándékokkal érkezett a kórház gyerekosztályára a Kukkantó Egyesület Az egyesület harmincegy éve tér vissza a Csolnoky Ferenc Kórház gyerekosztályára karácsonykor. 2022. december 22. 12:09 Családi látogatószobát adtak át a koraszülöttek világnapján egészségügy Családi látogatószobát adtak át a koraszülöttek világnapján A Csolnoky Ferenc Kórház a koraszülöttek világnapján egy családi látogató szobát adott át, hogy a szülőkön túl a család többi tagjai is látogathassák az újszülöttet. 2022. november 18. 11:27
1 2 3 4 5 ...
közélet
A NATO teljes erejével válaszolna, ha megtámadnák az egyik tagállamot A NATO "teljes erejével" válaszol, amennyiben valaki megtámadná Lengyelországot vagy a szövetség más tagállamát - jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Varsóban, Donald Tusk lengyel kormányfővel közösen tartott sajtóértekezleten. Megérkeztek a gólyáink Újabb jelét adta a természet, hogy beköszöntött a tavasz: Veszprémbe visszatértek a gólyák. Az egységben van a gazdaság ereje Nem lett kevesebb a vállalkozásokra nehezedő problémákból, de az idei kilátások már bíztatóak. Viszont sok dolog így is külső tényezőktől függ, ezért továbbra is érvényes, hogy a cégek, az önkormányzatok és a felsőoktatási intézmények összetartása jelenleg a legfontosabb a hazai gazdaság szempontjából. Többek közt erről is szó volt a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Veszprém vármegyei szervezetének vállalkozói fórumán, amit kedden délelőtt tartottak. Az oltár előtt lett rosszul a menyasszony Az Országos Mentőszolgálat osztotta meg azt a történetet, amikor egy huszonöt éves menyasszony az oltár előtt lett rosszul és esett össze. Szerencsére az ijesztő jelenet happy enddel végződött. Nem lehetett szerzetes, világi apostol lett - konferenciát szerveztek Bódi Mária Magdolna életéről 2017-ben egy kisbusszal vitték el Veszprémből a Vatikánba azt a dokumentációt, aminek megvizsgálása után Ferenc pápa tavaly májusban ismerte el Boldog Mária Magdolna vértanúságát, ezzel együtt a katolikus boldogok sorába emelte. A hivatalos szertartásig már csak egy hónap van hátra, a Veszprémi Érsekség a levéltárral közösen pedig egy konferencián igyekezett közelebb hozni a litéri lány életét és személyiségét az emberekhez. Megújul és bővül a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola A Veszprémi Tankerületi Központ Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése című projekt nyitórendezvényét március 13-án tartották a szóban forgó intézményben. Magyarország ad otthont az Európai Unió legnagyobb katonai gyakorlatának Magyarország ad otthont március 25. és április 10. között a MILEX 2025 elnevezésű nemzetközi katonai gyakorlatnak, amely az Európai Unió (EU) harccsoportjainak szárazföldi műveleti képességeit teszteli.  Kik a balatoni emberek 2025-ben? Vajon kik alkotják a Balaton társadalmát? Létezik még ez a közösség a közel tízmillió magyarországi ember között, vagy csupán a turisztikai desztináció statisztikai elemei az itt élő emberek? Tényleg olyan sikeres ez a régió, ahogy sokan tartják? Szántó Balázs, a Pannon Egyetem mesteroktatója ezekre a ritkán feltett, mégis aktuális kérdésekre kereste a válaszokat az egyetemen szervezett Balaton konferencián. Mi volt az a furcsa spirál az égbolton hétfő este? Nem a Mars támad, egészen logikus magyarázata van az égbolton feltűnt spirál alakú fénynek. Korszerű sportpályát avattak Sólyon A Magyar Falu Program támogatásával kialakított korszerű sportpályát avattak szombaton Sólyon.
sport
Milánó 2026 - MOB: a havas sportágakban hét-nyolc magyar esélyes az indulásra A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) összegzése szerint a havas sportágakban hét-nyolc magyar versenyző indulására van esély a jövő évi, Milánóban és Cortina d'Ampezzóban sorra kerülő téli ötkarikás játékokon. Veszprémi játékossal kezdi meg Eb-selejtezős szereplését az U19-es futsalválogatott A férfi U19-es futsalválogatott március 24. és 29. között hazai pályán, Telkiben és Esztergomban méreti meg magát Európa-bajnoki selejtezőn. Európai kézilabdaligák: Hanuszék előnyben, Siposék hátrányban az Európa-ligában Hanusz Egon csapata, a portugál Benfica előnybe, Sipos Adrián együttese, a német MT Melsungen hátrányba került a férfi kézilabda Európa-liga rájátszásának első fordulójában. Válogatott edzőtáborban jártak a VESC grappling versenyzői A VESC-Weapon Group három tagja is együtt készülhetett a grappling válogatottal Mátraházán. A felkészítő edzőtáborban Kis Attila, Nassri Naima Nóra és Kékesi Zalán képviselhette a veszprémi egyesületet. VESC: elrajtolt a versenyszezon a kerékpárosoknál Idei első versenyén a horvátországi Mali Losinj-ban szerepelt a VESC Cycling Team. Hétközi bajnokit nyert a One Veszprém A címvédő One Veszprém HC könnyed győzelmet aratott a NEKA vendégeként az első osztályú férfi kézilabda-bajnokság keddi előrehozott találkozóján. Bóka Bendegúz szerződést hosszabbított Balatonfüreden Bóka Bendegúz 101-szeres válogatott kézilabdázó meghosszabbította szerződését a férfi NB I-ben szereplő Balatonfüredi KSE csapatával. Harmadik olimpiáján vehet részt a veszprémi sífutó Négy sífutót - köztük a Veszprém Sí Egylet kiválóságát, Kónya Ádámot - indíthat Magyarország a jövő évi téli olimpián. Összetartozunk jóban és rosszban A magyar futballkedvelőknek felért egy ágyékon rúgással a törökök elleni kettős vereség a Nemzetek Ligájában, minek következtében válogatottunk kiesett az elitek csoportjából. Ám az élet megy tovább, és vissza lehet jutni az A-ligába, hiszen korábban a C-ből sikerült felkapaszkodni a legjobbak közé, s azóta érettebb, tapasztaltabb lett a csapat és a szakmai stáb is. Együttműködik a One Veszprém a vármegyei rendőr-főkapitánysággal A One Veszprém HC és a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden délelőtt hivatalos sajtótájékoztatón jelentette be együttműködési megállapodását. 

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.