Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Balaton

Ötmilliárd forintot szán a kormány szolgálati lakások kialakítására a Balatonnál Ötmilliárd forintot szán a kormány szolgálati lakások kialakítására a Balatonnál A Miniszterelnökség 5 milliárd forintot biztosít idén a kiemelt balatoni üdülőrégió számára önkormányzati szolgálati lakások kialakítására, amely keret felosztására a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) két pályázat kiírását tervezi - közölte Bóka István, a tanács társelnöke kedden. 2024. január 16. 15:00 Lehet, hogy nem is ismerjük eléggé az éltető víz minden tulajdonságát Balaton Lehet, hogy nem is ismerjük eléggé az éltető víz minden tulajdonságát A víz száz fokon felforr, nullán megfagy. Ha pedig hetekig tartósan mínusz fokok vannak, akkor már biztonsággal rá lehet menni a Balaton jegére is. Ezzel az általános iskolás ismerettel és szülői intéssel nagyjából mindenki tisztában van, pedig, ha tudományos oldalról vizsgáljuk a kérdést, már egyáltalán nem biztos, hogy ennyire egyértelmű, mikor fagy meg a víz. Jókaitól a XXI. századi laboratóriumokig megnézzük, hogy mit tud az emberiség a víz mibenlétéről. Hiszen egyáltalán nem törvényszerű, hogy 0 °C-on fagy meg. 2024. január 13. 11:36 Életveszélyes a Balaton jegén tartózkodni Életveszélyes a Balaton jegén tartózkodni Életveszélyes a Balaton jegén tartózkodni, a parti sáv egyes részein és a kikötőkben kialakult 2-3 centiméteres jég alkalmatlan a közlekedésre és a sportolásra - közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön. 2024. január 11. 14:06 Január 7-ig félóránként jár a balatoni komp Január 7-ig félóránként jár a balatoni komp A télen óránként közlekedő balatoni komp a téli szünet végéig, január 7-ig félóránként jár Szántód és Tihany között, karácsonykor és szilveszterkor módosul a menetrendje. 2023. december 23. 11:12 Az eltérő balatoni életvilágok témáját járta körül a Szabadegyetem előadása Az eltérő balatoni életvilágok témáját járta körül a Szabadegyetem előadása Kedd délután tartották a Múzeumi Szabadegyetem sorozat legutóbbi eseményét. Törő Balázs, a múzeum néprajzos muzeológusa Eltérő balatoni életvilágok: a helyiek és a nyaralótársadalom címmel tartotta meg előadását a Laczkó Dezső Múzeumban. 2023. december 13. 11:51 Július 27-én lesz a 2024-es Hervis Balaton-átevezés szabadidősport Július 27-én lesz a 2024-es Hervis Balaton-átevezés A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) jövőre július 27-én rendezi meg a hetedik Hervis Balaton-átevezést, amelyre február elsejétől lehet majd nevezni. 2023. december 3. 21:56 Az agrárminiszter segítségét kérik balatoni önkormányzatok a nagyvadak és a varjak miatt Az agrárminiszter segítségét kérik balatoni önkormányzatok a nagyvadak és a varjak miatt Az agrárminiszter segítségét kéri az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) a nagyvadállomány bel- és külterületi elszaporodása, valamint a varjak túlszaporodása miatt - közölte a szövetség társelnöke hétfőn. 2023. november 27. 13:55 Több mint háromezren búcsúztatták az őszi futószezont a Balatonnál szabadidősport Több mint háromezren búcsúztatták az őszi futószezont a Balatonnál A hideg és szeles időjárás ellenére több mint háromezren búcsúztatták az őszi futószezont a 20. Jysk Balaton Maraton és félmaratonon. 2023. november 19. 21:51 Télre nem maradhatnak a Balatonban a stégek Télre nem maradhatnak a Balatonban a stégek November elsejéig kellett a Balatonból kiemelniük a tulajdonosoknak a víziállásokat, stégeket, és csak április elseje után lehet visszahelyezni őket a tóba, mivel a jegesedéskor, téli viharokban széteső, eldőlt, víz alá kerülő részek komoly veszélyforrások lehetnek - közölte a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság balatoni kirendeltségének vezetője az MTI-vel csütörtökön. 2023. november 2. 13:25 Második világháborús magyar vadászgép roncsait emelték ki a Balatonból Második világháborús magyar vadászgép roncsait emelték ki a Balatonból A Messerschmitt Me 109 típusú vadászrepülőgépet Beregszászi Sándor szakaszvezető vezette. 2023. október 26. 14:26 Ősszel is egyre népszerűbb a Balaton Balaton Ősszel is egyre népszerűbb a Balaton A látogatók Balatonfüredet, Tihanyt, Siófokot és Keszthelyt szeretik a legjobban. 2023. október 2. 10:53 Rekordlétszám a balatoni Félszigetkerülő vitorlásversenyen vitorlázás Rekordlétszám a balatoni Félszigetkerülő vitorlásversenyen Szombaton rekordot jelentő, 322 hajó csapatának nevezésével rendezték meg Balatonfüredről induló, a Félszigetkerülő Széchenyi István Emlékverseny Kékszalag Port Nagydíjat. 2023. szeptember 17. 21:57 Balatonalmádiban készítik az év strandételét gasztro Balatonalmádiban készítik az év strandételét A Balatoni Kör által idén kilencedik alkalommal meghirdetett Év strandétele verseny nyerteseit a fövenyesi Kalóz strandbisztróban tartott eredményhirdetésen mutatták be. 2023. augusztus 3. 12:36 Leteszteltük a veszprémiek strandjait vehirvideó Leteszteltük a veszprémiek strandjait Elindultunk az északi parton és sorra vettük azokat a strandokat, amelyeket leginkább szeretnek a veszprémiek. Hova érdemes menni a családdal, hova, ha sportolni szeretnénk, ha a legjobb lángost keressük, vagy,ha egyszerűen csak napozni szeretnénk a stégen? Videónkból Eszes Fanni segítségével mindenre fény derül. 2023. augusztus 4. 23:45
... 10 11 12 13 14 ...
közélet
„Otthon és nyaraló”, avagy stratégiai víziók és rekorddöntő számok a régió turisztikai évadnyitóján Veszprém adott otthont kedden a régió turisztikai évadnyitójának, ahol a szakma krémje az Európa Sportrégiója 2026 címhez kapcsolódva tekintett a jövőbe. Míg Navracsics Tibor a Balaton társadalmi és gazdasági kettősségére, valamint az infrastrukturális kihívásokra helyezte a hangsúlyt, addig az MTÜ vezérigazgatója rekordokat döntő 2025-ös évről és új, célzott támogatásokról számolt be. Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonalon Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonal 150 méteres szakaszán - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója kedden Facebook-oldalán. Spanyolország megtiltaná a 16 éven alattiak hozzáférését a közösségi médiához Spanyolország megtiltaná a 16 év alattiak hozzáférését a közösségi médiához, és további intézkedéseket tervez a biztonságos, demokratikus, alapvető jogokat tiszteletben tartó digitális környezet garantálására - jelentette be a spanyol kormányfő Dubajban, a kormányközi világtalálkozó (WGS) keddi plenáris ülésén. Csaknem háromszoros túljelentkezés az első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramra Lezárult a jelentkezési időszak Magyarország első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramjára, amelyet a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány indított el Ovádi Péter, állatvédelemért felelős kormánybiztos szakmai támogatásával.  V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. Nem látták meg az árnyékukat a veszprémi medvék, jön a jó idő A kisiskolások izgatottan várták, amikor kinyílt a Veszprémi Állatkertben a medvék búvóhelyének ajtaja, hogy az állatok vajon kimerészkednek-e a hűvös időjárásba, vagy bent maradnak. Végül a két fekete medve kijött, ezzel a népi hagyomány szerint jelezték, hogy hamarosan beköszönt a jó idő. Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben.
sport
Női vízilabda Eb: Büntetőpárbaj után döntőben a magyarok! A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot. Tour de Hongrie: Veszprémben zárul az idei verseny! Elsősorban Magyarország déli régióiban zajlik majd az idei Tour de Hongrie kerékpáros körverseny, amelyet május 13. és 17. között rendeznek meg. Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén. Kós Hubert és Pádár Nikolett is versenyt nyert Texasban Kós Hubert és Pádár Nikolett is nyert egy-egy számot a texasi Austinban rendezett Sterkel Classic elnevezésű úszóversenyen. Nagy László: továbbra is él a bizalom Chema Rodríguez felé Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnökségi tagja kijelentette: továbbra is él a bizalom Chema Rodríguez, a férfiválogatott szövetségi kapitánya felé. Rodríguez: támadásban nem volt meg az állandóság Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott támadójátékában nem volt meg az állandóság és a szilárdság a vasárnap véget ért Európa-bajnokságon. Geddes visszatért, majd másfél hónap után távozott Távozik az Insedo Veszprém Kosárlabda Klub vezetőedzői posztjáról Alex Geddes – közölte a klub kedden a veszpremkosar.hu felületén. Kézilabda Szuperkupa: augusztus 30-án, Székesfehérváron lesznek a meccsek Augusztus 30-án, a székesfehérvári MET Arénában rendezik a férfi és női kézilabda Szuperkupa-mérkőzéseket. Australian Open: Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel a tornán keresett pénzét Egy nappal az ausztrál nyílt teniszbajnokságon elveszített döntője után Novak Djokovics bejelentette: a Grand Slam-versenyen keresett pénzét rákbetegek támogatására ajánlja fel. Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is a legjobb ötven között található a teniszezők férfi világranglistáján, közülük az előkelőbb helyen álló Marozsán a 46.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.