Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

állatvédelem

Magyarország Európában az elsők között: történelmi megállapodást kötött a Global Humane Society és a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány közélet Magyarország Európában az elsők között: történelmi megállapodást kötött a Global Humane Society és a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány A világ egyik legismertebb és legrégebbi állatvédelmi szervezete európai terjeszkedésének kezdetén Magyarországot választotta az egyik első partnerének, elismerve a hazai állatvédelem elmúlt években elért eredményeit. 2025. szeptember 3. 12:31 Már hatályosak az állatvédelmi jogszabályok szigorításai közélet Már hatályosak az állatvédelmi jogszabályok szigorításai A törvényjavaslatot májusban nyújtotta be az Országgyűlés elé Tuzson Bence igazságügyért felelős miniszter és Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos, az Országgyűlés pedig június 11-én, egyhangúlag, ellenszavazat nélkül fogadta el azt. Az augusztus 20-án hatályba lépett rendelkezések érintik az állatkínzók és illegális állatkereskedők szembeni következetesebb fellépést, az élő állattal való koldulás és élő állat nyereményjáték díjaként való kisorsolásának tilalmát, a felelős állattartás és állatvédelmi oktatás népszerűsítését, valamint a bántalmazott állatok sorsának mihamarabbi, gyors rendezését is – tudatta közleményében a kormánybiztos. 2025. augusztus 21. 15:45 A tűzijáték miatt elkóborló kutyák beazonosítását segítik a chip-leolvasóval felszerelt benzinkutakon közélet A tűzijáték miatt elkóborló kutyák beazonosítását segítik a chip-leolvasóval felszerelt benzinkutakon A szolgáltatásra szilveszter mellett augusztus 20. körül van a legnagyobb igény, hiszen évről évre ezres nagyságrendben viszik be a megriadt, eltévedt háziállatokat a MOL-töltőállomásokra - írja közleményében a vállalat. 2025. augusztus 19. 10:55 Ovádi Péter: a felnövő generációnak legyen alapfogalom az állatvédelem! állatvédelem Ovádi Péter: a felnövő generációnak legyen alapfogalom az állatvédelem! Azt szeretnénk, hogy egy olyan generáció nőjön fel, amelynek az állatvédelem már alapfogalom – mondta az az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos hétfőn a zánkai Erzsébet-táborban. 2025. augusztus 18. 20:18 A kormánybiztos üzeni: figyeljünk állatainkra! állatvédelem A kormánybiztos üzeni: figyeljünk állatainkra! Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos arra hívja fel a figyelmet, hogy hőségriadó van érvényben, amely komoly veszélyt jelenthet az állatok egészségére és jóllétére. Az extrém magas hőmérséklettel járó időjárási körülmények idején arra kéri az állattartókat, hogy fokozott figyelmet fordítsanak háziállataik és a környezetükben élő állatok védelmére. 2025. augusztus 14. 11:42 A Katasztrófavédelem is csatlakozott a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány Állatvédelmi Kompetencia Programjához állatvédelem A Katasztrófavédelem is csatlakozott a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány Állatvédelmi Kompetencia Programjához Újabb fontos lépéshez érkezett az Állatvédelmi Kompetencia Program: a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága is csatlakozott a programsorozathoz. Az együttműködés célja, hogy erősítse az állatvédelem és a katasztrófavédelem közötti kapcsolatot, valamint elősegítse az állatok életének és biztonságának védelmét olyan szituációkban is, ahol a beavatkozó egységeknek gyors és szakszerű döntéseket kell hozniuk. 2025. július 31. 12:15 Rekordszámú állatvédelmi szakember kap támogatást a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítványtól közélet Rekordszámú állatvédelmi szakember kap támogatást a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítványtól A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány meghirdette 2025. évi Állatvédelmi Ösztöndíjprogramját, melynek célja, hogy támogatást nyújtson az állatvédelemben tevékenykedő vagy e területen elkötelezett szakemberek számára felsőfokú képzéseik finanszírozásához. Míg tavaly 25 fő részesülhetett támogatásban, idén már 42 fő számára biztosítja az Alapítvány az ösztöndíjat. 2025. július 28. 15:27 Már pályázható a 2025-ös Állatvédelmi Ösztöndíj – rekordszámú állatvédelmi szakember kap támogatást a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítványtól Közös ügyünk az állatvédelem Már pályázható a 2025-ös Állatvédelmi Ösztöndíj – rekordszámú állatvédelmi szakember kap támogatást a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítványtól A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány meghirdette 2025. évi Állatvédelmi Ösztöndíjprogramját, melynek célja, hogy támogatást nyújtson az állatvédelemben tevékenykedő vagy e területen elkötelezett szakemberek számára felsőfokú képzéseik finanszírozásához. Míg tavaly 25 fő részesülhetett támogatásban, idén már 42 fő számára biztosítja az Alapítvány az ösztöndíjat.   2025. július 14. 11:09 MÁR HÁROMFÉLE ÁLLATVÉDELMI SZAKJOGÁSZKÉPZÉS INDUL 2025 ŐSZÉN MAGYARORSZÁGON állatvédelem MÁR HÁROMFÉLE ÁLLATVÉDELMI SZAKJOGÁSZKÉPZÉS INDUL 2025 ŐSZÉN MAGYARORSZÁGON A 2025/26-os tanév őszi félévétől három különböző tematikájú szakjogászképzés válik elérhetővé Magyarországon, amelyek mindegyike az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi, Elemző és Módszertani Központjának szakmai közreműködésével jön létre – közölte az egyetem. 2025. július 8. 14:28 1000 mentett kutya rehabilitációját segíti elő a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány által támogatott hidroterápiás eszköz, amely az Akela Kutyás Központ és Uszodában érhető el Közös ügyünk az állatvédelem 1000 mentett kutya rehabilitációját segíti elő a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány által támogatott hidroterápiás eszköz, amely az Akela Kutyás Központ és Uszodában érhető el Az Akela Kutyás Sport Egyesület speciális, víz alatti futópada sérült, beteg vagy műtét után lábadozó kutyák gyógyulását segíti. Az eszköz beszerzését a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány támogatta, ezzel is tehermentesítve a civil állatvédő szervezeteket. A támogatásnak köszönhetően az Akela vállalta, hogy 5 év alatt 1000 mentett kutya számára térítésmentesen biztosítja a rehabilitációs kezelést. 2025. július 4. 13:23 Rekord számú jelentkezés az állatvédelmi civil szervezetek pályázatán közélet Rekord számú jelentkezés az állatvédelmi civil szervezetek pályázatán Minden eddiginél több állatvédő civil szervezet élt a lehetőséggel a május végén meghirdetett, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázaton. 2025. június 30. 11:43 Veszprémi intézmények az év állatbarát oktatási intézménye díjazottjai között közélet Veszprémi intézmények az év állatbarát oktatási intézménye díjazottjai között Az Állatorvostudományi Egyetemen adták át az „Év Állatvédő Bölcsődéje, Óvodája, Általános iskolája, Középiskolája, Gyógypedagógiai Intézménye és Gyermekotthona 2025” dobogósainak okleveleit június 23-án és 24-én, Budapesten – közölte az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központ.  2025. június 25. 13:47 Ne etesd a vízimadarakat – óvd meg az életüket! közélet Ne etesd a vízimadarakat – óvd meg az életüket! Az utóbbi években egyre elterjedtebbé vált a vízimadarak etetése, azonban ez a jószándékú cselekedet sajnos súlyos következményekkel járhat. Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv végrehajtásáért felelős kormánybiztos felhívja a lakosság figyelmét: a vízimadarak etetése tilos és veszélyes – mind az állatokra, mind a környezetre nézve. 2025. június 21. 9:41 Elkészült újabb 35 darab hőszigetelt kutyaház - lezárult a Kutyaház Program első negyedéves pályázati szakasza Közös ügyünk az állatvédelem Elkészült újabb 35 darab hőszigetelt kutyaház - lezárult a Kutyaház Program első negyedéves pályázati szakasza Lezárult a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány által elindított Kutyaház Program 2025. első negyedéves pályázati szakasza. A program célja, hogy vissza nem térítendő támogatás formájában korszerű, hőszigetelt, szendvicspanel alapú kutyaházakat biztosítson Magyarországon működő állatvédő civil szervezetek számára, együttműködésben a Continest Technologies Zrt.-vel. Tavaly 15 minőségi kutyaházat már megkaptak a szervezetek, akkor a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány állatvédelmi díjazottjai osztották szét ezeket. 2025. június 18. 9:48
... 2 3 4 5 6 ...
közélet
Szakmai konferencia az egyetemen: elkezdődtek a Műszaki Kémiai Napok Kedden nyitották meg a Műszaki Kémiai Napokat, a Pannon Egyetem nagy hagyományokkal rendelkező szakmai konferenciáját. Kiválóan szerepeltek a Veszprém vármegyei fiatalok a szakmák versenyén Hét Veszprém vármegyei diák jutott be a Szakma Sztár Fesztivál országos verseny budapesti döntőjébe, ahol szép eredményeket értek el. Befejeződött az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23 – 21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt Bruttó 3,101 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatási összeget nyert el a Veszprémi Szakképzési Centrum a „21. századi szakképző intézményfejlesztési program” keretében. Az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23–21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt a Magyarországi Helyreállítási terv és Ellenállóképességi Eszköz finanszírozási alapból, valamint hazai forrásból valósult meg.   Magyar Péter megnevezte kormánya hét miniszterét Megnevezte a leendő Tisza-kormány hét miniszterét Magyar Péter pártelnök, leendő miniszterelnök hétfőn, a Tisza Párt parlamenti frakciójának első ülése után tartott sajtótájékoztatóján. A Tématerületi Kiválósági Program 2021 keretében valósul meg a Pannon Egyetem környezetvédelmi projektje A Pannon Egyetemen 2022. 01. 01. és 2025.12.31. között valósul meg az a pályázati program, amely a környezetterhelés jelentős mértékű csökkentésére irányuló innovatív technológiák fejlesztését (és elterjesztését) megalapozó kutatásokkal foglalkozik. A projekt a Tématerületi Kiválósági Program 2021 (TKP2021-NKTA-21) Nemzeti Kutatások alprogram keretében a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól 100% támogatási intenzitással 1 140 000 000 Ft támogatást kapott. Egyensúlyban a munkában – Kiégésmegelőzés, reziliencia és vezetői készségek fejlesztése a Veszprém Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálatnál A Veszprém Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat szakmai napot szervezett, amely a kiégés megelőzésének, a kommunikáció fejlesztésének és a vezetői kompetenciák erősítésének témáját járta körül. A rendezvény a Veszprémi Tankerületi Központ „Esélyt a gyermekeknek!” elnevezésű, RRF- 1.2.4-25 2025-00008 azonosítószámú projektjének keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. Újabb fellépőket jelentett be a Gyárkert Veszprémbe jön többek között Azahriah is. Újabb fejlesztések a Deák iskolában és környezetében Az élet az országgyűlési választás után is megy tovább, mondta Gerstmár Ferenc, önkormányzati képviselő hétfő délelőtt azon a sajtótájékoztatóján, ahol beszámolt az idei évben a Haszkovó lakótelep északi részét is magába foglaló körzetében várható változásokról. Elsősorban a Deák Ferenc Általános Iskolában és annak környékén készülhetnek újításokra az érintett lakosok. Fókuszban a veszprémi jógyakorlatok Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata „PROXIMITIES” nemzetközi projektje Reggio Emilia önkormányzatának vezetésével a helyi és térségi önkormányzatokat támogatja zöldebb, egészségesebb, elérhetőbb és élhetőbb periférikus városi területek kialakításában. A kilenc országot képviselő partnerség 2026. április 14-16. között Veszprémben találkozott, hogy megismerje a város kapcsolódó jógyakorlatait. Ismét közlekedhetnek a vonatok a Szabadbattyán-Balatonfüred szakaszon Ismét közlekedhetnek a vonatok a Szabadbattyán-Balatonfüred szakaszon, miután elkészült a 29-es vasútvonal karbantartása - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója hétfőn a Facebook-oldalán.
sport
Női kézilabda Eb: százszázalékos csoportkör az MKSZ célja Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a magyar női válogatott számára az a célkitűzés, hogy százszázalékos teljesítménnyel jusson tovább a decemberi Európa-bajnokság csoportköréből. Nedim Remili játéka kérdéses a BL-negyeddöntő első meccsén Vádlisérülés miatt kérdésessé vált a veszprémi irányító-jobbátlövő, Nedim Remili játéka a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. Dróth duplájával nyert Budaörsön a címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém Dróth duplájával 2-0-ra nyert a budaörsi ARAMIS otthonában a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti összecsapásán. Mindhárom éremből nyerne egyet Tóth Edmond, a Tatabánya vezetőedzője A Magyar Kupa-ezüstérem után az Európa Kupában arannyal, a bajnokságban pedig bronzzal zárná az idényt Tóth Edmond, a Tatabánya férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője. Vármegyei foci: bajnok a Balatonalmádi SE! Hétvégén lejátszották a VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó élvonal 21. fordulójának mérkőzéseit, melyek során eldőlt a bajnoki cím sorsa is. Xavi Pascual: ezzel a játékkal bárkinek nehéz dolga lenne ellenünk Xavier Pascual Fuertes, a One Veszprém HC vezetőedzője a férfi kézilabda Magyar Kupa megnyerése után úgy értékelt: csapata kiemelkedő teljesítményt nyújtott, különösen védekezésben, és ha ezen a szinten képes játszani, bárkinek komoly kihívást jelent a legyőzése. Úszó ob: Milák a világ idei legjobbjával nyert 100 méter pillangón, Sárkány 400 méter gyorson is győzni tudott Milák Kristóf a világ idei legjobbjával, Európa-bajnoki szintet érő idővel nyert 100 méter pillangón a Sopronban rendezett úszó országos bajnokság vasárnapi zárónapján. Hátrányból fordítva nyert Balatonfüreden a VSC Veszprém A VSC Veszprém 2-1-re nyert a vármegyei rivális a Balatonfüredi FC otthonában a labdarúgó NB III vasárnapi rangadóján. Szoboszlaival a soraiban a Liverpool nyerte a városi rangadót Szoboszlai Dominik gólpasszának is köszönhetően a Liverpool 2-1-re nyert az Everton vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 33. fordulójának vasárnapi városi rangadóján. Újra a csúcson: története 32. Magyar Kupa-sikerét aratta a One Veszprém HC A One Veszprém HC 34-22-re legyőzte a MOL Tatabánya együttesét a férfi kézilabda Magyar Kupa győri négyes döntőjének vasárnapi fináléjában, így története során 32. alkalommal hódította el a trófeát. A bronzérmet az OTP Bank-Pick Szeged szerezte meg, amely a szombati elődöntőben hétméteresekkel maradt alul a veszprémiekkel szemben.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.