Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

„Az egyensúlyra törekszem”

2011. február 3. 5:00
Czaun János, Kádárta és Gyulafirátót képviselője számolt be lapunknak az előtte álló feladatokról és terveiről. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

– Hogyan lehet összeegyeztetni, hogy a megváltozott egyéni választókerületeknek köszönhetően két városrész és részönkormányzat (Gyulafirátót és Kádárta) ügyei is önhöz tartoznak?

– Induljunk ki abból, hogy három kisgyerekemet nevelem, tudom, ha egyiknek születésnapja van, akkor a másik kettőnek is venni kell valamit. Ebben a szituációban is mindenképpen ügyelek arra, hogy a két településrész fejlesztései és beruházásai egyensúlyban legyenek. Azt se felejtsük el, hogy elsimíthatatlannak tűnő politikai feszültségek oldódtak fel a jelenlegi – két részönkormányzat, egy vezető – helyzettel: ilyen például a két település közötti kerékpárút kérdése. Kádártán a részönkormányzat minden tagja új, sőt az eddigi három helyett öt fővel dolgozik. Nagyon nehéz tanulóévek várnak ránk, de úgy érzem, a mellettem álló csapattal meg fogjuk oldani ezt a helyzetet. Több választási ígéretünket teljesítettük már: van kádártai újság, kádártai díj, ötfős lett a részönkormányzat. Ezek a lépések mind a városrész javát szolgálják. Persze akkor kell majd igazán nehéz döntéseket hoznunk, amikor a beruházások és a fejlesztések kerülnek napirendre.

– Milyen speciális problémák jellemzik a két területet?

– Más-más problémákkal találkozom a két településen. Gyulafirátóton a legnagyobb gondot ebben a pillanatban a csapadékvíz elvezetése, valamint a bel- és talajvíz okozza. Megtelt a talaj Gyulafirátóton vízzel, ha valaki leböki az ásóját az udvarán, ott talajvíz buggyan fel. Rátóton ez a probléma mindenkit érint, Kádártán egy-két utcát. Kádártán a közösségi életet szeretném felpezsdíteni, jól működő civil szervezetek tevékenykednek a településen, de mind az infrastrukturális lehetőségeken, mind az közösségi programok terén van mit javítani.

– Milyen konkrét tervei és feladatai vannak Kádártával kapcsolatban?

– Meglátásom szerint Kádártán nincs méltó helye a közösségi élet központjának, a művelődési ház nem felel meg egy ilyen méretű település kultúráját kiszolgáló létesítmény alapvető követelményeinek. Kicsi, szűkös, és ide zsúfolódik be az önkormányzati iroda, a könyvtár, a művelődési ház és ezek kiszolgáló helyiségei. Középtávú cél, hogy tágasabb, nagyobb helyszínt találjunk, és átköltöztessük oda a művelődési házat. Az idősekre gondolva az új helyen napközi otthont szeretnék berendezni, ahol a település nyugdíjasai közösen el tudják tölteni szabadidejüket. Emellett a falunapokat is szeretném méltó módon megünnepelni. A művelődési ház átköltöztetése után Kádártán a legfontosabb beruházás a főtér-rekonstrukció. Össze kell állítani a koncepciót, el kell készíttetni a terveket, széles körű társadalmi megvitatásra kell bocsátani, meg kell kérdezni az ott lakók véleményét; mindezek után lehet majd véglegesíteni a terveket, és megkezdődhet a pályázati folyamat. Terveim szerint 2013-ban így megújulhat a főtér. Kádártának nincs sportpályája – meg kell vizsgálni, hogy hol van olyan önkormányzati terület, ahol meg lehetne valósítani. A Lánci utcát pedig ki kell vezetni a 82-es útra, évtizedek óta húzódik ez az ügy, jelenleg rendkívül balesetveszélyes a helyzet a Lánci utcában, ragaszkodni fogok ahhoz, hogy még idén tegyünk valamit a kivitelezés érdekében. A Kádártán található patakok és medrek eléggé elhanyagolt állapotban vannak – ezeket tisztán kell tartani. Mindezek mellett egyenlő mértékben szeretném támogatni a gyulafirátóti és a kádártai katolikus és református egyházközséget. A civil szervezetek pedig – beleértve a polgárőrséget – ugyanolyan támogatásban fognak részesülni, mint eddig.

– Gyulafirátóton melyek a legfontosabb fejlesztések és projektek?

– Gyulafirátóton az elmúlt négy évben sajnos nem sikerült megoldanom a Kastélykert Óvoda felújítását, most a munkálatok 350 millió forintba kerülnének. Terveim szerint ütemezve lehetne véghezvinni a beruházást – évente egy-egy koncentrált beruházás segítségével 10 éves távlatban fel lehetne újítani teljesen az épületet. A csapadékvíz elvezetésénél az iskola környékére külön figyelnünk kell, mert a pince vízben áll. Rátóton a művelődési házat továbbra is szeretném fejleszteni. Négy éve meghirdettem a „minden évben újítsunk fel egy utcát” programot, de az aktuális problémák ezt felülírják: a csapadékvíz-elvezetésre kell fordítani minden erőt és pénzt. Nem aszfaltcsíkokat fogunk építeni, hanem járdákat és árkokat fogunk javítani, mert most ez a legfontosabb feladatunk.

– Elképzelhető, hogy a közös vezető erősebb együttműködést, szinergikus kapcsolatot, kooperációt fog eredményezni a két település között?

– Nem érzem azt a feszültséget a két település között, amit néhányan sugallnak, sokkal inkább a lehetőséget látom ebben a helyzetben. Nagyon szeretném, ha a két közösség közös programokat szervezne, ha látogatnák egymás eseményeit. Megalapítottuk a Kádártai Hírmondó című újságot, ebben rendszeresen meg fogjuk jelentetni a gyulafirátóti programokat, a rátóti újságban pedig a kádártai eseményeket. Szilveszterkor például közös busz indult a veszprémi rendezvényre. Egymás mellett vagyunk – e két település történelmi és földrajzi adottságai miatt is testvér.

– Mi a célja az újonnan alapított Dévai Bíró Mátyás-díjnak?

– Gyulafirátóton négy éve nagyon jó közösségépítő ötlet volt a Hadnagy László-díj megalapítása, remélem ugyanaz lesz a hatása a Dévai Bíró Mátyás-díjnak is, vagyis megmozgatja az egész települést. A díjat olyan személy kaphatja, aki sokat tett Kádárta városrész kulturális életének fellendítéséért, a helyi közösségek formálásáért, fenntartásáért, a kádártai identitás erősítéséért – tehát politikát nem kevertünk bele. Szakmailag Varga Béla, Veszprém Város Lexikonának szerzője segített a díj elnevezésének kiválasztásában. Több nevet is javasolt, közülük Dévai Bíró Mátyás nevét emelte ki, aki az 1530-as években megalapította a kádártai református egyházközséget – ezért esett rá a választás. Egyébként a településen is általában őt javasolták az emberek, ő a legismertebb a faluhoz kötődő országos hírű személyek közül.

– Az új helyzet, az új képviseleti rendszer miatt érezhető Kádártán feszült hangulat?

– Több fogadóórám volt már Kádártán, sokan meg is kerestek a problémáikkal, több rendezvényen vettem részt, civil szervezeteket látogattam. Mindenhol barátságos, kedves emberekkel találkoztam, akik szeretnének megoldást találni a gondjaikra, de feszültséget nem tapasztaltam. Természetesen olyan megesik, hogy az egyik ember nincs jóban a másikkal, ez az emberi létünk velejárója, de senki nem nyilatkozott felháborodottan, feszültséggel a jelenlegi helyzetről, Kádárta állapotáról. Nem érzek feszültséget sem Kádártán, sem Gyulafirátóton. Szeretném, ha ez így is maradna, ezért munkám során a békét és az együttműködést fogom képviselni.

Szaksz Balázs
további cikkek
Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen kultúra Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen „A Brigád a múltból köpi az új kottát” – hangzik el a Killakikitt és az NKS közös, 1328 című albumának egyik számában. Péntek este pedig Veszprémben is megmutatták, hogy tíz év után sem felejtettek el rappelni. A Brigád jubileumi turnéjának első állomása az Expresszó volt, ahol egy majdnem telt házas, elképesztően jó koncertet kaptunk. De vajon létezik még underground rap Magyarországon, amikor az előadók ennyi embert képesek megmozgatni? 2026. október 31. 17:29 Benyújtották a 2027-es költségvetést közélet Benyújtották a 2027-es költségvetést Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek péntek - a dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható. 2026. október 31. 10:58 Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? közélet Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? Eladja csehországi és szlovákiai üzlethálózatát a Tesco, a több száz áruházat egy holland központú kiskereskedelmi óriás veszi át. A pénteken bejelentett megállapodás a magyarországi üzleteket egyelőre nem érinti, a vállalat azonban nem zárta ki, hogy később a hazai érdekeltségeitől is megváljon. Veszprémben jelenleg két Tesco működik, így a brit áruházlánc jövőjével kapcsolatos döntéseknek helyi jelentőségük is lehet. 2026. október 30. 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.