Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Több mint százezren maradtak

2011. február 2. 0:05 // Forrás: MTI
A végleges adatok szerint 102 019 magán-nyugdíjpénztári tag nyilatkozott arról, hogy a magán-nyugdíjrendszerben kíván maradni. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Erről Szőke Lovas Zsuzsa, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) sajtótitkára tájékoztatta kedden az MTI-t. Ebből 479-en a külképviseleteken adták le nyilatkozatukat, a helyszíni nyilatkozatok száma 439 volt, 50 fő pedig igazolási kérelemmel jelezte, hogy február 28-ig nyilatkozatot tesz. Az ügyfélszolgálatok hétfőn este szükség szerint nyitva tartottak, Budapesten a Fiumei úton az utolsó nyilatkozatot 23.55-kor, a Visegrádi utcában 23.15 órakor adták le. Budapesten, a három helyszínen összesen 61.052 fő nyilatkozott.

A megyék közül Baranyában 2.442, Bács-Kiskunban 2.270, Békésben 1.314, Borsod-Abaúj-Zemplénben 2.532, Csongrádban 3.803, Fejérben 3.670, Győr-Moson-Sopronban 4.153, Hajdú-Biharban 2.814, Hevesben 1.861, Jász-Nagykun-Szolnokban 1.364, Komárom-Esztergomban 3.604, Nógrádban 1.202, Somogyban 1.207, Szabolcs-Szatmár-Beregben 1.496, Tolnában 1.278, Vasban 1.914, Veszprémben 1.876, Zalában 2.167 nyilatkozatot adtak be.

A magán-nyugdíjpénztári tagoknak január 31-ig kellett dönteniük arról, hogy a magán- vagy az állami nyugdíjrendszer tagjai kívánnak lenni a jövőben. Azok a helyszíni nyilatkozattételre jogosult, illetve tartósan külföldön tartózkodó pénztártagok, akik január 31-ig rajtuk kívül álló okból nem tudtak nyilatkozni, legfeljebb február 28-ig - a nyilatkozat pótlásával egyidejűleg - igazolási kérelmet nyújthatnak be.

Aki most nem nyilatkozott a magánpénztárban maradásról, annak 2011. március 1-jével automatikusan megszűnik a tagsági jogviszonya, és számlaegyenlegét átutalják az állami nyugdíjalapba. Az állami rendszerbe visszalépők a tagi kifizetéseket - a korábban befizetett tagdíj-kiegészítéseket és a reálhozamot - adómentesen felvehetik majd.

Aki továbbra is magán-nyugdíjpénztári tag marad, a 2011. december 1. után megszerzett, járulékalapot képező jövedelmei után nem szerez további szolgálati időt az állami rendszerben, annak ellenére, hogy fizetése után a munkaadó továbbra is az állami társadalombiztosításba utalja a 24 százalékos munkáltatói járulékot (december óta nyugdíj-hozzájárulást); a továbbiakban csak a pénztárba utalt 10 százalékos járulékrész után számíthat járandóságra.

Több szervezet, valamint magánszemély az Alkotmánybírósághoz fordult, a törvény megsemmisítését kérve. A vegyipari szakszervezet (VDSZ) beadványában az emberi méltóság, a személyes adatok és az önrendelkezési jog sérelmére hivatkozott, és a felülvizsgálat soron kívüli lefolytatását kérelmezte. A Stabilitás Pénztárszövetség szerint a már hatályban lévő törvények sértik az alkotmánynak a jogbiztonságra, a hátrányos megkülönböztetés tilalmára, a szociális biztonságra, a tulajdon védelmére, továbbá az emberi méltóságra vonatkozó bekezdéseit.

A hétvégéig több mint húszezer jogfenntartó nyilatkozatot juttattak el a pénztártagok a vegyipari szakszervezethez (VDSZ), amely felajánlotta, hogy ingyen helyezi ügyvédi letétbe a pontosan kitöltött és aláírt dokumentumokat, amelyek aláírói kijelentik: kifejezetten a jogszabályi korlátozások miatt léptek vissza az állami nyugdíjrendszerbe, és arra az esetre, ha az Alkotmánybíróság, vagy bármely más szervezet hatályon kívül helyezné, vagy megsemmisítené a rendelkezést, jogfenntartással élnek, és magán-nyugdíjpénztári tagságukat a jövőre nézve fenn kívánják tartani.
 

 

vehir.hu
további cikkek
Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen kultúra Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen „A Brigád a múltból köpi az új kottát” – hangzik el a Killakikitt és az NKS közös, 1328 című albumának egyik számában. Péntek este pedig Veszprémben is megmutatták, hogy tíz év után sem felejtettek el rappelni. A Brigád jubileumi turnéjának első állomása az Expresszó volt, ahol egy majdnem telt házas, elképesztően jó koncertet kaptunk. De vajon létezik még underground rap Magyarországon, amikor az előadók ennyi embert képesek megmozgatni? 2026. október 31. 17:29 Benyújtották a 2027-es költségvetést közélet Benyújtották a 2027-es költségvetést Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek péntek - a dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható. 2026. október 31. 10:58 Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? közélet Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? Eladja csehországi és szlovákiai üzlethálózatát a Tesco, a több száz áruházat egy holland központú kiskereskedelmi óriás veszi át. A pénteken bejelentett megállapodás a magyarországi üzleteket egyelőre nem érinti, a vállalat azonban nem zárta ki, hogy később a hazai érdekeltségeitől is megváljon. Veszprémben jelenleg két Tesco működik, így a brit áruházlánc jövőjével kapcsolatos döntéseknek helyi jelentőségük is lehet. 2026. október 30. 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.