Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tanácskozás a katasztrófáról

2011. január 31. 4:00
Közvetve vagy közvetlenül, de minden emberi tevékenység veszélyezteti a környezetet – mondta Kristóf János rektorhelyettes. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Magyar Tudományos Akadémia VEAB és a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint a PE-ÖKORET Spin-off Zrt. közös szervezésében Vörösiszap-katasztrófa tudományos szemmel címmel fórumot tartottak január 28-án délelőtt a VEAB székházában. Dr. Bense László Erik, az MTA VEAB Környezetjogi- és Környezetgazdasági Munkabizottságának társelnöke köszöntötte a vendégeket, majd elmondta: a mai konferencia célja, hogy elemezzék a valóságot, és a speciális és a generális prevenciót is elérje a mai tanácskozás.


Némedi Lajos

– Drámai és szomorú aktualitása van a mai tanácskozásnak. Tudjuk, hogy több évtizede háborúban állunk a természettel, nekünk, embereknek mindig a vesztes ütközetek jutnak. A 2010. október 4-án történt eseményeket az állam vizsgálhatja, de egyedül nem tudja elvégezni a feladatokat – köszöntötte Némedi Lajos alpolgármester a város és a megye nevében a megjelenteket.

– Közhely, de igaz, hogy egy ország állampolgárának életszínvonalát az eladott termékek, szolgáltatások határozzák meg – fogalmazott dr. Kristóf János, a Pannon Egyetem rektorhelyettese. – Közvetve vagy közvetlenül, de minden emberi tevékenység veszélyezteti a környezetet. Az ipar is ilyen ágazat, a laikus ember pedig a mérnököket teszi felelőssé a katasztrófákért. A rendszerváltás óta nem sok dolog változott az iparban, a fő cél a profitmaximalizálás maradt. Minden ipari tevékenységnek van kockázata, de az csökkenthető. Ennek a tanácskozásnak nem csak az a hozadéka, hogy elemezzük, miért történt, hanem hogy a laikus állampolgár is információt kapjon.

Ezután Kovács Zsófia, a PE-ÖKORET Spin-off Zrt. munkatársa mondott köszönetet mindazoknak, akik elfogadták a meghívást, majd prof. dr.Tarr György, az MTA VEAB Környezetjogi- és Környezetgazdasági Munkabizottság elnöke megnyitotta a konferenciát. – Rendkívül fontos a mai tanácskozás, mert az előadók által megjelenik életünkben a múlt, a jelen és a jövő. A katasztrófák váratlanul történnek meg. Úgy kell vizsgálnunk és értékelnünk, hogy a jövőben olyan magatartást tanúsítsunk, hogy katasztrófák ne következzenek be, ha mégis, minél kisebb károkat okozzanak. A múltat, a jelent és a jövőt  egységben kell szemlélnünk. Ezeknek a katasztrófáknak nem szabadna soha többet bekövetkezniük, az emberi életet minden körülmények között biztosítani kell – mondta az elnök.

A megnyitó után dr. Papp Sándor egyetemi tanár Környezeti konfliktusok – megelőzés vagy kárelhárítás? című előadása következett. A nap folyamán előadást tartott még dr. Horváth Erzsébet egyetemi docens (Vörösiszap-katasztrófa – hogyan tovább…), dr. Kótai László tudományos főmunkatárs és dr. Szépvölgyi János, az MTA Kémiai Kutatóközpont Anyag- és Környezetkémiai Intézet igazgatója (Vörösiszap: Hulladék vagy valami más?), Némedi Lajos (Környezetvédelem az alapoknál) és dr. Hegyi István főorvos, a San Marinói Nemzetközi Akadémia asszisztens docense (A genetika szabályozásának problémája).

Janni Anikó
további cikkek
Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen kultúra Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen „A Brigád a múltból köpi az új kottát” – hangzik el a Killakikitt és az NKS közös, 1328 című albumának egyik számában. Péntek este pedig Veszprémben is megmutatták, hogy tíz év után sem felejtettek el rappelni. A Brigád jubileumi turnéjának első állomása az Expresszó volt, ahol egy majdnem telt házas, elképesztően jó koncertet kaptunk. De vajon létezik még underground rap Magyarországon, amikor az előadók ennyi embert képesek megmozgatni? 2026. október 31. 17:29 Benyújtották a 2027-es költségvetést közélet Benyújtották a 2027-es költségvetést Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek péntek - a dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható. 2026. október 31. 10:58 Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? közélet Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? Eladja csehországi és szlovákiai üzlethálózatát a Tesco, a több száz áruházat egy holland központú kiskereskedelmi óriás veszi át. A pénteken bejelentett megállapodás a magyarországi üzleteket egyelőre nem érinti, a vállalat azonban nem zárta ki, hogy később a hazai érdekeltségeitől is megváljon. Veszprémben jelenleg két Tesco működik, így a brit áruházlánc jövőjével kapcsolatos döntéseknek helyi jelentőségük is lehet. 2026. október 30. 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.