Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Zajlik a kárfelmérés

2011. január 31. 0:04 // Forrás: MTI
Oroszlány mellett Kecskéden, Vértessomlón és Várgesztesen keletkezett a legtöbb kár a szombati földrengést követően. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Ez a védelmi bizottság ülésén Oroszlányban hangzott el. Takács Károly oroszlányi polgármester elmondta, hogy több panel épületen fedeztek fel repedéseket a szemle során, illetve megrongálódott több régi épület kéménye is. A kárbejelentéseket folyamatosan fogadják. Kecskéden szinte minden épületen található hajszálrepedés, de komolyabb károkról nem kapott információt Grúber Zoltán polgármester.

Vértessomlón délelőtt a helyi tűzoltók is segítettek a károsodott kémények lebontásában, a balesetveszély megszüntetésében. A faluban 21 ingatlanban keletkeztek repedések, elsősorban az idősebb épületeken - mondta Hartdégen József polgármester.

Menoni Gabriella, Várgesztes polgármestere az ülésen elmondta, hogy a település nemrég felújított templomának falain komoly repedések jelentek meg a földrengés nyomán, az épületet jelenleg statikus vizsgálja.

A védelmi bizottság ülésén Bokod, Dad és Szákszend polgármestere nem számolt be számottevő károkról. A bizottság következő, összegző ülését kedden tartják az oroszlányi városházán.

 

vehir.hu
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. tegnap 14:56 Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész gyászhír Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. tegnap 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.