Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
7°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
7°C

Diplomaátadó a Pannon Egyetemen

2011. január 29. 3:00 // Forrás: Pannon Egyetem
Több mint kétszázan, mérnökök, informatikusok, bölcsészek és társadalomtudósok vehették át oklevelüket január 28-án a Pannon Egyetemen.

Az értékek szerepét hangsúlyozta dr. Mihalovics Árpád rektorhelyettes is köszöntőjében, míg az egyetemet értékteremtő és közvetítő intézményként jelölte meg. Kiemelte, hogy az itt megszerzett tudás kötelezi a végzetteket, hinni kell az erkölcsben és meg kell őrizni a szellem méltóságát. Brányi Mária, Veszprém alpolgármestere munkahelyet, jövőt és életcélt kívánt a diplomásoknak, reményét fejezte ki, hogy az itt megszerzett tudást a város és a környék javára fordítják majd.

Dr. Bíró Péter akadémikus, az MTA Veszprémi Területi Bizottságának elnöke az itt megszerzett diploma és tudás értékét hangsúlyozta köszöntőjében, mellyel a nemzet szellemi és erkölcsi felemelkedését szolgálják majd a fiatal szakemberek. A rendezvényt szervező Műszaki Informatikai Kar dékánja, Dr. Friedler Ferenc kiemelte, hogy a végzetteknek meg kell érteniük a mai világ működését, így lehetnek sikeresek és versenyképesek. Azt tanácsolta, hogy mindig a hosszú távú szakmai szempontoktól vezérelve hozzák meg döntéseiket, és jussanak el személyes képességeik határáig.

Az ünnepségen Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója előtt tisztelegtek Konyicska Renáta, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem növendékének kiváló zongorajátékával. Ezt követően címzetes egyetemi docensi címet vehetett át dr. Szalmásné dr. Pécsvári Gabriella, a MOL Ásványolaj- és Széntechnológiai Intézeti Tanszék megalapításában végzett tevékenységéért, valamint dr. Pomázi Gyöngyi, az Akadémiai Kiadó nyelvi és gazdasági szerkesztőségének igazgatója, akivel szótárak kiadásában és számos területen működik együtt az egyetem Germanisztikai Intézete.

Az ünnepség keretében neveléstudományok, nyelvtudományok és informatikai tudományok tudományágban doktorokat avattak, majd átvehették okleveleiket a Mérnöki Kar, Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar, valamint a Műszaki Informatikai Kar végzett hallgatói.

vehir.hu
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.