Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
15°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
15°C

A Boston Celtics nyerte az NBA nagydöntőjét / Igazán nem tudta megizzasztani a Lakers Paul Pierce-éket

2008. június 18. 16:45
Bostoni mészárlásként emlegeti az amerikai sajtó a hajnali hatodik és egyben utolsó mérkőzést a Boston Celtics és a Los Angeles Lakers között. Tehetik, ugyanis az eddigi szolíd hat-tíz pontos győzelmek után megsemmisítő, 131:92-es végeredményű csapást mértek Bryant-ékra.
Várható volt, hogy nem lesz szükség a hetedik összecsapásra, ugyanis annak ellenére, hogy a pályaelőny miatt elég lett volna csak a hazai meccseket hoznia a zöldeknek, a negyedik mérkőzésen idegenben tudtak nyerni, így teljesen megérdemelten hódították el immáron tizenhetedszer a trófeát. 1986 után most először érezhette a TD Banknorth Garden közönsége, hogy milyen is nagydöntőt nyerni.
A döntő MVP-je, vagyis legértékesebb játékosa Paul Pierce lett, nem érdemtelenül, ugyanis a csapat szellemi vezéreként 21,8-es pontátlag mellett meccsenként kiosztott több, mint hat gólpasszt is a Lakers elleni hat összecsapáson. Kevin Garnett és Ray Allen 26 pontig jutott az utolsó mérkőzésen, utóbbi kilenc hármas kísérletből hetet értékesített.

A nagydöntő mérkőzései:
Celtics - Lakers 98:88
Celtics - Lakers 108:102
Lakers - Celtics 87:81
Lakers - Celtics 97:91
Lakers - Celtics 103:98
Celtics - Lakers 131:92

Az egyik fél négy győzelméig tartó párharcot 4:2-vel nyerte a Boston Celtics, így ők lettek az NBA 2007/2008-as bajnokai.

Bitera Roland

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.