Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A társadalom felelőssége

2011. január 19. 4:00
A vitaest témája a hajléktalanok sorsa volt. Sorsuk mindannyiunk felelőssége, az ő problémájuk a mi problémánk is. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Közpolitikai Vitaestek előadássorozat első témája a hajléktalanok problémája volt, melyet Fedél nélküli éjszakák – Beszélgetés a hajléktalanok helyzetéről címmel tartottak január 18-án délután a Városi Művelődési Központ és Könyvtár előcsarnokában.

A hajléktalanok helyzete összetett probléma, melyről Gerstmár Ferenc önkormányzati képviselő beszélgetett Kalocsai Adrienn szociálpolitikussal, Vágó Gáborral, az LMP országgyűlési képviselőjével, dr. Albert József szociológussal és Szaller Péterrel, a Befogadás Háza vezetőjével.

A téli időszakban a sajtó is fokozottabban figyel a hajléktalanokra, így a kormánynak is intézkednie kell. Vágó Gábor számolt be róla, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium tavaly novemberben három oldalas tervet dolgozott ki a helyzetük javítására, ami inkább munkaanyag, mert nem jelent megoldást a problémára. Budapesten ugyan elindított egy folyamatot, amely az aluljárók kiürítését szorgalmazza, de kézzel fogható megoldás nem érkezett. Albert József szerint nem is lehet megszámlálni a hajléktalanokat, hiszen a téli időszakban mindig többen tűnnek fel, mint például nyáron, így nehéz rajtuk segíteni. Az aluljárók kiürítése így nem jelent megoldást a problémára.

A fedél nélkül maradt emberek számon tartása valóban nehéz, ezt igazolja Szaller Péter és Kalocsai Adrienn vizsgálódása is. A Befogadás Háza vezetője beszámolt róla, hogy körülbelül 110-120 fő az, aki igénybe veszi Veszprémben az intézményi ellátást, míg a szociálpolitikus a 2004-ben végzett tanulmány szerint 350-400 hajléktalant számlált meg a településen. A helyzetet csak rontja, hogy Veszprémben jobb feltételekkel látják el őket, így számos településről érkeznek a városba.

A hajléktalan sorsból nehéz kitörni. A meghívott vendégek nem is erre helyezték a hangsúlyt, szerintük a megelőzés fontosabb. Már iskolás korban el kell kezdeni a szociális nevelést, hogy senki ne kerüljön a társadalom peremére, valamint meg lehessen magyarázni a gyerekeknek, mit jelent a hajléktalanság. Albert József szerint a társadalom sem kezeli jól ezt a problémát, hiszen vagy naivan segítünk, vagy undorodva fordulunk feléjük.

Kinek a felelőssége? Vágó Gábor szerint a társadalomé. Ha valahol emberek fedél nélkül élnek, ott biztosan probléma van a társadalomban is. Segíteni azonban nagyon nehéz, hiszen Veszprémben a Befogadás Háza is 100 százalékos kihasználtsággal működik, az önkormányzatok nem tudnak több pénzt juttatni a hajléktalanok ellátására, és az emberek szemléletmódja is más. Emellett meg kell említeni, hogy a hajléktalanok társadalma is összetett, van, akin lehet segíteni, van, akin nem. Mégis egyetértett benne mindenki, hogy máshogyan kell viszonyulni a hajléktalanokhoz, a szociális intézményeknek meg kell vizsgálni egyenként, ki miért került az utcára, valamint már a megelőzésnél ott kell lenni.

A Közpolitikai Vitaestek elnevezésű programsorozatot a veszprémi LMP szervezi. Gerstmár Ferenc elmondta, minden hónapban igyekeznek egy aktuális témát találni, amellyel kapcsolatban szakértőket szólaltatnak meg.

Janni Anikó
további cikkek
Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen kultúra Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen „A Brigád a múltból köpi az új kottát” – hangzik el a Killakikitt és az NKS közös, 1328 című albumának egyik számában. Péntek este pedig Veszprémben is megmutatták, hogy tíz év után sem felejtettek el rappelni. A Brigád jubileumi turnéjának első állomása az Expresszó volt, ahol egy majdnem telt házas, elképesztően jó koncertet kaptunk. De vajon létezik még underground rap Magyarországon, amikor az előadók ennyi embert képesek megmozgatni? 2026. október 31. 17:29 Benyújtották a 2027-es költségvetést közélet Benyújtották a 2027-es költségvetést Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek péntek - a dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható. 2026. október 31. 10:58 Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? közélet Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? Eladja csehországi és szlovákiai üzlethálózatát a Tesco, a több száz áruházat egy holland központú kiskereskedelmi óriás veszi át. A pénteken bejelentett megállapodás a magyarországi üzleteket egyelőre nem érinti, a vállalat azonban nem zárta ki, hogy később a hazai érdekeltségeitől is megváljon. Veszprémben jelenleg két Tesco működik, így a brit áruházlánc jövőjével kapcsolatos döntéseknek helyi jelentőségük is lehet. 2026. október 30. 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.