Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az igazi siker a veszprémiek öröme

2011. január 18. 5:00
Az Aditus Tanácsadó Zrt. és a város közötti együttműködésről Balogh Balázzsal, a cég regionális igazgatójával beszélgettünk. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Új helyre költözött az Aditus Tanácsadó Zrt., amely Virág Benedek utcai irodáját kinőtte, és a Vörösmarty térre tette át veszprémi székhelyét.


Balogh Balázs

– Ha van, aki még nem ismerné az Aditus Tanácsadó Zrt.-t, mi az, amit feltétlenül tudnunk kell róla?

– Fő profilunk a pályázati és pénzügyi tanácsadás, valamint a projektmenedzsment, amelyben elsősorban a települési és a megyei önkormányzatokkal, kistérségi társulásokkal dolgozunk együtt, de segíteni tudunk minden olyan intézménynek is, amely fejlesztési terveit az Európai Unió valamely forrásból kívánja megvalósítani. Sikeres működésünkre partnereink számának dinamikus növekedése és a segítségünkkel eddig megvalósult számtalan projekt a bizonyíték.

– Mióta dolgoznak együtt Veszprém városával?

– Együttműködésünk 2007 végén indult, s ennek keretében több fejlesztés támogatásának előkészítésében, a pályázatok, a különböző tanulmányok megírásában és megvalósításában tudunk közreműködni. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata meghatározó szereplő partnereink között, ráadásul a település megbízásából készített projektjeink 90 százalékban nyertek, és közülük sok – mivel már megvalósítási fázisban vannak – a lakosság számára is kézzel fogható. A veszprémiek öröme és elégedettsége az igazi siker a számunkra.

– A Veszprémben zajló fejlesztések közül melyekre a legbüszkébb?

– A majdnem kéttucat projekt közül kettőt szeretnék kiemelni. Az egyik, és talán legfontosabb a belváros rehabilitációja, amelyet tavaly szeptemberben nyilvánítottak nyertes projektté. Jelenleg a támogatói szerződés megkötésének időszakában járunk, reméljük, egy hónapon belül aláírásra is kerül a dokumentum, amellyel közel 1,84 milliárd forintos támogatáshoz jutna a város, és persze vele együtt az érintett számos veszprémi vállalkozás. Azért vagyok különösen büszke erre a projektünkre, mert olyan összetett és bonyolult volt, amilyennel kevés tanácsadócégnek van módja dolgozni. A másik, szintén kiemelt eljárásrendben zajló fejlesztésünk a Kolostorok és kertek a veszprémi vár tövében. Erre már biztosan sokan felfigyeltek a veszprémiek közül, hiszen december 31-ével zárult a beruházás műszaki megvalósítási szakasza, és rövidesen a nagyközönség is birtokba veheti a munka eredményeit. Reméljük, hogy a Séd völgye a következő időszakban nem csak a veszprémieknek, hanem az ide látogató turistáknak is kedvelt kirándulóhelye lesz.

Janni Anikó
további cikkek
Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen kultúra Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen „A Brigád a múltból köpi az új kottát” – hangzik el a Killakikitt és az NKS közös, 1328 című albumának egyik számában. Péntek este pedig Veszprémben is megmutatták, hogy tíz év után sem felejtettek el rappelni. A Brigád jubileumi turnéjának első állomása az Expresszó volt, ahol egy majdnem telt házas, elképesztően jó koncertet kaptunk. De vajon létezik még underground rap Magyarországon, amikor az előadók ennyi embert képesek megmozgatni? 2026. október 31. 17:29 Benyújtották a 2027-es költségvetést közélet Benyújtották a 2027-es költségvetést Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek péntek - a dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható. 2026. október 31. 10:58 Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? közélet Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? Eladja csehországi és szlovákiai üzlethálózatát a Tesco, a több száz áruházat egy holland központú kiskereskedelmi óriás veszi át. A pénteken bejelentett megállapodás a magyarországi üzleteket egyelőre nem érinti, a vállalat azonban nem zárta ki, hogy később a hazai érdekeltségeitől is megváljon. Veszprémben jelenleg két Tesco működik, így a brit áruházlánc jövőjével kapcsolatos döntéseknek helyi jelentőségük is lehet. 2026. október 30. 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.