Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Magyarországon sajtószabadság van

2011. január 16. 3:00 // Forrás: MTI
Többpárti tárgyalások folytak 2009-ben egy új médiatörvény elfogadásáról, és ezen megbeszélések során teljes körű egyetértés jött létre. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Magyarországon 2011-ben is sajtószabadság van - jelentette ki szombaton a fideszes Deutsch Tamás, aki szerint az elfogadott médiatörvény továbbra is olyan jogszabályi keretet határoz meg, amely garanciáját adja a sajtó szabadságának. Az európai parlamenti képviselő budapesti sajtótájékoztatóján példaként azt mondta: 2011. január 1-je óta egyetlen újságírót sem rabosítottak, és biztos benne, éppen a médiatörvény az egyik garancia arra, hogy soha ne fordulhasson elő Magyarországon, hogy azért rabosítsanak egy újságírót, mert a munkáját végzi. Megjegyezte, néhány éve, az MSZP-SZDSZ-kormány alatt "mintha Magyarországon újságírókat rabosítottak volna".

"Jól emlékszem-e arra, hogy akkor (...) az említett magyarországi pártok nagy európai politikai családja" közül egyetlen egy sem tartott meghallgatást az Európai Parlamentben? - tette fel a kérdést.

Deutsch Tamás azzal kapcsolatban, hogy az emberi méltóság védelmét - amely a médiatörvényben szerepel - többen "puha kategóriaként" említik, azt a példát hozta, hogy a napokban az ATV egyik műsorában egy "magát alkotmányjogásznak tartó úriember" a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos törvénnyel összefüggésben azt mondta: a beadott kereseteket az Alkotmánybíróságnak az emberi méltóság védelmére hivatkozva kellene elfogadnia, és a törvényt hatályon kívül helyeznie.

A fideszes politikus az MSZP kritikáira reagálva azt idézte fel, hogy 2009-ben többpárti tárgyalások folytak egy új médiatörvény elfogadásáról, és ezen megbeszélések során teljes körű egyetértés jött létre először egy új médiatörvény koncepciójáról, majd erre épülve egy új törvény teljes normaszöveg-javaslatáról. Ezt a normaszöveget az MSZP elnöksége és frakciója támogatta. Az akkor a szocialista párt által támogatott médiatörvény-tervezet valamennyi lényeges eleme a most elfogadott médiatörvényben is szerepel - tette hozzá, azt kérdezve: "mikor hazudott az MSZP?"

Deutsch Tamás szerint az európai politika úgy működik, hogy az európai baloldal - és minden országban a baloldal, valamint a liberális erők - kettős mércét alkalmaznak. "Amit ők megtehetnek, azt a néppárti politikai erők, a jobboldalhoz tartozó politikai erők nem tehetik meg" - vélekedett, kijelentve: ugyanez a kettős mérce tapasztalható az elmúlt hetek politikai viharában.

"Magyarként is, európaiként is, demokrata politikusként is, mióta a közélet ügyeivel foglalkozom, az egyik legfontosabb kérdés számomra az, hogy mindenhol a világon, de mindenekelőtt a saját hazámban sajtószabadság legyen" - mondta, hozzáfűzve, hogy amíg őt a magyar közéletben látják, addig senkinek nincs félnivalója attól, hogy Magyarországon nem lesz sajtószabadság. "Elképzelhetetlennek tartom azt, hogy én magam bármilyen módon a magyar közéletben részt vegyek akkor, hogy ha Magyarország oda jutna vissza, amely helyzet alapvető megváltoztatása érdekében 1988. március 30-án harminchat társammal együtt, harmincheten megalapítottuk a Fiatal Demokraták Szövetségét" - közölte.

Megjegyezte, nagyon bízik abban, hogy hosszú-hosszú éveken keresztül a Népszabadság megjelenhet azzal a címlappal, hogy "a megjelenés napján a sajtószabadság megszűnt", ugyanis éppen ez jelenti azt, hogy sajtószabadság van.

A médiatörvény elleni pénteki budapesti tüntetésre Deutsch Tamás úgy reagált: Magyarország szabad ország, az emberek szabadon elmondhatják véleményüket.

A külföldi bírálatokat firtató újságírói felvetésre példaként ismertette egy CDU-s és egy CSU-s EP-képviselő korábbi közleményét, amelyben úgy vélekedtek, hogy a Magyarország ellen indított kampány a kétharmados Fidesz-többség miatti irigységből táplálkozik.

Deutsch Tamás közölte azt is, személy szerint nem ért egyet az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselőjének azon álláspontjával, amely szerint nem elég megvárni, hogyan alakul az új magyar médiatörvény gyakorlata, módosítani kell a törvényt. A fideszes EP-képviselő szerint az európai gyakorlatnak megfelelő a magyar médiatörvény tartalma, és ha "annyira borzalmas" lenne a jogszabály, a gyakorlatban annak már meg kellett volna mutatkoznia.

vehir.hu
további cikkek
Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen kultúra Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen „A Brigád a múltból köpi az új kottát” – hangzik el a Killakikitt és az NKS közös, 1328 című albumának egyik számában. Péntek este pedig Veszprémben is megmutatták, hogy tíz év után sem felejtettek el rappelni. A Brigád jubileumi turnéjának első állomása az Expresszó volt, ahol egy majdnem telt házas, elképesztően jó koncertet kaptunk. De vajon létezik még underground rap Magyarországon, amikor az előadók ennyi embert képesek megmozgatni? 2026. október 31. 17:29 Benyújtották a 2027-es költségvetést közélet Benyújtották a 2027-es költségvetést Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek péntek - a dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható. 2026. október 31. 10:58 Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? közélet Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? Eladja csehországi és szlovákiai üzlethálózatát a Tesco, a több száz áruházat egy holland központú kiskereskedelmi óriás veszi át. A pénteken bejelentett megállapodás a magyarországi üzleteket egyelőre nem érinti, a vállalat azonban nem zárta ki, hogy később a hazai érdekeltségeitől is megváljon. Veszprémben jelenleg két Tesco működik, így a brit áruházlánc jövőjével kapcsolatos döntéseknek helyi jelentőségük is lehet. 2026. október 30. 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.