Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Helyszíni tárgyalást kért a harmadrendű vádlott

2011. január 14. 3:00 // Forrás: [origo]
Helyszíni tárgyaláson akar vallomást tenni a Cozma-ügy harmadrendű vádlottja, Sz.Iván. A bíróság később dönt a kérésről. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Helyszíni tárgyalás megtartását kérte a Cozma-ügy szerdai tárgyalásán az emberöléssel vádoltak közül Sz. Iván harmadrendű vádlott. A férfi közölte, hogy ott akar vallomást tenni. A váratlan indítványról később dönt a bíróság.

Szerdán hallgatta meg a bíróság azt a tanút is, akinek mentős szakképzettsége van, és elsőként próbálta Marian Cozmát újraéleszteni. A sportoló még élt, amikor fölé hajolt, de szólni már nem tudott, majd leállt a pulzusa és a légzése. Újraélesztés közben vette észere a vérző sebet a mellén. Azt is elmondta, hogy Marian Cozma után egy "nagy darab" férfi futott fölfelé, a rendőrségi fotókon R. Sándor elsőrendű vádlottal azonosította.

Egy védett tanú szerint a mozdulatlanul fekvő Cozmát a támadói közül néhányan még fejbe is rúgták.

Egy másik tanú arról beszélt, hogy a diszkóba beözönlött egy csoport férfi, akik pillanatok alatt verekedést kezdeményeztek. A következő tanú is azt mondta el, hogy az említett férfiak megjelenése agresszív volt, közülük többen is ütötték-rúgták Cozmát, széket dobáltak, egy pezsgős üveget pedig éppen az ő asztalukról kapott fel egy férfi, hogy azzal verekedjen.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető két sporttását, a szeb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették. Az emberölés ügyében hét ember ellen emeltek vádat.

vehir.hu
további cikkek
Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen kultúra Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen „A Brigád a múltból köpi az új kottát” – hangzik el a Killakikitt és az NKS közös, 1328 című albumának egyik számában. Péntek este pedig Veszprémben is megmutatták, hogy tíz év után sem felejtettek el rappelni. A Brigád jubileumi turnéjának első állomása az Expresszó volt, ahol egy majdnem telt házas, elképesztően jó koncertet kaptunk. De vajon létezik még underground rap Magyarországon, amikor az előadók ennyi embert képesek megmozgatni? 2026. október 31. 17:29 Benyújtották a 2027-es költségvetést közélet Benyújtották a 2027-es költségvetést Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek péntek - a dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható. 2026. október 31. 10:58 Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? közélet Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? Eladja csehországi és szlovákiai üzlethálózatát a Tesco, a több száz áruházat egy holland központú kiskereskedelmi óriás veszi át. A pénteken bejelentett megállapodás a magyarországi üzleteket egyelőre nem érinti, a vállalat azonban nem zárta ki, hogy később a hazai érdekeltségeitől is megváljon. Veszprémben jelenleg két Tesco működik, így a brit áruházlánc jövőjével kapcsolatos döntéseknek helyi jelentőségük is lehet. 2026. október 30. 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.