Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sorra nyílnak a jégpályák a Balatonon

2011. január 4. 0:12 // Forrás: hírszerző/vehir.hu
Egyre több helyen jelölnek ki korcsolyapályát a Balatonon. Már hétvégén több ezren mentek a tó jegére. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Akkor még egyetlen helyen sem volt kijelölt pálya. Szakemberek szerint vasárnap még nem volt ugyanis biztonságos a jég, hétfőn viszont már az. Ahol van kijelölt pálya, az önkormányzat garantálja a biztonságot, és életmentők is vigyáznak a korcsolyázókra.

A Balaton jegére elvileg nemcsak a kijelölt helyeken szabad rámenni. Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetője korábban a Független Hírügynökségnek azt mondta: aki el akar távolodni a parttól, semmiképpen se menjen egyedül. Az extrém sportokat űzők pedig érdeklődjenek a helyiektől és a sportegyesületektől, hogy hol biztonságos a jég. A Balatonon nagyon változó ugyanis a jég vastagsága. A hőforrások felett előfordulhat, hogy elvékonyodik és veszélyesség válik a jég - tette hozzá.

Már a hétvégén sokan birtokba vették a Balatont. Várhatóan kedden hivatalosan is kijelölik a balatonfüredi Eszterházy strandon a korcsolyapályát, amely reggel kilenc órától lesz látogatható. A part közelében már több mint tíz centiméter vastag a jég. Forralt bor, tea, korcsolya-, illetve fakutya-kölcsönző, esti hangulatvilágítás és zene várja a vendégeket.
 

 

vehir.hu
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. ma 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. ma 14:56 Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész gyászhír Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. ma 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.