Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Közösségi társadalom a cél

2011. január 3. 5:00
Legalább három kívánságom teljesüljön 2011-ben – nyilatkozta lapunknak Nagy Piroska független önkormányzati képviselő. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom


Nagy Piroska

A civil autonómia kiszélesedése

– Szélesebb körben kell bevonni a civileket az előkészítő munkába, nagyobb civil támogatás, nagyobb ellenőrzés és kontroll szükséges. Mivel kétharmados többségű városvezetés működik, az egyeztetések csak úgy valósulhatnak meg helyesen, ha szolidaritás működik az egyes választókerületek között, ha nem csak a választott képviselői akarat valósul meg, hanem a civil közösség is élhet jogával, és széles körben érvényesítheti az ellenőrizhetőség, az átláthatóság elvét.

Kollektív képviselői felelősségtudat

– Fontosnak tartom a költségvetés előkészítésénél, vagy az éves feladattervek végrehajtásánál a kollektív képviselői felelősségtudat kialakulását. Ebben valamennyi képviselőnek egyet kell érteni, azokat a prioritásokat kell támogatni, amelyek a szolgáltató önkormányzat feladatai. Régi álmom a szolgáltató önkormányzatban három fontos pillérének megvalósulása: az e-demokrácia, az e-közigazgatás és a szolgáltató tevékenység megerősítése.

Költségvetési és állampolgári fegyelemmel szervezeti stabilitás

– Legyen meg a költségvetési állampolgári fegyelem és stabilitásra való törekvés mindannyiunkban. Ezt akkor lehet megvalósítani, ha a külső forrásokat, kormányzati támogatásokat üzleti típusi menedzseléssel használjuk fel. Ne csak az ötletek indukálása legyen a cél, világos stratégia, új szervezeti struktúra mellett a közösségi igényeket tárjuk fel. A centralizáció mellett a belső költségvetési fegyelmet, az és egyensúlyra való törekvést, a kockázatok csökkentésére irányuló magatartást tartom a legfontosabbnak.

Ön mit tehet hozzá ezen célok eléréséhez?

– Új munkamódszer kialakításába kezdetem, hogy a kezdeti nehézségek után szakmai kompetenciával, szakértői támogatással vezethessem a pénzügyi és költségvetési bizottságot. Ez azt jelenti, hogy átnézem a féléves munkatervet, először azokat a témákat, amelyekben jártas vagyok. Amiben kevésbé van ismeretem, ott már az előkészítésénél megkeresem az előterjesztőt, az intézményt vagy költségvetési szervet, majd egyeztetek azzal az alpolgármesterrel, akihez a téma tartozik. A bizottsági tagok elmondják véleményüket, majd a tulajdonosi bizottság tagjaként is formálhatom az adott ügy kimenetelét.

Ha a város lehetőségeivel, a külső kontextuális tényezőivel és a helyi értékeivel együtt a közösségi társadalomra épít, úgy létrehozható egyfajta stabilitás, még akkor is, ha mára viszonylag nagy költségvetési hiányt halmozódott fel.

Szép új évet kívánok minden kedves olvasónak!

Cseh Zoltán
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. ma 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. ma 14:56 Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész gyászhír Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. ma 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.