Balogh Elemér író így fogalmazott:
Egy, a közelmúltban napvilágot látott elemzés szerint 1849 után az osztrák hatóságok 120 magyar szabadságharcost végeztek ki. 1919 után az úgynevezett fehér terror során hetven egynéhány vöröskatonát, népbiztost, Lenin-fiút ítéltek halálra. 1945 után az antifasiszta népbíráskodás során 189 háborús bűnöst juttattak kötélre. Ami a megtorlásokat illeti, a tömeggyilkos Kádár és vérbírái túltettek mindezeken. Máig nem tudni pontosan, hogy hány ötvenhatos szabadságharcost akasztottak föl, lőttek főbe vagy vertek agyon a forradalomban való részvétel miatt. Gosztonyi Péter, a Svájcban élő történész 453 főben jelöli meg a kivégzettek számát, hazai kutatók óvatosabb becslése alapján 320 és 360 közöttire tehető a kivégzettek száma.
Nem csoda, hogy hiányoznak a pontos adatok, hiszen a szocialista hóhérok a legnagyobb titokban követték el bestiális gyilkosságaikat, számos gaztettüknek máig nincs nyoma. Néhány kirakatpernek szánt bírósági színjátékon kívül zárt tárgyalásokon születtek meg a justizmordok, az egykori újságok még elvétve is alig adtak hírt a titokban lebonyolított eljárásokról. Rettegtek az újabb népharagtól és a külföldi fölháborodástól.
Az intézményesített hazudozás és szemfényvesztés légkörében csak suttogva terjedtek a valódi hírek, hogy több, mint húszezer embert zártak börtönbe, további tíz- és tízezrek sorsa lett az internálás, a kényszerlakhely kijelölése, a munkahelyi elbocsátás, családok életének derékba törése. A magyar ifjúság színe-virágját lekaszabolták.
Minderről máig alig tud valamit a tájékozatlan és feledékeny társadalom. A szabadon választott magyar parlamentnek még ma is van olyan szocialista tagja, aki az alkotmányunkban törvénybe iktatottakkal ellentétben az ötvenhatos forradalmat fasiszta keretlegények randalírozásának hirdeti, vagy aki a szabadságharcosok kegyetlen üldözését a törvényes rend védelmeként fogalmazza meg, s gyalázat, hogy akad olyan magyar író, aki történelmünk egyik legiszonyatosabb megtorlását jogos igazságszolgáltatásnak mondja. Ifjúságunk jóformán semmit nem tud azokról a lélekemelő októberi napokról, amelyekről a Nobel-díjas Albert Camus francia író úgy emlékezett meg, hogy „a legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és az igazságért, mint bármelyik nép a világon”, és jóformán semmit nem tud a forradalom vérbefojtását követő példátlan kegyetlen és aljas bosszúhadjáratáról.
Ez a mai nap, a forradalom miniszterelnöke és társai galád meggyilkolásának ötvenedik évfordulója ne csak az egykori gyalázatra emlékeztessen bennünket, hanem arra is, hogy nagyon sok tennivaló vár még ránk, ahhoz, hogy a forradalom hőseinek és áldozatainak emléke ne csak az ünnepi megemlékezéseken, hanem a magyar nép szívében is megkaphassa a méltó elismerés – fejezte be gondolatait Balogh Elemér író.
