Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szabad-e bejönni?

2010. december 24. 4:00
Mintegy 2000 évvel ezelőtt az Úristen elküldte nekünk Jézus Krisztust, akinek születéséről angyal adott hírt. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Művészetek Háza Betlehemes Játékot szervezett december 23-án délután a várban, a Szentháromság téren. Az előadásban a Kis-Bakony Néptáncegyüttes, Szelle Dávid, a Pannon Várszínház színésze és a Rózsa Úti Általános Iskola diákjai vettek részt.


Szelle Dávid

„Ne félj Mária, kegyelmet találtál Istennél. Édesanya leszel: Fiad fog születni, akit majd Jézusnak nevezel. Hatalmas lesz Ő, és a Magasságos fiának fogják hívni. Néki adja Isten Dávid király székét. És mindörökké uralkodik Jákob házán, királyságának soha vége nem lesz” – mondta Gábriel angyal.

Csütörtök délután a várban újra megelevenedett Jézus születésének története, mindenki átélhette, ajándékot adtahatott a gyermeknek. A szervezők gondoskodtak meleg teáról és forralt borról. A gyerekek az előadás mellett az állatsimogatást is élvezhették, megnézhették azokat az állatokat, akik Jézus Krisztust is melegítették a jászolban.

Az eseményen Porga Gyula polgármester és dr. Márfi Gyula érsek is részt vett.

Janni Anikó
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. ma 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. ma 14:56 Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész gyászhír Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. ma 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.