Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elkészült az új kolontári védőgát

2010. december 24. 0:01 // Forrás: MTI
Elkészült a vörösiszap-katasztrófa sújtotta térség teljes biztonságát garantáló kettes gát Kolontáron. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A védmű gáttestének és résfalának műszaki átadása megtörtént - mondta Takács Árpád ezredes, az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnoka csütörtökön az MTI-nek. A Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely biztonságát garantáló völgyzáró gát 1300 méter hosszú. Takács Árpád elmondta, hogy a védmű kiegészítő funkciójaként szolgáló beépített zsilip és automata semlegesítő rendszer kiépítése a tervek szerint január elején fejeződik be.

A vízzáró technológiával megépült kettes gát megvédi a településeket az esetleges újabb iszapömléstől, összefogja és szabályozott medrekben engedi majd ki a semlegesített csurgalékvizeket.

Az alapjainál harminc méter, koronájánál hat méter széles, mintegy öt méter magas építmény a timföldgyár által már korábban megépített kettes számú körgát nyomvonalán épült, a zsilippel és az automata semlegesítő rendszerrel minden környezetkárosítást kizárnak - tette hozzá.
 

 

vehir.hu
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. ma 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. ma 14:56 Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész gyászhír Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. ma 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.