Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Dunántúli régiók fejlesztése

2010. december 3. 3:00 // Forrás: Pannon Egyetem
Az egyetemi projekt célja a közép- és nyugat-dunántúli régiók versenyképességének növelése és munkahelyteremtés.

A győri Széchenyi István Egyetem (SZE-Győr) mint konzorciumvezető és a veszprémi székhelyű Pannon Egyetem által alkotott konzorcium az Új Magyarország Fejlesztési Terv TÁMOP-4.2.1/B konstrukciója révén 3 milliárd forint támogatásban részesült. A projekt célja a közép- és nyugat-dunántúli régiók versenyképességének növelése, tőkevonzó és munkahelyteremtő képességének fokozása a két egyetem összehangolt kutatásai által, a kutatási kapacitások nemzetközi szintű fejlesztésével.

A felsőoktatási intézmények a projekt megvalósításával jelentős lépést tesznek a kutatóegyetemmé válás irányába. A stratégiai kutatások konkrét célkitűzése magas hozzáadott értékű, környezetkímélő és energiahatékony járműipari termékek, technológiák és üzemanyagok fejlesztése, tekintettel az általános környezettudományi és energiagazdálkodási szempontokra és a fenntartható fejlődésre.

A két egyetem közös projekt-stratégiája túlmutat a pályázatban vállalt tevékenységen – egy regionális együttműködésre épülő kutatóintézet létrehozásáról határozott a partner-intézmények vezetősége. E stratégia rövid távú tervei között szerepel a projekt témájához kötődő MTA kutatócsoport létrehozása, amely megalapozza a kutatási együttműködés folytatását.

A projektstratégia kiemelt témái: új anyagok, nanotechnológia, tribológia, megújuló energiaforrások (üzem- és kenőanyagok), illetve jármű-informatika.

A projekt szakmai rendezvényére 2010. december 1-jén, szerdán került sor a Széchenyi István Egyetem „E” épületének V.I.P. termében (Győr, Egyetem tér 1.). A 9.30-kor kezdődő programon dr. Szekeres Tamás, a SZE-Győr rektora mondott köszöntőt, majd dr. Palkovics László, a projekt kutatási igazgatója, a SZE-Győr Járműipari Regionális Egyetemi Tudásközpontjának kutató professzora ismertette a projekt stratégiáját. A SZE-Győr részéről dr. Czinege Imre, a Pannon Egyetem részéről dr. Kristóf János, a két felsőoktatási intézményben zajló kutatás vezetői adtak átfogó képet a projekt-tevékenységről, ezután a négy kutatási főirányhoz kapcsolódó előadások következtek.

Az ebédszünetet követően a projektben részt vevő kutatók és az ipari partnerek közötti kerekasztal-beszélgetéssel zárult a szakmai program. Utóbbi kezdeményezés azon a célkitűzésen alapul, hogy bár a projekt közvetlen célja az alapkutatási kapacitások és kompetenciák intenzív fejlesztése, a kutatási tématerületek a kapcsolódó iparág kulcsproblémáinak megoldására fókuszálnak, ezzel biztosítva a projekt során létrejövő eredmények későbbi hasznosulását. Az érintett stratégiai iparágak vezető hazai képviselői ezért kaptak meghívást a kutatási koncepció kialakításában való részvételre, s a két egyetem partnerként továbbra is számít a gazdasági szereplők aktív együttműködésére a projekt megvalósítása során.

vehir.hu
további cikkek
Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! oktatás Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával, a főiskola új képzési, társadalmi irányvonaláról és a február 15-i jelentkezési határidőről beszélgetettünk. Az intézmény 2025-től a szociális és egészségügyi területeken indított képzéseket, kiszélesítve ezzel a hallgatók számára elérhető lehetőségeket. tegnap 11:41 Óvodások ismerkedtek a környezetvédelemmel közélet Óvodások ismerkedtek a környezetvédelemmel Tizenkettedik alkalommal rendezte meg óvodásoknak szóló természtvédelmi vetélkedőjét és rajzpályázatát a Szilágyi Keresztény Iskola. Kedden hirdettek eredményt. 2026. január 27. 21:51 Ismét az élmezőnyben van a Lovassy egy országos rangsorban, de egy másik veszprémi iskola is kiemelkedő eredményt ér el. közélet Ismét az élmezőnyben van a Lovassy egy országos rangsorban, de egy másik veszprémi iskola is kiemelkedő eredményt ér el. Rég nem látott létszámokkal dübörögnek a pedagógusképző felsőoktatási intézmények, lesz tehát tanár, lesz tehát jövő - hangsúlyozta a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára az országos gimnáziumi rangsor díjátadó gálán csütörtökön a budapesti Várkert Bazárban, ahol az is kiderült, hogy a Lovassy László Gimnázium ezen a listán is az élmezőnyben van, de egy másik veszprémi iskola is megjelent a díjazottak közt. 2026. január 16. 13:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.