Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tiszta Európa program

2010. november 9. 10:18
Közel 400 ezer négyzetméter hulladéklerakó terület környezetszennyezése szűnhet meg, és kerülhet vissza eredeti természeti állapotába.

Fontos állomásához érkezett az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás Tiszta Európa elnevezésű programja. A társulás a rekultivációs pályázat második fordulójára 2010. november 2-án nyújtotta be pályázatát a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóságához.

A második forduló tervezett bruttó támogatási igénye 3,6 milliárd Ft. A támogatás elnyerése esetén a társulás 33 állami és önkormányzati tulajdonú lerakó rekultivációját végezheti el 100%-os uniós támogatással. Olyan beruházássorozat veszi kezdetét, amely mintegy 100 ezer ember napi életét érinti, és eredményeképpen közel 400 ezer m2 lerakó terület környezetszennyezése szűnik meg, és kerülhet vissza eredeti természeti állapotába.

A pályázatban résztvevő hulladéklerakók:
Apácatorna, Bakonybél, Bakonynána, Balatonalmádi, Balatonfüred, Balatonrendes, Csabrendek, Dabrony, Dáka, Devecser, Felsőörs, Gyepükaján, Hosztót, Kapolcs, Káptalanfa, Kiscsősz, Lovas, Magyarpolány, Nagyalásony, Nagypirit, Nemesgulács, Nemeshany, Noszlop, Nyárád, Pápa, Pápasalamon, Somlóvecse, Szentimrefalva, Tapolca, Ukk, Veszprémgalsa, Zalameggyes, Zalaszegvár.

A projekt része a kiviteli tervek készítése, a közbeszerzés lefuttatása, a területek előkészítése, tereprendezése, a felmerülő régészeti feltárások és a lőszermentesítés elvégzése, a kivitelezés és az építési munkák, az ezekhez kapcsolódó mérnöki felügyelet és műszaki ellenőrzés, a projektmenedzsmenti feladatok (általános menedzsment, műszaki szakértők, pénzügyi, jogi szolgáltatásokkal együtt, könyvvizsgálat) ellátása és a tájékoztatási tevékenység.

A pályázat során teljesíteni kell a II. forduló költségeire és forrásaira vonatkozó vállalásokat, figyelembe véve azt, hogy a megvalósítás elismert költsége a Társulási Tanács határozata alapján a 3,6 milliárd Ft-ot nem haladhatja meg.

A társulás a benyújtandó pályázatban – tekintettel arra, hogy nem jövedelemszerző tevékenységet szolgál – az igényelhető maximális támogatási mértékkel számol. A kivitelezés során az el nem számolható, esetlegesen felmerülő többletköltségek fedezetét a társulás saját forrásból kívánja biztosítani.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.