Ki ne emlékezne az 1953-as mérkőzésre, melyen az Aranycsapat 6:3-as győzelemmel írta be magát és Magyarországot a történelembe! A „Világhírű magyarok a VEAB-ban” című előadássorozat vendége november 3-án Buzánszky Jenő labdarúgó volt, akivel Varga Róbert újságíró beszélgetett az MTA VEAB-székházban.
Buzánszky Jenő 1925-ben szüetett Dombóváron, 49-szeres magyar válogatott labdarúgó, az Aranycsapat hátvédje, edző, sportvezető. Az Aranycsapat egyetlen vidéki tagja volt. Játszott 1953-ban Londonban „az évszázad mérkőzésén”. Tagja volt a Helsinki olimpia bajnokcsapatának, és játszott a berni világbajnoki döntőben is.
– Azért lett 6:3 a mérkőzés vége, mert a Grosics csak hármat kapott. Ez a magyar labdarúgás legnagyobb sikere volt, hiszen az angolok nem kaptak még ki soha hazai pályán. Olyan fontos meccs volt, hogy amikor Torontóban vendégeskedtünk egy milliomosnál, ő büszke volt arra, hogy 1953-ban labdaszedő volt a meccsen. Annak idején nagyobb népszerűsége volt a labdarúgásnak. Azt szoktam mondani, hogy nem a közönség viszi a futballt a pályára, hanem a futball viszi a közönséget. Ez hiányzik a magyar fociból – mesélte Buzánszky Jenő.
Buzánszky Dombóváron rongylabdával és teniszlabdával futballozott mezítláb gyerekkorában. Tizenkét évesen a vasút toborozta a focistákat, és bármilyen hihetetlen, majdnem nem került be a csapatba, mivel nem tudott dekázni. Amikor pályára lépett, és játszani látták, mégis rá esett a választás. Ahogy az Aranycsapat tagja mondta, meg kellett tanulnia a futball alapjait, hiszen aki az ábécét nem tudja, az olvasni sem tud.
A gimnáziumi évek is a labdarúgással teltek, akkor még csatárként. Pécsett Szabó Péter edzette, aki hátvédnek állította be. Ezt a posztot nem szerettem, mert innen nem lehetett gólt lőni – mondta Buzánszky Jenő. – Azóta még a villanyszerelőkkel sem vitatkozom, hiszen ha akkor nem küldenek arra a posztra, ma nem lennék itt.
Több nyertes meccs, 34 hónap katonaság után elérkezett az idő, hogy a kettes számú mezt a válogatottban magára öltse, és ne is engedje át másnak. Az olimpiai győzelem után kapták a meghívást az angoloktól, akik magabiztosan nyilatkoztak arról, hogy a magyarokat megverik majd.
– Annak idején nem volt televízió, így egyikünk sem tudta, mire számítson. „Az évszázad mérkőzéseként” emlegették mindenhol, felrepítette a magyarokat a világ tetejére. A vereséget az angolok kicsúszásnak hívták, így Pesten 103 ezer néző előtt hét gólt kaptak tőlünk – nosztalgiázott Buzánszky Jenő.
