Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Közös kutatás és képzés

2010. november 3. 4:02
A Pannon Egyetem és a székesfehérvári Energiahatékonysági Klaszter együttműködési megállapodást írt alá november 2-án Veszprémben.

A Pannon Egyetem részéről dr. Rédey Ákos rektor és Zsiborácsné Petró Mária gazdasági főigazgató, az Energiahatékonysági Klaszter részéről pedig Bozsóki Ákos klaszter elnök írta alá azt az együttműködési megállapodást, amelynek keretén belül az együttműködő felek versenypozícióik erősítése érdekében igénybe vehetik azt a tudást, gyakorlati ismeretet, amely a megállapodás értelmében a rendelkezésükre áll.

Dr. Rédey Ákos köszöntőjében utalt rá, hogy a szerződéskötés ösztönzi a közös projektek generálását, amelyek során a kutatás-fejlesztési eredmények alkalmazása technológiai és üzleti előnyöket biztosíthat a klaszter tagjai számára. Az egyetem hallgatóinak számára további szakmai gyakorlati, az egyetem kutatói számára pedig közös kutatási és képzési tevékenységek szervezésére nyílik lehetőség. Az együttműködés során megvalósuló fejlesztések – tette hozzá a rektor – az energiafogyasztók költségeinek, és ezen keresztül az üvegházhatású gázok mennyiségének a csökkentésében játszanak jelentős szerepet.

Bozsóki Ákos ezt követően röviden ismertette az Energiahatékonysági Klaszter céljait, tevékenységeit. Beszédében elmondta, hogy a klaszter 2009. július 23-án alakult a célból, hogy az épület- és ipari technológiák tulajdonosai, használói energetikai korszerűsítési programjukhoz, valamint átfogó megoldásokhoz kapjanak segítséget. A klaszter olyan új vertikumot hozott létre – tájékoztatott az elnök – amely összefogja a lakossági és az ipari energiafogyasztást érintő majdnem összes szakterületet. Így tagjai képviselik az épületautomatika, épületgépészet, épületszigetelés, erősáramú villamos berendezések, légtechnika, megújuló energiák területek egyes ismert cégeit.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics Tibor: az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány közélet Navracsics Tibor: az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány Az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány - jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban. tegnap 23:56 Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. 2025. december 26. 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. tegnap 0:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.