Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bontás után építkezés

2010. november 3. 4:00
Kijelölték az új családi házak helyét Kolontáron, a közművesítést követően akár már ebben a hónapban megindulhat az építkezés.

A település legmagasabban fekvő részén, a Bezerédi utca folytatásában jelölték ki azt a területet, ahol azok a szerencsétlenül járt családok építkezhetnek, akik Kolontáron kívánnak maradni – tudtuk meg a település polgármesterétől. A megyei földhivatal munkatársai kedden délután helyezték el a karókat, amelyek összesen 30 házhelyet jelölnek. – Az előzetes felmérések alapján 24 család döntött úgy, hogy nem szeretne elköltözni Kolontárról – mondta érdeklődésünkre Tili Károly.


Nagyobb térképre váltás

Egyelőre még csak a fű nő magasra azon a területen, ahol rövidesen megkezdődnek az építési munkálatok. Szerdán délután egyeztetnek az illetékesekkel, mennyi idő szükséges a közművesítéshez, ezt követően indulhat meg a házak építése. Tili Károly úgy fogalmazott, bízik benne, hogy erre már ebben a hónapban sor kerül. Ha a következő két hónapban nem lesz zord az időjárás, szerencsés esetben már a karácsonyt ezekben a házakban tölthetik az új lakók. - Ehhez az szükséges, hogy ne csökkenjen mínusz 5 Celsius fok alá a hőmérséklet, de sajnos ennek kicsi a valószínűsége – mondta a polgármester.


Tili Károly

Az új házak építését váró családok jelenleg ismerősöknél, barátoknál laknak, illetve olyan üresen álló, eladásra váró lakásokban, amelyek a katasztrófa miatt elértéktelenedtek. Néhányan albérletbe költöztek, az ő kiadásaikat fél évre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat átvállalta.


Az építkezésre kijelölt terület

A kormány megrendelése alapján a Kós Károly Egyesülés tervezte a családi házakat, melyek átlag négyzetméterenkénti bekerülési költsége 150 ezer forint. A házak a kétszobás, hatvan négyzetméteres típustól az ötszobás, csaknem száz négyzetméter alapterületű épületekig különböző méretekben készülnek majd.

Cseh Zoltán
további cikkek
Navracsics Tibor: az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány közélet Navracsics Tibor: az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány Az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány - jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban. tegnap 23:56 Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. 2025. december 26. 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. tegnap 0:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.