Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Újabb gátat építenek

2010. november 2. 0:05 // Forrás: MTI
Másfél kilométer hosszú védőgátat építenek Kolontárnál, az egy hónappal ezelőtt megsérült zagytározó közelében.

A védmű tervezése már megkezdődött, a kivitelezés jövő héten indulhata vasúti töltések mellett, a timföldgyár által már megépített kettes számú körgát nyomvonalán - tudta meg az MTI tudósítója a Veszprém megyei településen. A kilenc halálos áldozatot követelő katasztrófát követően, egy hét alatt már megépítettek egy 620 méter hosszú, talpazatánál 25 méter széles és 5 méter magas, koronájánál 6 méter széles gátat, amely kettészelte az iszappal elöntött települést. A védmű összköltsége akkor meghaladta a 115 millió forintot.

A már fűmaggal bevetett töltésoldalú, bazaltkövekkel megerősített gát megépítése miatt a polgármesteri hivatal és templomdomb, valamint a Torna-patak közötti Kossuth és Malom utcában tíz házat kellett elbontani, mert egy esetleges újabb iszapömlésnél visszaduzzasztó hatásukkal veszélyeztették volna Kolontárt.

A már megépült gáthoz hasonló paraméterű védmű építési költsége mintegy félmilliárd forint lesz, és azt a sérült tározót üzemeltető cégnek, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-nek kell állnia, vagy kiviteleznie. A nyomvonalak kijelölése már megtörtént, a tervek keddre elkészülnek, és még a hétvége előtt megkezdik a töltés alapozását - mondták az MTI tudósítójának vízügyi szakemberek Kolontáron, az építendő gát helyét megmutatva.

Az év végéig elkészülő védmű négy funkciót tölt majd be: meggátolja, hogy egy esetleges, újabb iszapkitörés esetén elöntse Kolontár és Devecser, valamint Somlóvásárhely lakott és mezőgazdasági területeit, összefogja a csurgalék-vizeket és szabályozott medrekben kiengedi. Az építmény a talpazatánál 25 méter széles, 4 méter magas, koronájánál 5 méter széles lesz, s esetleg - megfelelő szigetelés után - egy új, záraz technológiai veszélyes hulladéktározóvá is át lehet alakítani - magyarázták. Szakemberek véleménye szerint a védmű a legsúlyosabb havaria-helyzetben is védelmet nyújt a környéken élőknek, és nagyban befolyásolja a helyiek maradásról vagy költözésről hozott döntését.

Egy hónappal ezelőtt, október 4-én délután mintegy egymillió köbméternyi erősen lúgos anyag öntötte el a három települést. Magyarország legsúlyosabb ipari és ökológiai katasztrófája során kilenc ember meghalt, 150-en égési sérülést szenvedtek, 400 ház megsérült, vagy lakhatatlanná vált, 40 utca lett hetekig járhatatlan. A katasztrófahelyzet miatt a kormány három megyére kiterjedően év végéig meghosszabbította a veszélyhelyzet kihirdetését. A környezetvédelmi államtitkár szerint a kár több tíz milliárd forint, de a vörösiszappal elöntött területen 25-30 évig lehet majd érzékelni a pusztítás utóhatását a növényzetben és a Marcalban, illetve a Torna-patakban.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics Tibor: az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány közélet Navracsics Tibor: az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány Az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány - jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban. tegnap 23:56 Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. 2025. december 26. 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. tegnap 0:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.