Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mindenszentek előtt

2010. október 29. 16:00 // Forrás: Veszprém Tv
Jövő hét elején lesz mindenszentek és halottak napja, de már ezekben a napokban is nagy a forgalom a temetőkben.

Napok óta árulják a koszorúkat. A kisebbek 500-600, a nagyobb, szebb kivitelűekért viszont 3500 forintot is elkérnek. Sokan helyeztek már el virágokat, koszorúkat a temetőkben, rendezgetik a sírokat. Ezekben a napokban fokozottan ügyelnek a rendre – mondta a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt temetőgondnokságának üzemvezetője. A héten naponta viszik el a szemetet, rendszeresen söprik a faleveleket. A megemlékezőket hosszabbított nyitva tartással, reggel hét órától este tíz óráig várják. A Vámosi úti temetőben november 1-jén 17 órakor tartják a hagyományos halottak napi megemlékezést – közölte Tóth János. Hétfőn és vasárnap már csak gyalog lehet közlekedni a temetőkben, sehova nem engedik be a járműveket.

A rendőrség is készül mindenszentekre és halottak napjára. A nagyobb temetőknél forgalmat irányítanak és a gépkocsikra is vigyáznak majd - mondta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője. Azt kérik az autóval érkezőktől, jól látható helyen ne hagyjanak értéket a kocsiban. Reiter Barnabás hozzátette, a temetőkben is jelen lesznek, ezzel is elejét véve a zseblopásoknak, egyéb jogsértéseknek.

A Balaton Volán nem sűríti járatait a temetői útvonalakon. A társaság vezérigazgató-helyettese úgy tájékoztatott, lesznek tartalék autóbuszok, ezeket indítják el szükség esetén. Figyelnek arra is, hogy a temetőket érintő útvonalakon a szólók helyett csuklós buszok járjanak.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics Tibor: az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány közélet Navracsics Tibor: az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány Az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány - jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban. tegnap 23:56 Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. 2025. december 26. 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. tegnap 0:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.