Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ötmillió forintból kutatnak

2010. október 29. 4:01
A jövő történelemoktatásának részesévé válnak a Vetési Albert Gimnázium diákjai egy pályázatnak köszönhetően.

A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) „Audiovizuális emlékgyűjtés” című pályázati felhívására jelentkezett a Vetési Albert Gimnázium, és nyert ötmillió forintot a projekt megvalósításához. A pályázat részleteit Némedi Lajos alpolgármester részvételével ismertették csütörtökön délután az intézmény könyvtárában.


Némedi Lajos

A hazai középiskolai történelemoktatásban csekély súllyal szerepel az 1945 utáni korszak, valamint egyes hátrányos helyzetű társadalmi csoportok – a közvéleményt sok tekintetben megosztó – témaköre. Ezen az állapoton változtatni kell, hiszen a diákok állampolgári és szociális kompetenciái, társadalmi tudatossága a jelenkor eseménytörténetének anyagára alapozva, az annak feltárásába való aktív bekapcsolódás (közvetlen tapasztalás, személyesség) lehetőségét is megteremtve, nagyságrendekkel jobban fejleszthetők.

A pályázat keretében a kiválasztott középiskolák diákjainak bevonásával kerül sor az elmúlt évszázad, illetve a közelmúlt történeti eseményeit felidéző, még élő szemtanúk felkutatására a közreműködő diákcsoportok szűkebb környezetében. A feladatot a projektgazda által speciálisan felkészített szaktanárok irányítják és felügyelik.


Imre Tamás

Imre Tamás, történelem szakos pedagógus elmondta, rendkívül összetett munkáról van szó, az elmúlt fél évben számos képzésen vettek részt, amelyeken a pályázat megvalósításához szükséges ismereteket szerezhették meg. A Vetésiből 18 diák 25 interjúval járul hozzá, hogy átfogóbb képet kapjunk a XX. század viharos korszakairól.


Gábor András

A projekt zökkenőmentes lebonyolításában részt vesz Gábor András pedagógus is, aki arról beszélt, hogy a tanároknak csupán koordinációs szerepük van, a diákok készítik az interjúkat, amit kamerával rögzítenek, majd egy 25–40 perces vágott verziót állítanak össze belőle. Az elkészült és nyers anyagot egyaránt feltöltik az internetre, előbbit bárki letöltheti majd, utóbbit a történészek használják fel kutatási céllal.


Szarka László

A pályázat szakmai szempontból rendkívül hasznos, a történelmi oktatásunkat nagy mértékben elősegíti majd, nem véletlen, hogy történelem fakultációs diákok vesznek részt ebben a projektben – mondta el érdeklődésünkre Szarka László, a Vetési Albert Gimnázium igazgatója. A nyert ötmillió forint 10 százalékát fordíthatják eszközök beszerzésére, ez is hozzájárul az intézmény fejlődéséhez.

A jövőben több pályázaton is megmérettetik magukat. – Szerződéskötés előtt áll egy könyvtárfejlesztési pályázatunk, amit a Simonyi és a Botev iskolával közösen adtunk be, itt 24 millió forintot nyertünk. Elbírálás alatt van a „Természettudományos Oktatóközpont” projektünk, ahol 300 millió forint támogatásban bízunk – árulta el az igazgató.

Szarka László köszöntőjében kifejtette: fontos, hogy az intézményekben meghonosodjon a pályázati kultúra. Kérdésünkre elmondta, az önrész nélküli könyvtárfejlesztési projektre például országos szinten mindössze 26-an adták be pályázatukat, holott intézményenként 30, konzorciumban 80 millió forintos támogatást lehetett elnyerni vele. Úgy véli, emögött a felkészületlenség húzódik meg, nagyon sok intézmény nem mer belevágni az ilyen projektekbe, pedig látniuk kell, hogy az egyéb fejlesztési források folyamatosan szűkülnek. – Bátorság és kezdeményezőkészség szükséges hozzá, illetve kell az a fogadó környezet, szakmai segítség, amit a veszprémi önkormányzat maximálisan biztosít – mondta az igazgató.

Cseh Zoltán
további cikkek
Navracsics Tibor: az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány közélet Navracsics Tibor: az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány Az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány - jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban. tegnap 23:56 Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. 2025. december 26. 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. tegnap 0:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.