Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Lapcsevics felismerte Cozma támadóit

2010. október 27. 16:10 // Forrás: MNO
Cozmát többen ütötték-rúgták, székkel verték, majd ő és társai menekülni kezdtek az alagsori helyiségből az utcára.

Ivan Lapcsevics szerb kézilabdázó a rendőrségi szembesítések során felismerte Marian Cozma támadói közül az elsőrendű vádlott Raffael Sándort, a másodrendű Németh Győzőt és a harmadrendű Sztojka Ivánt – hangzott el a Veszprém Megyei Bíróságon, ahol kedden folytatódott a Cozma-ügy tárgyalása. A meghallgatandó Ivan Lapcsevics, az MKB Veszprém volt kézilabdázója nem jelent meg, így a bíró a rendőrségen tett vallomását olvasta fel.

Ivan Lapcsevics vallomása szerint a barátnőjével táncoló Marian Cozma megtámadásának a diszkóban semmi előzménye nem volt. Egyszer csak megjelent három-négy kopasz alak, és lökdösni, ütni kezdték a sporttársát. Elmondta: Cozmát többen ütötték-rúgták, székkel verték, majd Cozma, Uros Vilovski szerb kézilabdázó és maga Lapcsevics is menekülni kezdtek az alagsori helyiségből fel az utcára. Ott először csak ők hárman voltak, s Cozma ingerülten, feldúlva mutatta nekik az arcán a sérüléseket, Uros Vilovski ugyanakkor arra kérte, hogy „menjünk haza” – vallotta a szemtanú kézilabdázó.

Elmondta: hamarosan kirohantak azonban az utcára a táncplaccon verekedők közül hárman-négyen, és bokszolóállást vettek fel. Köztük volt az a „nagy darab vezérféle is”, akinek a fekete pólóján egy csillag volt – vallotta Ivan Lapcsevics. (A csillagos pólós „nagydarab vezérféle” Raffael Sándorral azonos.) Ivan Lapcsevics szerint az utcán Marian Cozma tett egy-két lépést a bokszolóállásban lévő cigányok felé, mutatva a sérüléseit, kérdezve, hogy miért támadták meg, ám erre azok újra nekiestek. Cozma védekezett, és kettőt is leterített az ütéseivel, köztük volt a „vezérféle” is, ám azonnal felugrottak, és támadták tovább a sportolót – vallotta a rendőrségen a tanú, megjegyezve azt is, hogy közben a „kopaszok közül” még mások is kitódultak az utcára.

Ivan Lapcsevics elmondása szerint minden pillanatok alatt lejátszódott, ő csak annyit látott a sötétben, hogy egy jajdulás után Cozma élettelenül a földre zuhant, s a fölé hajoló Zarko Sesumot, szerb kézilabdás társukat „egy kis kopasz” igen nagy erővel fejbe rúgta. (A valóban alacsony termetű és kopasz Németh Győző korábban már elismerte, hogy ő rúgta fejbe Zarko Sesumot.) Ivan Lapcsevics azt látta még – vallotta –, hogy ezt követően Uros Vilovskit legalább húszan kergetni kezdték. A tanú a szúrást nem látta, és arra sem emlékezett, hogy kés lett volna valamelyik támadó kezében. A felolvasott nyomozati vallomásra Raffael Sándor úgy reagált, hogy az utcán ők védekeztek, és nem támadtak.

Nem jelent meg a keddi tárgyaláson Marian Cozma volt barátnője, Claudia Ardelean sem, így a bíró az ő rendőrségi vallomását is felolvasta. E szerint Marian Cozmát tánc közben hátulról és váratlanul érte a támadás, s egyszerre többen is ütötték-rúgták, egy kopasz ember pedig székkel is verte, sőt húzkodták a földön, s Marian Cozma képtelen volt felállni.

A hölgy elmondása szerint az eseményektől igen zaklatott, szinte sokkos állapotba került, de arra emlékszik még, hogy Uros Vilovski igyekezett csitítani a verekedő bandát, mondván: „nyugi fiúk, nem kell a baj!” Mire felért az utcára, Marian Cozma már élettelenül feküdt a földön, felhúzta a véres pólóját, és egy sebet látott a szíve tájékán – vallotta Claudia Ardelean  megjegyezve, hogy Zarko Sesum kérésére beszaladt a szórakozóhelyre vízért, és azzal lelocsolták Marian Cozma arcát.

Emlékezett arra is, hogy Ilyés Ferenc kézilabdázó, Marian Cozma klubtársa és barátja azt kiabálta: „megöltétek, megöltétek!” A tanú a nyomozati vallomásakor elmondta azt is, hogy a cigányok közül senki sem akarta megakadályozni a verekedést, erre csak Uros Vilovski és Zarko Sesum tettek kísérletet, de nem hatott a minden áron balhézni akaró bandára. A tárgyalás csütörtökön tanúk meghallgatásával folytatódik.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait,a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették, mindkettőjükön azonnali műtétet kellett végrehajtani. Az emberölés ügyében hét ember ellen emeltek vádat.

 

vehir.hu
további cikkek
Navracsics Tibor: az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány közélet Navracsics Tibor: az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány Az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány - jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban. tegnap 23:56 Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. 2025. december 26. 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. tegnap 0:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.