Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Gizella VSE köszöntője

2010. október 25. 21:30
Bízunk benne, hogy Brányi Mária alpolgármester asszony révén a jövőben még fontosabbá válnak a királynék városának hölgyei.

Nyílt levél Brányi Mária alpolgármester asszonynak! 

A Gizella Veszprémi Sportegyesület, női labdarúgói örömmel fogadtuk, hogy a 2010-es önkormányzati választásokat követően női alpolgármestere is lett Veszprémnek. Gyönyörű városunkban eddig is kiemelkedő szerepet töltöttek be a lányok, nők, anyák, nagymamák. Bízunk benne, hogy Brányi Mária alpolgármester asszony révén a jövőben még fontosabbá válnak a királynék városának hölgyei, még inkább hozzájárulhatnak megyeszékhelyünk gyarapodásához, szépüléséhez. 

Mi, az Egyesületünk játékosai eddig is igyekeztünk hozzájárulni városunk hírnevének erősbítéséhez, ezért minden év januárjának első hétvégéjén tiszteletünket tesszük Gizella királyné sírjánál. Örömünkre szolgálna, ha tisztelt alpolgármester asszony a következő alkalommal elkísérne bennünket, hogy együtt hajtsunk fejet városunk múltjának meghatározó női alakja, Boldog Gizella előtt.

Ezúton fejezzük ki gratulációnkat kinevezéséhez, kívánunk elegendő erőt, kitartást munkájához.

 

Tisztelettel:

Gere Hajnalka
elnök
Gizella VSE

Borbély Csilla
csapatkapitány
Gizella VSE

vehir.hu
további cikkek
Navracsics Tibor: az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány közélet Navracsics Tibor: az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány Az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány - jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban. tegnap 23:56 Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. 2025. december 26. 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. tegnap 0:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.