Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ruszkik, haza!

2010. október 24. 4:00
Az 1956-os forradalom és szabadságharc pillanatai elevenedtek fel szombat délután az Óváros téren katonai bemutatóval, történelmi játékkal.

Egyenruhás katonák várakoztak egy szovjet 1942-es mintájú ZISZ 3-as típusú tábori ágyú mögött. Páncéltoronyként és élő erők ellen egyaránt bevetették az 1900-as évek közepétől, ehhez 76,2 mm-es lövedéket használtak. A katonák kezében többek között PPS 41-es csigatáros szovjet géppisztoly és 1928 mintájú DP golyószóró pihent.

A forradalmárokat várták az Óváros téren szombaton délután, akik Ruszkik, haza! kiáltással rövidesen megérkeztek, majd az egykori veszprémi eseményeket megidézve szólaltak fel a szabadság mellett. A Pannon Egyetem színjátszóiból álló fiatalok menete tovább vonult a Vár felé. Az Óváros téren pedig közelebbről is szemügyre vehették a kiállított fegyvereket, valamint a tökéletes állapotban lévő 1972-es Csepel D344-est az érdeklődők.

Ez utóbbit, és a Magyarországon egyedüli használható állapotban lévő tábori ágyút egyaránt nagy figyelem kísérte. A fiatalok lelkesen vették irányításuk alá a löveget, de a katonáknál lévő fegyverekről is szerettek volna minél többet megtudni. A Budapestről érkezett Magyar Tartalékosok Szövetsége Katonai Hagyományőrző Tagozat tagjai kis időre szívesen át is adták a kíváncsi gyerekeknek és felnőtteknek a kézifegyvereket.

Az Óváros térre látogatók átélhették az 54 évvel ezelőtt történteket, korhű ruházattal és fegyverekkel, amelyeket ezúttal nem csak egy vitrin üveglapjai mögül kémlelhettek, hanem kezükbe is vehettek.

Galéria
Ruszkik, haza!
Cseh Zoltán
további cikkek
Navracsics Tibor: az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány közélet Navracsics Tibor: az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány Az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány - jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban. tegnap 23:56 Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. 2025. december 26. 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. tegnap 0:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.