Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Országszerte zavargások a franciáknál

tegnap 9:57
Százezrek vettek részt szombaton a francia nagyvárosokban a megélhetési problémák elleni tiltakozásul az egykori sárgamellényesek és a diákok által meghirdetett felvonulásokon, miközben ultrabaloldali csoportok országszerte összecsaptak a rendfenntartókkal, középületeket támadtak meg, gyújtogattak, üzleteket fosztogattak. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A szervezők szerint országszerte 800 ezren, Laurent Nunez belügyminiszter tájékoztatása szerint 550 000 vonultak utcára, közülük Párizsban 110 ezren.

A tárcavezető esti sajtótájékoztatóján elmondta:

mintegy négyszáz ultrabaloldali rendbontót vettek őrizetbe országszerte.

Párizsban a fő demonstráció, a "drágulás" elleni menet a tervezett időpontban, fél 3 órakor elindult a République térről annak ellenére, hogy a tér másik oldalán egész nap folytatódtak az összecsapások a rendőrök és több száz csuklyás rendbontó között.

A "rendszer megdöntését" és a "Bastille elfoglalását" hirdető, sárgamellényesekből, középiskolásokból és egyetemistákból, valamint klímaaktivistákból és antifasisztákból álló menet a rendőrség által engedélyezett útvonalon, északi irányba, békésen haladt a Clichy térre. A rendőrség azonban megtiltotta a demonstrációkat a miniszterelnöki és a köztársasági elnöki hivatal környékén.

Az anarchisták Párizsban "teljes utcákat módszeresen feldúltak" - mondta a BFM hírtévében Emmanuel Grégoire szocialista polgármester, aki szerint a fővárosban történt erőszak, gyújtogatások és fosztogatások mérlege "óriási mértékű".

Tűz volt a déli Limoges polgármesteri hivatalában, az épület a rendőrség tájékoztatása szerint teljesen legégett, valamint a francia Alpokban található Grenoble központjában és a közép-franciaországi Lyon főterén található turisztikai hivatalban.

Feketébe öltözött rendbontók elfoglalták a prefektus irodáját a délnyugati Bordeaux-ban, behatoltak a déli Marseille és az északi Lille polgármesteri hivatalába, ahol irodákat fosztottak ki és gyújtogattak.

Marseille belvárosában tucatnyi üzletet kifosztott a rendőrség szerint 7-8 ezer ember, ahogy Bordeaux-ban is.

A déli Nizzában is tucatnyi üzletet kifosztottak feketébe öltözött emberek, akik buszmegállókat és három önkormányzati rendőrségi járművet is megrongáltak. Este a városi ügyész, Damien Martinelli megerősítette, hogy körülbelül negyven embert vettek őrizetbe. Tucatnyi tüntető megsérült, köztük egy ember súlyosan egy belvárosi betört kirakatüveg darabjaitól.

A közép-franciaországi Saint-Etienne-ben egy demonstráló kezét letépte egy rendőrségi gránát, amelyet felvett a földről, miután a rendvédelmi szervek a tüntetők közé dobták az oszlatáshoz.

"Nincs helye az erőszaknak (…) mindannyian összefogunk a káosz szítóival szemben, akik kizárólag az intézményeink lerombolására törekednek, és akadályozzák azokat, akik békésen fejezik ki követeléseiket" - írta Emmanuel Macron az X közösségi oldalon.

Sébastien Lecornu miniszterelnök eközben kijelentette, hogy a rendvédelmi erők "rendkívüli intenzitású erőszakkal néztek szembe".

Gérald Darmanin igazságügyminiszter arra kérte az ügyészeket, hogy "rendkívül határozott" bírói fellépést kérjenek a Franciaország több városában történt erőszak elkövetőivel szemben.

"Példátlan súlyosságú városi erőszak történt ma, és még mindig tart" – írta a tárcavezető az X-en. Az igazságügyminiszter kifejezetten kérte az előzetes letartóztatás indítványozását azok ellen, akik "rendőröket, tűzoltókat, középületeket és üzleteket" támadtak meg.

Hat hónappal az elnökválasztás előtt a rendbontásokat a jelöltek is elítélték.

A jobboldal és a középpártok "a legnagyobb szigorúságot" követelik a hatóságoktól, míg a baloldal egy része megkérdőjelezte a kormány rendfenntartási stratégiáját.

A felmérések szerint jelenleg legesélyesebbnek számító jelölt, Marine Le Pen szerint "a jogos társadalmi követeléseket ismételten túszul ejtette a szélsőbaloldal, és Jean-Luc Mélenchon képviselőinek beszédei, akik az erőszakot legitimálva, a rendet elnyomásnak, a rendetlenséget pedig jogként kezelve, az országot a káoszba akarják taszítani".

A szélsőjobboldali jelölt azt kérte a franciáktól, akik szerinte "már nem bírják tovább harapófogóban a hatalom megszorításai és a lázadás aktivistái között", hogy még néhány hónapig tartsanak ki, mielőtt pártja, a Nemzeti Tömörülés "megszabadítja őket Emmanuel Macron mérgező politikájától, és megvédi őket a szélsőbaloldali erőszaktól".

Korábban a belügyminiszter is a felmérésekben jelenleg a második helyen álló szélsőbaloldali jelöltet okolta azért, hogy anarchista csoportok rátelepededtek a gazdasági nehézségek elleni tüntetésekre.

"Akik osztoznak a harcunkban, azoknak semmi keresnivalójuk a fosztogatásban, a rombolásban" - válaszolt szombat este Jean-Luc Mélenchon, aki elutasította az erőszakot.

A szociáldemokrata Raphaël Glucksmann - aki vasárnap megnyerte a baloldali előválasztást és támogatja a középiskolások követeléseit - az X-en kijelentette, hogy jelenleg "a köztársaságot támadják" , míg a Zöldek országos titkára és elnökjelöltje Marine Tondelier - aki jelen volt délután a párizsi tüntetésen - elítélte a "Franciaország-szerte tapasztalható rombolást".

Hetek óta keringtek a közösségi médiában a felhívások az üzemanyagárakra kivetett adó megemelése miatt 2018-ban kirobbant elitellenes sárgamellényes mozgalom újjáélesztésére, ami a középiskolások egy hónapja tartó tiltakozásaival párhuzamosan fokozódott, miközben fél évvel az elnökválasztás előtt Franciaország a leginkább eladosódott európai országgá vált, és a pénzügyi piacok szoros felügyelete alá került.

vehir.hu
Események
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Balatonfüred, Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, döntő, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Mol Tatabánya KC
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Győri, Audi Aréna
Eredmény
34-22
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. április 20. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. április 21. 19:30
Helyszín
Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok
Eredmény
90-80
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 23. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
41-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Dabas KC
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
A Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2026. április 24. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-6
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2026. április 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
20-35
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I Liga, döntő, 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2026. április 26. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2026. április 26. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Astra HFC
Vendég
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Időpont
2026. április 26. 17:00
Helyszín
Üllő Városi Sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2026. április 30. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 2. 11:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
41-34
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2026. május 2. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, rájátszás, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2026. május 2. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
94-63
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I Liga, döntő, 2025/26
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. május 2. 19:00
Helyszín
Budapest, Szőnyi út 2.
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Vecsési KKFT
Időpont
2026. május 3. 11:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PTE PEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 3. 12:00
Helyszín
Lauber Dezső Városi Sportcsarnok, Pécs
Eredmény
35-24
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, döntő, 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. május 3. 13:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
FC Sopron
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
Sopron, Soproni Városi Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém
Időpont
2026. május 6. 18:45
Helyszín
Berlin, Max-Schmeling-Halle
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, rájátszás, 2025/26
Hazai
HÜBNER Nyíregyháza BS
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. május 7. 18:00
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
75-104
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2026. május 7. 18:15
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, Liga, döntő, 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2026. május 9. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. május 9. 18:00
Helyszín
Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont
Eredmény
23-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Békési FKC
Időpont
2026. május 9. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Puskás Akadémia FC II
Időpont
2026. május 10. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
26-44
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Budaörs
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 17. 17:00
Helyszín
Budaörs, Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda vb-selejtező, 2026
Hazai
Magyarország
Vendég
Szerbia
Időpont
2026. május 17. 17:30
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-30
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. május 18. 18:00
Helyszín
Debrecen, DESOK Csarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém
Időpont
2026. május 20. 18:15
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
40-51
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, rájátszás, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. május 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
103-88
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Békési FKC
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Békés, Városi Sportcsarnok
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Csépe Salgótarjáni SKC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
24-29
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Újpest FC II
Időpont
2026. május 24. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2026. május 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2025/2026
Hazai
VEHÍR Veszprém
Vendég
DEAC Futsal
Időpont
2026. május 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-3
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2026. május 29. 19:00
Helyszín
One veszprém Aréna
Eredmény
38-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Mezőkövesdi KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 30. 16:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Mezőkövesd
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Ferencvárosi TC U21
Időpont
2026. május 30. 17:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
37-31
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2025/2026
Hazai
DEAC Futsal
Vendég
VEHÍR Veszprém
Időpont
2026. június 1. 18:00
Helyszín
Debrecen
Eredmény
5-4
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2025/26
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
One Veszprém
Időpont
2026. június 2. 19:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
34-36
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2025/2026
Hazai
VEHÍR Veszprém
Vendég
DEAC Futsal
Időpont
2026. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2025/2026
Hazai
DEAC
Vendég
Vehír Veszprém
Időpont
2026. június 8. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2025/2026
Hazai
VEHÍR Veszprém
Vendég
DEAC Futsal
Időpont
2026. június 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.