Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bátran küzdött a bajnoki címvédő ellen a VESC

tegnap 22:09 // Forrás: VESC
A VESC női röplabdacsapata ugyan három játszmában kikapott a bajnoki címvédő Vasas Óbudától az Extraliga vasárnapi játéknapján, de mindhárom szettben akadtak biztató periódusai. A veszprémieknek elsősorban a kiélezett szakaszokban kell hatékonyabbá válniuk, hiszen a fővárosiak a játszmák hajrájában rendre jobban használták ki a lehetőségeiket. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Bátran kezdett a VESC a bajnoki címvédő ellen. A Nemesvámoson rendezett találkozó elején főként Jasmine Davis volt elemében, a Vasas azonban hamar felvette a ritmust. A 10:13-as állásnál Mészáros Péter már ki is kérte első idejét. A rövid szünet után több hiba is becsúszott a hazaiaknál, amit a fővárosiak könyörtelenül kihasználtak, és magabiztosan nyerték meg az első játszmát.

Fotók: Wolf Attila - VESCFotók: Wolf Attila - VESC

A második felvonás elején ismét jól tartotta magát a VESC, a vendégek azonban fokozatosan átvették az irányítást. A veszprémiek nagy erőket mozgósítottak, és igyekeztek megnehezíteni ellenfelük dolgát, a hajrában viszont ismét a Vasas akarata érvényesült, így ezt a játszmát is a címvédő nyerte.

A harmadik szettben a fővárosiak kerültek előnybe, Spándli Virágék azonban nem hagyták leszakítani magukat, és végig igyekeztek tapadni ellenfelükre. Jasmine Davis továbbra is eredményesen játszott, miközben mezőnyben is nagyot küzdöttek a hazaiak. A szépszámú közönség támogatása szintén lendületet adott a veszprémieknek, akik 16:16-ig tartották a lépést a címvédővel. A hajrában azonban ismét a Vasas bizonyult hatékonyabbnak, így a vendégek három játszmában lezárták a találkozót.

A veszprémiek nehéz sorozaton vannak túl: a szerdai, tavalyi ezüstérmes Kaposvár elleni összecsapást követően vasárnap a bajnoki címvédő Vasassal mérkőztek meg. A két találkozó értékes tapasztalatokat hozhat a folytatásra.

A VESC legközelebb jövő vasárnap ismét hazai pályán lép pályára, amikor a Balatonfüred elleni megyei rangadó vár a csapatra.

Női röplabda Extraliga, 2. forduló:
VESC–Vasas Óbuda 0:3 (–15, –14, –21)
Nemesvámos, 300 néző. Vezette: Kiss N., Kiss Z.
VESC: Kiss E. 1, Spándli 1, Davis 13, Bajnóczi 1, Altorjay 5, Tarr 8
Csere: Bődi (liberó), Smith 4
Vezetőedző: Mészáros Péter. Másodedző: Tóth Laura
Vasas: Zsombók A. 9, Rios 2, Kiss L. 10, Fekete F. 7, Sunderlikova 8, Bozóki-Szedmák 11
Csere: Juhár (liberó), Kuehne 3, Tatár 1, Boskó, Zsombók E. 7
Vezetőedző: Luca Bucaioni

Edzői értékelések

Mészáros Péter: – Tudtuk, hogy jobb csapat a Vasas, de azért voltak biztató momentumaink mindhárom játszmában.

Luca Bucaioni: – Van néhány játékosunk, aki sérülésből tér vissza, így fontos, hogy mindenki gyűjtse az önbizalmat és a játékperceket. Most erre majdnem minden játékosunknak lehetősége nyílt, örülök, hogy tudtam forgatni a csapatot.

vehir.hu
Események
Sorozat
Női röplabda NB I Liga, döntő, 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2026. április 26. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I Liga, döntő, 2025/26
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. május 2. 19:00
Helyszín
Budapest, Szőnyi út 2.
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, Liga, döntő, 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2026. május 9. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
3-2
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.