Az angol csapat kezdőjéből nemcsak Szoboszlai Dominik hiányzott, aki túlterheltségből adódó combhajlítóizom-húzódása miatt el sem utazott Ausztriába, Andoni Iraola vezetőedző pihentette többek között Virgil van Dijkot, Alexis Mac Allistert és Kerkez Milost is. Utóbbiak a kispadról nézték, ahogy az első félidőben három gólt szerzett a nagy fölényben futballozó együttesük.
A 22. percben Ronald Araujo fejelt pontosan egy bal oldali szögletet követően, majd Bradley Barcola értékesítette helyzeteit a tizenhatoson belülről a 24. és a 37. percben. Emellett volt les miatt meg nem adott gólja és kapufája is az angol csapatnak, míg az osztrák házigazdák alig jutottak el ellenfelük tizenhatosáig.
Jeremie Frimpong fejesből növelte a vendégek előnyét az 51. percben, ugyanakkor ebben a szakaszban a Liverpool már visszavett a tempóból. A 62. percben beállt van Dijk és Joe Gomez, valamint a túloldalon Robert Ljubicic, s utóbbi egy perccel később, az első labdaérintéséből szépített.
Barcola azonban a 66.-ban a harmadik találatát szerezve visszaállította négygólos különbséget, Lewis Koumas pedig a 72.-ben tovább növelte az előnyt. Csakhogy nem zuhant össze a LASK, Florian Flecker három perc leforgása alatt kétszer volt eredményes, a maradék negyed órában pedig már nem változott az eredmény.
Kerkez Milos végül nem állt be.
A Liverpool az első két mérkőzésén hat pontot szerzett, s jövő kedden a Villarrealt, Gulácsi Péter csapatát fogadja.
A játéknap másik korai mérkőzésén a Feyenoord 0-1-ről fordítva gyűjtötte be a három pontot a vendég Comóval szemben.
Eredmények, alapszakasz, 2. forduló:
Linzer ASK (osztrák)-Liverpool FC (angol) 3-6 (0-3)
Feyenoord (holland)-Como (olasz) 3-2 (1-1)