Ünnep és politika… / Asztalos szerint nem itt és nem így kellett volna

" Az elmúlt napokban élénk, indulatoktól sem mentes vita folyt a veszprémi sajtó hasábjain arról, ami a város pedagógus napi ünnepségén történt. Én azok közé tartozom, akik a beszédet, melyet az oktatási bizottság elnöke mondott, szerencsétlen, elhibázott döntésnek tartják. Mivel azonban évek óta aktív, politikailag nyilvánosan elkötelezett szereplője vagyok a veszprémi közéletnek, feltételezem és elfogadom, hogy véleményemre az elfogultság árnyéka vetül. Éppen ezért szeretném mondandómat hitelesíteni. Tizenkét éven át dolgoztam vezető szerepben az iskolák világában. E tizenkét év alatt számtalanszor volt alkalmam ünnepi körülmények között is kollégáim elé állni. Valahányszor ezt tettem, mindannyiszor mérlegelnem kellett, mit és hogyan mondjak, milyen legyen a hangütés, ami azt a keveset, amire egy ünnepi beszéd egyáltalán képes, hozzáadja az alkalomhoz. A tizenkét év alatt olyan beszédet, mint amilyent most kifogásolok, soha nem mondtam, és ha elnök úr valami furcsa véletlen folytán megkérdezte volna a véleményemet, azt tanácsoltam volna neki, hogy ő se mondjon.

Annak, aki ünnepi mondandójával egy viszonylag nagy közönség elé kiáll, tudnia kell, hogy hallgatói sokfélék; sokféleképpen látják a világot, amelyben élnek. Utat téveszt az a szónok, aki hallgatóságának sokféleségét megosztottsággá erősíti, mert az ünnepek küldetése éppen ellenkezője ennek. Különbözőségünket nem feledve éppen az ünnepek légkörében kellene megtalálnunk azt, ami közös bennünk; sikereink által az öröm, gondjaink által a szolidaritás közösségét. Olyan lehetőség ez, amelyre égető szükségünk lenne. Olyan lehetőség, amelyet a Lovassy gimnázium csarnokában az idén nem sikerült valóra váltanunk. Közösségteremtő gondolatok helyett egy politikai nagygyűlés vezérszónokát kellett hallgatnunk. Az a benyomásom, hogy a hallgatók többsége úgy is érezte magát, ahogyan az efféléhez nem szokott többség egy politikai nagygyűlésen általában. Rosszul

Elnök úr az elmúlt napokban többször megismételte: vannak, akiknek fáj az igazság. Beszédének néhány kifejezetten szakszerűtlen mondatát tanárfüllel hallgatva akár azt is mondhatnám, hogy a butaság pedig még az igazságnál is jobban fáj, de ellenvetésemnek nem ez a lényege. Hanem az, hogy elnök úr téved. Az igazság nincs a birtokában. Az enyémben sincs. Senkiében. Az igazság a maga teljességében – ha létezik ilyen egyáltalán – személyes tulajdonként nem birtokolható. Mindannyian az igazság részleteit birtokolhatjuk csupán; ezeket helyesebb talán véleménynek nevezni. Elkerülhetetlen, sőt kifejezetten szükséges, hogy az igazság nálunk lévő részeit, véleményünket időnként összemérjük, akár ütköztessük is. Megvan ennek a maga haszna. És megvan a helye és az ideje is. Nem az ünnep. Az a sok száz pedagógus azért ment el a Lovassy gimnáziumba, hogy az ünnep légkörében éppen azon a sekélyes, végsőkig lejáratott harci zajon emelhesse túl a fejét, amibe végül mégis visszakényszerült. Valami katarzisra emlékeztető élmény emléke helyett  - életének sok-sok egyéb gondja mellett – még ennek az elhibázott pillanatnak a terhét is magával kellett vinnie.

Kár. De a kár enyhíthető, és bár az okos más kárán tanul, azért a magunk kárán okulni sem haszontalan. Ez a – szerintem – elrontott pedagógus-ünnep utat vághat egy másik, életbevágóan szükséges ünnepi kultúra felé. Jövőre ismét lesz ünnep, és mi ismét eljövünk majd, hogy egymásra találjunk örömben, szolidaritásban. Hérakleitosz írta: Nem léphetsz kétszer ugyanabba a patakba. Bizakodjunk, tehát. Mert abba a patakba, amely a Lovassy gimnázium csarnokán néhány napja kissé mérgezetten végigcsordogált, nem is szabad."

Asztalos István