Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egységet kell alkotnunk...

2010. október 15. 6:03
Mihalovics Pétert, a Fidesz-KDNP frakcióvezetőjét az előtte álló feladatokról kérdeztük az alakuló közgyűlést követően.

– Mi a frakcióvezető legfontosabb feladata?

– Első és legfontosabb feladatom a választói akarat érvényesítése. Képviselőtársaimhoz képest frakcióvezetőként valamelyest nagyobb rajtam a teher, hiszen mind a 12 egyéni választókörzetben Fidesz-KDNP jelöltet választott meg Veszprém lakossága, valamint a polgármester is a Fidesz támogatásával jutott a városvezetés élére. A frakcióvezető felelőssége, hogy érvényesítsen minden olyan érdeket és értéket, amit a pártszövetségünk képvisel országos szinten.


Mihalovics Péter

– A következő négy évben csak egy frakció működik csak a városban. Mit szól ehhez?

– A választói akaratnak megfelelően történt így. Egy Veszprém léptékű településen három fő szükséges egy frakció megalakításához, s erre most a testületben más képviselőcsoportnak sincs lehetősége. Az MSZP jelöltjei közül ketten jutottak be az önkormányzatba, míg a Lokálpatriótákat, az LMP-t és a Jobbik Magyarországért Mozgalmat egy-egy fő képviseli. Tudomásom szerint nem hoznak létre csoportot, de természetesen a közgyűlések előtt rendszeresen szeretnénk találkozni az ellenzék tagjaival.

– Milyen célt tűzött ki maga elé?

– Egységet kell alkotnunk, meg kell felelnünk a választói bizalomnak. Ezzel szemben azokat a lépéseket, döntéseket is meg kell hoznunk, amelyek esetleg fájnak, de közép illetve hosszú távon Veszprém érdekeit szolgálják.

– Milyen munkamenetben születnek a döntések?

– A Fidesz Polgári Szövetség kabinetrendszerben működik, amelyben a pártszövetség tagjai érdeklődésük szerint tudnak helyet foglalni. Az itt megszülető ötletek, javaslatok, gondolatok hatékony és kreatív részét képezik majd a városi kezdeményezéseknek. A bizottságok által megtárgyalt előterjesztéseket a közgyűléseket megelőző frakcióüléseken egyeztetjük a gyors és hatékony munka érdekében.

Cseh Zoltán
további cikkek
Navracsics Tibor: az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány közélet Navracsics Tibor: az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány Az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány - jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban. tegnap 23:56 Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. 2025. december 26. 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. tegnap 0:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.