Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

'Te nyomorék! Hát a banktól hívlak...' – egy kezdő telefonos csaló esete

2026. augusztus 7. 7:26
Egy telefonos csaló megpróbálta megtéveszteni kiszemelt áldozatát, ám egy váratlan visszakérdezés teljesen kizökkentette a szerepéből. A beszélgetés ezt követően gyorsan elfajult és a csaló állítólagos „főnöke” is bekapcsolódott.

A Telex egy június közepén készült hangfelvételhez jutott, amelyen egy olvasójuk mutatja be, miként próbálta átverni egy magát banki ügyintézőnek kiadó telefonáló.

A csaló azt állította, hogy a hívást megelőzően 11 perccel gyanús belépést észleltek az internetbanki fiókban, majd onnan egy 3 millió forintos átutalást indítottak. Ezután megkérdezte, hogy az ügyfél kezdeményezte-e a tranzakciót. Az olvasó azt válaszolta, hogy nem, ugyanakkor már tisztában volt vele, milyen átverésről van szó.

A telefonáló ezután közölte, hogy visszaélésként rögzíti az esetet, és hozzátette, hogy az átutalást egy német IP-címről, Samsung készülékről indították. Erre egy szokatlan párbeszéd alakult ki:

Olvasó: Mondja a részleteit, igen.
Csaló: Most mondtam el, hogy ez egy Samsung készülék volt.
Olvasó: Samsung készülékről? És ha Huaweiről vagy iPhone-ról lépett volna be?
Csaló: Egy másodperc, kikapcsolom a hangrögzítést.
Olvasó: Ne kapcsolja ki!
Csaló: Te nyomorék! Hát a banktól hívlak...

Ekkor a csaló elveszítette a türelmét, sértegetni kezdte a hívott felet, és trágár kifejezéseket használt.

Az olvasó jelezte, hogy a beszélgetés felvételét eljuttatja a bankjának és a rendőrségnek is. Erre újabb indulatos reakció érkezett és a csaló azt tanácsolta neki, hogy keresse fel személyesen a bankfiókot, majd átkapcsolta az állítólagos „főnökéhez”, aki szintén sértő hangnemben folytatta a beszélgetést.

A teljes hangfelvétel a cikkben meghallgatható.

vehir.hu
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
43-29
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény
82-88
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Eger
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, Eger
Eredmény
28-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2026. február 15. 16:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
36-26
részletek
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Vendég
ELTE-BEAC
Időpont
2026. február 15. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
DVTK ONGROPACK
Időpont
2026. február 15. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
36-35
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda Hepp Kupa 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Vendég
Insedo Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2026. február 21. 11:00
Helyszín
Budapest, BOK Sportcsarnok
Eredmény
74-80
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Dabas KC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
31-43
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 21. 19:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Röplabda Csarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Kelen Talents
Vendég
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Időpont
2026. február 22. 17:00
Helyszín
Kelen SC Sporttelep
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
PLER-Budapest U21
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. február 22. 17:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
27-25
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
4-3
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 27. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
33-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 27. 18:30
Helyszín
Halmy József Kézilabdacsarnok, Vecsés
Eredmény
31-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2026. február 28. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-28
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 1. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Vendég
Arany Bácska
Időpont
2026. március 1. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, rájátszás, A csoport 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. március 1. 18:00
Helyszín
Budapest, MTK Sportpark 1-es pálya
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
33-31
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2025/26
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2026. március 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-5
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
HÜBNER Nyíregyháza BS
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. március 7. 17:00
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
90-80
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DEAC
Időpont
2026. március 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
19-27
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, rájátszás, A csoport 2025/26
Hazai
BDSE-Emericus
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. március 7. 19:15
Helyszín
Budapest, Illyés Aramis Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Credobus Mosonmagyaróvár
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 8. 11:00
Helyszín
Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
PTE PEAC
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. március 8. 12:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
26-36
részletek
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Máltai SE
Vendég
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Időpont
2026. március 8. 16:15
Helyszín
Treff Sportcsarnok (Érd)
Eredmény
1-6
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
27-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
33-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. március 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
40-22
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2026. március 14. 14:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 16:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
29-31
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
BKG PRIMA Akadémia
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
78-75
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
A Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. március 16. 18:00
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
PVSK-Veolia
Időpont
2026. március 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
109-103
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, rájátszás, A csoport 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TRSE
Időpont
2026. március 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2026. március 20. 19:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
23-37
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. március 20. 20:45
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
MEAFC-Peka Bau
Időpont
2026. március 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-73
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Dorogi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 22. 17:00
Helyszín
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
2-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, rájátszás, A csoport 2025/26
Hazai
Vidux-Szegedi RSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. március 22. 18:00
Helyszín
Szeged, József Attila Általános Iskola
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 27. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
22-33
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2026. március 27. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
SSC Budapest
Vendég
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Időpont
2026. március 27. 19:30
Helyszín
SINOSZ Sportcsarnok
Eredmény
4-5
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ferencvárosi TC U21
Időpont
2026. március 28. 16:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
29-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Salgótarjáni SKC
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
Salgótarján, Városi Sportcsarnok
Eredmény
30-28
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Vasas Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. március 28. 18:30
Helyszín
Budapest, Sport11 Sport-, Szabadidő és Rendezvényközpont
Eredmény
69-96
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2026. március 29. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, rájátszás, A csoport 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2026. március 29. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, rájátszás, A csoport 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE-Emericus
Időpont
2026. április 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, rájátszás 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
Paris Saint- Germain Handball
Időpont
2026. április 1. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-24
részletek
Sorozat
Európai fiú ifjúsági kézilabdaliga 2026.
Hazai
Veszprém Handball Academy
Vendég
KSS Iskra Kielce
Időpont
2026. április 2. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
48-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 3. 18:00
Helyszín
Pick Akadémiai Csarnok, Szeged
Eredmény
40-29
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2025/2026
Hazai
VEHÍR Veszprém
Vendég
DEAC Futsal
Időpont
2026. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2025/2026
Hazai
DEAC
Vendég
Vehír Veszprém
Időpont
2026. június 8. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2025/2026
Hazai
VEHÍR Veszprém
Vendég
DEAC Futsal
Időpont
2026. június 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. ma 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? ma 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. ma 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.